Ha meghalunk, vajon minket is digitalizálnak majd?

Az elmúlt időszak egyik legfelkapottabb témája a művészetben a mesterséges intelligencia. Az alkotók egy része attól tart, hogy az AI megfosztja őket a munkájuktól, míg mások csupán múló hóbortként tekintenek rá. Ezeken túl akad egy szűk csoport, amely a lehetőséget látja benne, eszközként alkalmazza a mesterséges intelligencia kínálta lehetőségeket. Ezt a csoportot erősíti Balaskó Ákos.

Az egésznek egy-egy rétege

A Petri György-díjas költő frissen megjelent kötete, A perceptron gyermekei hazánkban eddig egyedülálló vállalkozás. A versek 16,74 százalékát a mesterséges intelligencia alkotta, a másik 83,26 százalék pedig Balaskó Ákos munkája. Hogy mely versekben van mesterséges tartalom, és az mekkora mértékű, azt a költő az olvasó képzeletére bízza. Az utólagos összefésülésnek hála nem tudjuk biztosan megmondani, hogy mely verseknél adta az AI a szöveg vázát, hol képezi a csontoknak csupán a felszínét, és mikor tölt be fátyolszerű szerepet, csupán öltöztetve, de meg nem határozva a költeményt.

A könyv egyszerre tartalmaz teljesen eredeti, saját élményeket feldolgozó műveket, valamint a világ irodalmára és művészetére reflektáló alkotásokat. Utóbbira lehet példa a #Estragon és Vladimir, Samuel Beckett híres, XX. századi drámája, a Godot-ra várva figuráinak átértelmezése. Karakterükhöz mérten az élet nagy kérdéseit válasz nélkül, szinte céltalanul – Balaskó kötete szempontjából viszont egyáltalán nem ok nélkül – feszegetik itt is. 

A másik hasonlóan érdekes mű Christian Morgenstern híres versének robotizált forgatókönyve. A Hal éji éneke című költemény kettes számrendszerű átiratával találkozhatunk Balaskó Ákos könyvében, #HAL 9000 éji éneke címen,

Itt érdemes megemlíteni, hogy A perceptron gyermekei sokszor használ szakszavakat és szakkifejezéseket, valamint más művekre való hivatkozásokat – főként az informatika világából vagy ahhoz kapcsolódva. Ezért volt öröm, hogy a kötet végén szószedet is található, amely ezeket listázza megjelenési sorrendben, hogy az olvasási élményt ne nehezítse a művészi önmegvalósítás, de ne is kelljen komolyabb kompromisszumot kötnie a költőnek.

A könyvben szereplő közel hatvan művet alapvetően ábécésorrendben olvashatjuk, ez tovább erősíti a mechanikusság érzetét. Bár a versek számtalan témát járnak körül, visszatérő és kiemelendő az élet mibenlétének, értelmének kutatása, hogy miként köthető össze a materiális és a digitális valóság, és mit tekinthetünk igazán halálnak.

A test és a tudat halála

Felvetődik az elmúlt évtizedekben főként a sci-fikben, mára pedig lassan a valóságban is releváns kérdés: az életfunkcióink megszűnése valóban egyenlő a halállal? Ha a tudatunk képes tovább élni digitalizált formában, akkor voltaképp a biológiai halál már nem egyenlő a teljes véggel? Ezeket a kérdéseket Balaskó Ákos személyes vagy személyesnek ható történetek formájában teszi fel, kapcsolódási pontot teremtve az olvasó és az elemelt téma között.

A tudomány és költészet viszonya – amely mostanában egyre nagyobb teret hódít – szintén kiemelt szerepet kapott a köteteben. Többször előkerül a természet közelségének ábrázolása is, kapcsolatba állítva a mesterséges rendszerek jellemzőivel. Ez akarva-akaratlanul rávilágít az ember alkotta, illetve az embert hordozó világ metszéspontjaira. Arra, hogy alkotásaink miért nem tudnak elszakadni – tudatosan vagy tudattalanul – az általunk tapasztalt rendszerektől,

A kötethez tartozik egyfajta gondolattérkép, központban a #Pyrítea kifejezéssel, amely többször a versek alcímeként is megjelenik. A szószedet alapján a pyrítea kitalált, a mesterséges, szilíciumalapú élőlények rendszertani kategóriája, a görög szilícium (pyrítio) szóból ered. Erre felfűzve szerepel a többi vers, amely hálóhoz összesen három alkotás, három szó nem kapcsolódik. Ezek az „öröm”, az „egyedül” és a „téridő”.

A Napkút Kiadó gondozásában megjelent kötet végén az író köszönetet mond az OpenAI, a Copilot, a Stable Diffusion és a Midjourney fejlesztőinek, hogy

időről időre nekünk szegezik a kérdést: van-e a kreativitásban valami maradéktalanul emberi?

A költő, aki egyúttal programozó informatikus is, szakmai oldalról közelítette meg a témát, amely nem szűkölködik sem befogadható, művészi megoldásokban, sem kísérletező, határokat feszegető, progresszív elemekben. Balaskó Ákos kötete, A perceptron gyermekei izgalmas olvasmány mindazok számára, akik nem idegenkednek az új utakat kutató formáktól, miközben szívesen merülnek el az ezredforduló költészetének világában.

(Borítókép: Fekete Tímea / Index)