Még agyvelőt is esznek, de ez a krimi nem ettől zseniális

– Oslo – felelte a férfi, és a szájához emelte a whiskyspoharat.

Ha egy regény így kezdődik, márpedig ez Jo Nesbø legújabb krimije, a Vérhold antréja, akkor az már nem lehet rossz. Nem is az, sőt egyenesen letehetetlen. De hát melyik Nesbø-regény nem az? (Talán a Macbeth.)

Egy könyv is kicsit...

Idestova huszonhat éve, hogy a – regényeiből ítélve – enyhén aberrált, reményteljes futballistából és rockzenészből lett norvég író megalkotta Harry Hole figuráját, akinek az előképei között nyilván ott van a szintén keményen ivó és láncdohányos Philip Marlowe. Nesbønek feltétlenül aberráltnak kell lennie,

• ha főgonoszai elfogyasztják a meggyilkolt személy agyvelejét,
• vagy úgy végzik ki áldozatukat, hogy megetetik vele a Lipót almája nevű rémséges kínzóeszközt, ami egy acélgolyó, s amiből gombnyomásra fémtüskék pattannak ki.

Más kérdés, hogy ez sem fog ki Holén, ugyanis a detektív hihetetlen lelkierővel felvágja a saját arcát, és a lyukon keresztül kioperálja a szörnyűséget. A sebhely persze örökre megmarad... (Apró adalék Nesbø kifacsarodott lelki világához, hogy a Lipót almája a valóságban nem is létezik, csupán író pihent agyának szüleménye.)

No de vissza a Vérholdhoz, hiszen a Lipót almája még a 2009-es Leopárdban szerepelt. Nota bene, a Vérhold sem marad el helyenként undorító kegyetlenségében a korábbi  Nesbø-opuszoktól, csak itt a főszereplő gusztustalan parazita. Meg az azt kitenyésztő gyilkos. (A Vérhold első munkacíme egyébként a Parazita volt.)

Felvonulnak a regényben a Harry Hole-univerzum elmaradhatatlan szereplői, Katrine Bratt, a Hóemberben feltűnt csinos rendőrnő, Ståle Aune, a zavarba ejtően rokonszenves és okos rendőrségi pszichológus, Øystein Eikeland, a gyerekkori jóbarát és iskolatárs, aki földhözragadt praktikumával bizonyos szempontból az ellentéte az idealista Holénak.

De hol marad a szerelem?

És persze virtuálisan beülünk a  Schrøderbe, ebbe a valóságban is létező oslói kocsmába, Hole törzshelyére, ahol az alkesz zsaru Jim Beamet iszik, amit a Harryról pótmamaként gondoskodó pincérnő, Rita szolgál fel.

Aki hiányzik (vigyázat, most spoiler következik, egy korábbi regényé!!!) , és nem is elsősorban nekünk, olvasóknak, hanem Holénak, az Rakel Fauke, élete nagy szerelme. Rakelt megölték az előző regényben, a 2019-es Késben, és Hole az ő mardosó és elviselhetetlen hiánya miatt próbálja módszeresen halálra inni magát Los Angelesben. Nem ért célt, mert kap egy zsíros megbízást, amit muszáj elfogadnia ahhoz, hogy megmentse egy rokonszenves idős hölgy életét, akit váltságdíj reményében elrabolt a mexikói drogkartell. 

Bonyolult? Az. De még mennyire bonyolult lesz, amikor a negyedszázada megkezdett krimifolyam során jó ötvenesre öregedett, ám viharverten is sármos Hole hazarepül Oslóba, és munkához lát.

Nesbø cseppet sem igyekszik idealizálni főhősét, aki toprongyos, hiányzik jobb keze középső ujjának az utolsó perce, amit titánból készült protézis helyettesít (természetesen ennek is szerepe lesz a Vérholdban), az arcát a Lipót almája miatt hatalmas, félhold alakú sebhely csúfítja, sőt még egy undorító körömgombát is összeszedett a jobb lába nagyujjára...

Ugye, hogy nem... Ebből is látszik, hogy  Nesbø mekkora író. 

Ezért Vérhold

Ja, és hogy miért Vérhold a könyv címe? Mert a cselekmény vérholdkor csúcsosodik ki. Ha esetleg valaki nem hallott volna erről a természeti jelenségről: a vérhold a holdfogyatkozás egy fajtája, csillagászati szakszó, amelynek során a Hold részben vagy egészen a Föld árnyékába kerül. Akkor jön létre, ha a Föld a Nap és a Hold között van, és a Föld árnyéka vagy félárnyéka a Holdra vetődik. A teljes földárnyékba merült Holdat ugyan nem éri a nap fénye, azonban a Föld által visszavert napfény mégis megvilágítja az égitestet, ezért látszik, még ha halványan is. A Hold pontos színe a Föld légkörében lévő por mennyiségétől függően változhat, általában vöröses fénybe borul, ezért hívják vérholdnak. Legutóbb 2022. november 8-án tapasztaltuk az északi féltekén, legközelebb két év múlva várható hasonló jelenség.

Anélkül, hogy spoilereznénk, annyit elárulhatunk, hogy a Vérholdban több csavar van, mint a Lánchídban, sőt a hard core Harry Hole-rajongók kedvéért megnyugtatásképpen azt is elmondjuk, hogy a befejezés nyitva hagyja a folytatás lehetőségét.

A regényt Sulyok Viktória fordította magyarra, akinek a nevét érdemes megjegyeznünk, mert manapság bántóan és idegesítően sok hevenyészett, pongyola fordítással találkozunk. Sulyok Viktóriáé nem ilyen, és ez a kiadót, az Animust is dicséri. 

(Borítókép: Jo Nesbo. Fotó: Leonardo Cendamo / Getty Images)