Szilágyi Áron: Az olimpia egy picit más kávéház

Persze szerencse és véletlen is kell ahhoz, hogy valaki elérje a célját, és megnyerjen egy olimpiát, ám a nyári játékok a sportolók között is külön kiemelt figyelmet kap. Talán azért, mert csak négyévente rendezik meg, s mert oda tényleg csak a legjobbak kerülnek. Olyanok, akik mindannyian egyetlen célért küzdenek: az olimpiai aranyéremért.

Szilágy Áron már három olimpiát is megnyert (London – 2012, Rió – 2016, Tokió – 2021), vagyis róla alighanem elmondható, hogy amit a kardvívásról nem tud, az nem is létezik. Mindezek ellenére minden reggel úgy ébred, hogy van dolga bőven, hiszen van világbajnoki és Európa-bajnoki címe, előbbiből kettő, utóbbiból három is, de csapataranyat még nem nyert olimpián.

De mi a tehetség?

Ez amúgy nagy vágya, ahogyan az is, hogy egyszer nagyapa legyen, s hogy a világ számos tájára eljuthasson, de harminchárom évesen még a versenysportra koncentrál. Mint mondja: 

Ha úgy kellene nekifutni a párizsi olimpiának, hogy az lehet az első aranyérmem, nehéz lenne.

Mindezt úgy mondja, hogy róla köztudott, hogy mindig teljes erőfeszítéssel készül, koncentrál, mert bár ő is azt vallja, hogy persze, szerencse és véletlen is kell ahhoz, hogy valaki elérje célját, de nála mindig azért jöttek az érmek, az eredmények, mert azokért kőkeményen megdolgozott.

Van egy kérdés, hogy szerinte mi a tehetség, amire őszintén azt feleli, nem tudja. Nála ugyanis nem válik ketté a tehetség és a szorgalom. Bár azt elismeri, hogy pályafutása kezdete óta nagyon szerencsésnek tartja magát. Kamaszként például úgy került a válogatottba, hogy az egyik vívótársa megbetegedett, és beugrott a helyére. Tizennyolc évesen pedig már részt vett élete első olimpiáján. 

Azt mondja, hogy sportága, a vívás az egyik legösszetettebb. Megkívánja ugyanis a fizikális, a technikai, a taktikai, de egyben a mentális felkészültséget is. És ezt az összes verseny közül mindig az olimpiákon kell leginkább egyben tartani. Merthogy

az olimpia egy picit más kávéház. Oda a krém megy el.

S ha már a kard a sporteszköze, azt is elárulja, hogy van egy kisebb kardgyűjteménye a múltból. A görög és perzsa harcosok is kardot hordtak, és még sokan a történelem folyamán, vagyis a kard – bár lehet kegyetlen eszköz is – történelmi korokat köt össze.

A kard mint misztikum

Ő is úgy tekint a kardra mint szimbólumra, nem pedig gyilkos eszközre. A sport világában a kard tisztelgés a múlt előtt, azok előtt, akik nemes célra használták, és azt mondja, hogy amikor

ezt tartom a kezemben, az növeli ennek misztikumát és egyetemességét is.

A Sunday Brunch adásában Szilágyi Áron arról is mesél, hogy 

• milyen volt felvonulni a Dream Team, vagyis az amerikai kosárlabda-válogatott előtt,
• Roger Federer miért nem tudott megebédelni az olimpiai faluban,
• miért van szükség a sportpszichológusokra,
• bár matek tagozatos gimnáziumba járt, mégis pszichológiát tanult az egyetemen, 
• miért ment el Londonba, majd tért vissza Magyarországra.

A tavaszi évadban vasárnaponként Csiby Gergely színművész, rendező köszöntötte a Sunday Brunch nézőit. Vendégeivel a hétvégéhez illő könnyed vagy éppen nagyon is komoly témákról és történetekről beszélgetett.

Ha lemaradt az előző évadokról, korábbi epizódjainkat ide kattintva nézheti vissza.

(Borítókép: Szilágyi Áron. Fotó: Kaszás Tamás / Index)