Megvált Miklósa Erikától a közmédia

2023.06.13. 08:30
Az MTVA nem nézte jó szemmel, hogy Miklósa Erika elvállalta az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutatójának zsűrizését. Az opera-énekesnő nemcsak rengeteg műsorban szerepelt, de egy időben még a közmédia reklámarca is volt. Most azonban megválnak tőle.

Mint megírtuk, az RTL május 3-án jelentette be, hogy idén a The Voice című tehetségkutató zsűritagjai között Trokán Nóra, Curtis és Manuel között Miklósa Erika is helyet kap. Azonban úgy tűnik, hogy a közmédia ezt nem hagyta reakció nélkül.

Miklósa Erika ugyanis csaknem tíz évig volt a közmédia sztárja. Az opera-énekesnő több saját műsort is kapott, mint a Partitúrát és A magyar zene történetét, ezenkívül a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny zsűrielnöke volt. Mindezek mellett pedig a Ridikül egyik visszatérő vendége is volt.

A közmédia sajtóosztálya a Blikknek küldött válaszában azt írta: Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar opera-énekesnő, egyben a közmédia által alapított Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje a szerződése szerinti műsorvezetői feladatait maradéktalanul teljesítette a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap által készített produkciókban.

Ezért a közmédia köszönetét fejezi ki a Művésznőnek eddigi munkáiért. Tekintettel arra, hogy Művésznő egy másik televíziós csatornánál vállalt műsorvezetői feladatot, ezért egyelőre közös produkciót nem tervezünk. Vendégként azonban természetesen a továbbiakban is örömmel látjuk műsorainkban

– fogalmazott válaszában az MTVA.

A lap megkereste Miklósa Erikát is, aki megköszönte a megkeresést, és elmondta, hogy a döntéssel kapcsolatban az MTVA hivatott hivatalosan válaszolni. „Fantasztikus szerkesztők, kollégák vannak a köztelevízióban, biztosan dolgozunk még együtt a jövőben” – tette hozzá az énekesnő.

Ahogy az Index elsőként megírta, Csák János kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán bejelentette: a jelenlegi főigazgató, Ókovács Szilveszter nyert a megismételt pályázaton, ő vezetheti a továbbiakban is a Magyar Állami Operaházat. Ókovács Szilveszter vetélytársa a főigazgatói székért mások mellett Miklósa Erika operaénekes volt, aki korábban Facebook-oldalán jelentette be, hogy beadta pályázatát az Operaház igazgatói posztjáért.