Porból lett közhelyek, porrá lett emlék
További Kultúr cikkek
- Kiderült, mikor és hol temetik el Nemere Istvánt
- Donald Trump hatalomra került, mutatjuk, ki kaszálta ezzel a legnagyobbat
- Akár több évig nem lehet a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison
- Meghalt Vic Flick, a James Bond-filmek ikonikus zeneszerzője
- Így öltözködik egy női magyar diplomata a távoli Szingapúrban
A világ egyik legtöbbet emlegetett (már-már közhellyé csépelt) idézete a „porból lettél és porrá leszel”. Sokszor már lepattan rólunk a gondolat, hiszen ha valamit elégszer hallunk, akkor megkopik a fénye, a mögöttes tartalom pedig ha nem is silányul, mindenképp halványul. Mégis, akad az a szituáció, amikor egy ilyen mondás kihúzhatatlan szöget üt az ember fejébe. Ez történt Adam Panczukkal is.
A körforgás
A lengyel származású fotóművész legújabb kiállítását hozta el Budapestre, amit a Főfotó Galériában állítottak ki. Témája a föld, amiből születtünk, amit művelünk, és ahová végül visszatérünk. Panczuk nagyapja temetésén döntötte el, hogy elkészíti ezt a sorozatot.
A képek egy Lengyelország keleti határa mellett fekvő falucska környékéről származnak, ahol ő is sok időt töltött a családjával. Miután nagyapja meghalt, a temetésen a pap egyik mondata összekapcsolódott a fotóssal, és a kiállítás elkészültéig nem eresztette.
Nagyapád egész életében a talajt fürkészte, hogy halála után visszatérhessen hozzá
– hangzott el az egyháztagtól.
Ez a kis település a kommunizmus idején is jelentős nehézségekkel küzdött, ha pedig a jelenlegi háborús helyzet eszkalálódna, szintén az első települések között lenne, amit elsodorna az ár. Ami a kiállítás képein megelevenedik, az az élő jelen, amely a múlt árnyékába kapaszkodik, és bármelyik pillanatban köddé válhat.
18 évvel ezelőtt, 2005-ben kezdtem ezt a projektet, miután Lengyelország csatlakozott az Európai Unióhoz. Tudtam, hogy az onnan beáramló pénz hatására ezek a települések meg fognak változni. A kisebb farmokat felváltják a nagyobbak, az a falu, az a kulturális örökség, amit gyerekkoromból ismerek, pedig el fog tűnni. Úgy éreztem, hogy ez az utolsó esély, hogy mindezt megörökítsem
– mesélte nekünk a művész.
Adam Panczuk azt is elmondta, hogy mivel gyermekkorában rengeteg időt töltött arrafelé, így nem idegenként kezdte meg ottani művészi tevékenységét. Tiszteletben tartotta az emberek személyes élettereit, nem kért furcsa dolgokat a helyiektől, így az emberek a rendelkezésére álltak a képek elkészítésében.
Kiérdemelt bizalom
Szerette volna az ő szemszögükből megközelíteni az ember és a föld metafizikai kapcsolatát, felfedni az élet egyszerűségének apró titkait. Eddigi munkáitól eltérően itt nem nyers dokumentarista vagy beállított, kreált módon alkotta meg a képeit, hanem a kettő közti átmenetben. Instruálta a fotóalanyokat, de kutatta a határmezsgyét a karakterek természetessége és a saját elképzelései közt.
Bár elsőre furcsának vélték a helyiek, hogy kamerával járkál föl és alá, ám miután elmesélte nekik a koncepciót és mutatott nekik néhány képet, az emberek segítőkésszé váltak.
Megértették, hogy nem szeretném nevetség tárgyává tenni őket, nem fogok rossz fényben feltüntetni senkit. Évekbe telt, de kialakult a bizalom. Azt hiszem, azért is ment zökkenőmentesen, mert már alapból ismertek engem
– mesélte Panczuk. Ahogy képei megragadják egy helyszín korszakok közti pillanatát, úgy érdeklődtünk a művésztől, hogy ezek az alkotások hogyan fogják megőrizni jelentőségüket évek múltán is. Így felelt:
Úgy hiszem, a valódi művészeten nem fog az idő. Ez a kiállítás az én gyermekem, de ahogy bármely gyermeknek, neki is élnie kell a saját életét. Örülök, amikor az emberek beleillesztik a saját gondolataikat és érzelmeiket, még akkor is, ha az nem azonos azzal az üzenettel, amit át akartam adni. Ez azt jelenti, hogy magukévá tették a művészetet, az alkotás beszél hozzájuk. Csakis ez számít.
Adam Panczuk kiállítása a következő pár hétben megtekinthető a Főfotó Galériában Budapesten.
(Borítókép Adam Panczuk)