Gyurcsány Ferenc karácsonyi DJ-nek álltKétség sem fér hozzá, hogy a divat mindig is a kultúrából eredt, a hatalmas világ körüli felfedezésekből merített ihletet, a zene és a művészet segítségével határozta meg a vizuális tervezés alapjait.
A WWD női divatportál még 2020-ban úgy fogalmazott:
Már a kereskedelem korai időszakában megnyíltak az ajtók a kulturális cserebere előtt, így a kereskedők hamar új piacokon árulták az »egzotikus« textíliákat, a vevőknek pedig lehetőségük nyílt arra, hogy soha nem látott újdonságokba, anyagokba botoljon, vagy új minták inspirálják a készülő öltözékeket.
Igen ám, csakhogy az interkontinentális kereskedelemmel elterjedt a kulturális kisajátítás fenoménja is, ami mára hatalmas probléma a divatmárkák és az érintett közösségek számára egyaránt. Habár a kulturális kisajátítás egyfelől a kulturális csere ünneplése is lehetne, ahhoz tisztelettel és ízlésesen kéne az adott kultúra (viselete és emberei) felé fordulni, nem pedig úgy, hogy az „átvett” kultúra képviselőinek örökségét megcsúfolják, esetleg teljesen kihagyják őket a történetből.
A kulturális kisajátítás jelenségét úgy lehetne megfogalmazni, mint egy – az adott kultúrán kívül eső, nem domináns – kultúra elemeinek olyan módon történő felhasználása, amellyel nem tisztelik az eredeti kultúrát és jelentést, valamint nem hiteles forrásból származnak ezek a felhasznált elemek.
Benedetta Morsiani, a londoni Westminster Egyetem Modern Nyelvek és Kultúrák Tanszékének munkatársa azonban – a már idézett cikkben – így jellemezte a jelenséget:
A kulturális kisajátítás az a cselekmény, amely során egy adott kultúra sajátosságait, például szimbólumokat, tárgyakat, műfajokat, rituálékat vagy technológiákat egy másik kultúra tagjai használják, veszik át.
„Ez a jelenség ma már elsősorban a marginalizált kultúráknak a dominánsabb, többségi kultúrák általi kizsákmányolására utal” – tette hozzá Morsiani.
Példaként az afrikai divatot, na meg a híres tervezőket (Jean Paul Gaultier, Donna Karan és Dolce & Gabbana) hozta fel. Míg az említett dizájnerek Afrika inspirálta kollekciói világszerte óriási figyelmet kaptak, az afrikai tervezők nem kerültek reflektorfénybe.
Elmondása szerint a fiatalabb generáció a nagyvárosok kulturális sokszínűsége miatt tudatosabb, valamint hangosabban beszél a kulturális kisajátításról, és tudatában van annak, hogy bizonyos népcsoportokat nem (megfelelően) reprezentálnak.
A divatban egyébként évtizedek, sőt évszázadok óta észlelhető a kulturális kisajátítás jelensége. A XVII. században például az angol és francia arisztokraták az iszlám országok hagyományos viseletéből vették át a háromrészes öltönyt. Hasonlóképpen, az angol Regency korabeli dandyk az indiai churidarokból vették át a karcsúsított nadrágokat.
A XVIII. századi Mária Antónia udvarából származó ruhák és portrék gyors tanulmányozása után egyből az ázsiai motívumokkal ellátott selymek kerültek előtérbe. Az importált indiai kasmír (pashmina) kendő, a kilencvenes évek trendjének elődje pont egy ilyen ruhadarab volt.
A XX. századba lépve a textilgyártás – és a licenceknek hála a művészi szabadság – lehetővé tette a kereskedelmi nyereséget. Olyan ruhakészítők, mint Charles Frederick Worth, aki a reneszánsz kori ruhadarabok stílusát felelevenítve a kor egyik legmeghatározóbb női divatházát hozta létre, meghatározták az irányvonalakat, ezzel inspirálva a tömegdivatot is. Worth egyik kliense volt például Viktória brit királynő is.
Míg az újítók, például Paul Poiret, Mario Fortuny és Madeline Vionnet újragondolták a neoklasszikus sziluetteket, kiemelve Afrika, Japán, India és Amerika kulturális elemeit, a forráskultúrák és az eredeti művészek gyakran nem kaptak elismerést.
Manapság a tágabb értelemben vett faji megkülönböztetés és a diszkrimináció szerepet játszik a kulturális kisajátítással vádolt márkákkal szemben érzett haragban. A divatszakmában a sokszínűség és a képviselet hiánya minden területen megmutatkozik, legyen szó a vezetőségről, a modellekről vagy a ruhákat készítő munkásokról, ezzel pedig egyre tovább feszítik a húrt a luxusmárkák.
A divatházaknak legalább a dizájnokat inspiráló forrásokat meg kellene megemlíteniük, vagy legalább meg kellene találni a módját, hogy együttműködjenek az adott kultúrákkal, és bevonják őket a tervezésbe – ez hozzátartozik az adott motívum vagy öltözék és persze a bővebb értelemben vett kultúra megértéséhez.
A divat a kapitalizmus legkedvesebb gyermeke.
Ha valaki meg akarja érteni a kapitalizmust, meg kell értenie a divatot. Ha egy tervezőtől azt kérjük, hogy évente több kollekciót készítsen – ami önmagában is fenntarthatatlan –, nem várhatjuk el, hogy megfelelő háttérmunkát és kutatást végezzen. A kulturális kisajátításról szóló párbeszéd tehát sokkal több annál, mint hogy egy fehér modellre afrofrizurát vagy hagyományos indiai ruhákat adnak.
Az elmúlt években egyre gyakoribbak a kulturális kisajátítással kapcsolatos botrányok, ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.
Chanel
Karl Lagerfeld, a Chanel néhai kreatív igazgatója 2011-ben megalkotta a Paris-Bombay Metiers d'Art kollekciót. Az inspirációt India esztétikájából merítette, a kifutón száriszerű drapériákba, anarkalikba és szalvárkamízokba öltöztetett modellek vonultak fel. A túlnyomórészt fehér modellek különböző jellegzetes indiai ékszereket viseltek, és rasztafrizurájuk volt.
A bemutatón látottakat azonban senki sem kifogásolta. Nem azért, mert a luxusmárka nem sértette meg az embereket, hanem azért, mert a kisebbségi csoportoknak tizenkét évvel ezelőtt nem volt akkora hangjuk vagy platformjuk, mint 2023-ban. A közösségi média segítségével a kisebbségek ma már kifejezhetik aggodalmaikat.
Marc Jacobs
Ha Marc Jacobsról van szó, a kulturális kisajátítás nem újdonság: a márka folyamatosan reflektorfényben van a kultúrák kisajátításával kapcsolatos ügyei miatt. A 2017-es tavaszi/nyári kollekció bemutatóin főleg fehér modellek vonultak fel: Karlie Kloss, Gigi és Bella Hadid, valamint Kendall Jenner is műraszta frizurában illegtek a kifutón. A show nagy felfordulást okozott, főleg az interneten. A felháborodott közösségek leszólták a tervezőt, amiért trendként használta fel az életvitelüket és megjelenési szokásaikat.
Alig egy évvel később újabb baklövést követett el a tervező. A 2018-as tavaszi/nyári kollekció bemutatóján a fejkendők kerültek előtérbe, ismét fehér modelleken. A fodrász az 1970-es évekre hivatkozott inspirációként, de nem tett utalást az elsősorban afrofrizurához használt kendők eredetére: ezek a viseletek a rabszolgasorban élő nők millióinak kollektív identitását reprezentáló egyenruhaként szolgáltak.
Gucci
A kulturális kisajátítás egyik leghírhedtebb példája a Gucci néhány évvel ezelőtti ügye volt. A márkát azért szólták meg, mert a weboldalán 790 dollárért árulta az indiai turbánt mint kiegészítőt.
Az ominózus termék a Gucci 2018/2019-es őszi kifutóján debütált, természetesen fehér modell viselte, ami a szikh közösség tagjai körében felháborodást váltott ki. Később azzal magyarázták csalódottságukat, hogy a szikh turbán nem egy új, divatos, eladható kiegészítő, hanem a szikhizmust gyakorlók vallási tárgya.
Victoria's Secret
Az angyalszárnyas, fehérneműs, de plus size képviselet nélkül megrendezett nagyszabású VS-divatbemutató gyakran a végletekig viszi a kulturális kisajátítást.
2010-es Wild Things-bemutatójuk során a modellek állatmintás fehérneműket viseltek, körülöttük strandkendős, szoknyás férfiak keringtek. Az összes modellt – mind a férfiakat, mind a nőket – az őslakosok testművészetét utánzó fekete vonalak és minták borították.
A 2012-es Calendar Girls-bemutató során hasonlóképpen angyalként sétáltak a hölgyek, akik az év egy-egy hónapját, valamint a kapcsolódó ünnepet jelenítették meg. Karlie Kloss egy szarvasbőr rojtokkal díszített tollas fejdíszben, leopárdmintás fehérneműben sétált végig a kifutón, és a hálaadást mintázta meg. A sértett közösségek nekimentek a Victoria’s Secretnek, miszerint a márka „isteníti” az őslakosok által elszenvedett népirtást.
A 2016-os bemutató Road Ahead szegmensében a tervezők ismét a hagyományos kínai nyomatokból merítettek ihletet, hogy hullámzó köpenyeket, combig érő csizmákat, túlméretezett kabátokat, hagyományos ékszereket, fejdíszeket és crop topokat alkossanak. A kínai származású nézők a közösségi médiába fakadtak ki: kifogásolták a műsort, amiért hagyományos nyomatokat használt a fehérneműknél, továbbá azt sem díjazták, hogy egy tollas sárkányt is megjelenítettek, amely a kínai kultúrában a szerencsét, az erőt és az egészséget jelképezi – nem Elsa Hosk felsőteste köré tekert dísznek kellene lennie.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
