Nem biztos, hogy lopás, de a világ minden részén megtörténik

Vékony jég a kulturális kisajátítás kérdése. Ha konkrét fogalommagyarázatokat is keresünk, akkor sem teljesen egyértelmű, hogy mi alapján válik egy szituáció kisajátítássá, vagy sem. Számos publikáció foglalkozik a témával, elég, ha csak a Berklee Online vagy a Britannica felületein megjelent írásokat említjük. A kultúra minden ágazatában találkozni a jelenséggel, de cikkünkben ezúttal csak a zenével és az ahhoz köthető esetekkel foglalkozunk.

Nem mindig a dal a ludas

Számos példával találkozni, akár régebbről, akár a közelmúltból, amikor egy-egy előadó komoly támadások célpontjává vált, mert bizonyos kultúrák jellemvonásait állítólag tiszteletlen módon használta fel. Így járt Iggy Azalea ausztrál rapper, aki Bounce című dalának klipjében tradicionális indiai viseletben jelenik meg, szemöldökei között pedig bindit – vörös pontot – visel, ami spirituális jelképnek számít. A dalt offenzívnak, támadónak találták az indiai és az afroamerikai kultúrával szemben is, ahogy egy fehér ausztrál rapper keveri a kettőt.

Kevésbé rohanták le az emberek Katy Perryt az Unconditionally című száma miatt, amit a 2013-as American Music Awardson hagyományos japán gésaruhát öltve adott elő, mégsem maradt az eset a radar alatt. Kimondottan megosztó volt Miley Cyrus is, aki countrykorszakai között megélt egy hiphopidőszakot is, és anno tett egy erősebb kijelentést Kendrick Lamar kapcsán. Ez akkor hatalmas felháborodást váltott ki, ráadásul sokan alapból is elítélték az énekesnőt, amiért szerintük kisajátította az afroamerikai kultúra jegyeit. Ezt később igyekezett tisztázni, több-kevesebb sikerrel.

Az afroamerikai kultúrával kapcsolatban Ariana Grandét is érték apróbb támadások. Egyrészt stílusbeli hasonlóságok váltották ki az ellenszenvet a 7 Rings dala miatt, másrészt a kulturális kisajátítás vádja is felmerült – de főként a plágiumgyanú volt ebben az esetben az elsődleges. Madonna is kapott némi kritikát 1990-es Vogue című dala miatt, ahol a drag szubkultúrából emelt át táncelemeket a videóklipjéhez és az MTV Awards-előadásához is. Itt az énekesnő a Britannica írása szerint valóban alkalmazott olyan táncosokat, akik adott kulturális közegből származtak, ennek ellenére a kisajátítás vádja fennállt.

És a zene?

Számos szakírás úgy fogalmaz, hogy kulturális kisajátítás az, amikor a társadalom többségi része kizsákmányoló, tiszteletlen vagy sztereotip módon használja fel egy adott kisebbség, egy másik kultúra sajátos jegyeit. Ahogy a fent említett példákból is kitűnik, ez a zenében is megjelenik,

A zene progresszív fejlődésének mezsgyéjén számtalan előadó használ fel különféle zenei ágazatokból elemeket saját látószögének bővítésére, amelyek gyakran párosulnak népi jegyekkel. Itt a problémát inkább a megvalósítás minősége, mintsem a ténye szokta jelenteni. Egy rosszabb kivitelezés többnyire csak sikertelenséget vonz maga után. 

A mai napig kiemelten jelentősek a könnyűzenét folkelemekkel keverő előadók. Rengetegen vannak, akik saját népük művészete helyett más nemzetek zenéjét használják. Akár hazánkban is remek példa lehet a nemzetközi sikereket is arató Paddy and the Rats, amely magas minőségben nyúl ír és kelta zenei elemekhez, ebből kifolyólag nem éri őket a kulturális kisajátítás vádja.

De mégis hol húzódik a valódi határ a kisajátításnál? Ha szigorúan vesszük, akkor a banda hiába nem bánik tiszteletlenül az ír zenei gyökerekkel, mivel egy adott nemzet zenei kultúrájából táplálkozik, és hasznot hajt vele, akár kizsákmányolásnak is lehetne ezt nevezni. Azért is vitás a kérdés, mert jelenlétük pozitív hatású is lehet, ami még több figyelmet irányít az adott kultúrára, hisz minőségi alkotómunkát végeznek.

Természetesen sokkal közelebb áll a valósághoz az a gondolat, hogy mivel a csapat nyíltan ír punkot játszik kelta zenével vegyítve, magas színvonalon, ezért kellően tisztelik az adott nemzetet.

Több a kérdés, mint a válasz

A valóban érdekes kérdés, hogy van-e egzakt pont, amitől valami kizsákmányolásnak számít. A nem szélsőséges esetekben vajon hogyan lehet meghatározni, hogy adott előadó jót tesz-e egy másik nemzet kultúrájának? Mi az, ami progresszív, és mi az, ami csak szimplán provokatív?

Példának előkerülhet a nordikus elemekkel operáló Wind Rose zenekar is, de akár bármelyik reggae-banda, amely nem jamaicaiakból áll. Ha az USA-ban vagy Európában kulturális kizsákmányolásnak titulálnák, ha egy magyar zenekar reggae-muzsikát játszana mindenféle, sztereotipnak vélt elemekkel megtűzdelve, attól vajon Jamaica zenészei is ugyanezt látnák bele, ha a zene profi? Pozitív és negatív sztereotípiával is ugyanúgy bánunk?

Érintőlegesen ott van Alan Walker egyik dala is, amelyben Brahms Magyar táncát alakította át – amelyet a német szerző magyar zenei ismereteire alapozva írt. Ilyenkor csak az adott mű vagy közvetlenül a magyar kultúra az, amit inspirációnak használt Walker?

A kulturális kisajátítást tekintve még az egyszerű esetekben is több a kérdés, mint a válasz, és univerzális megoldás nincs, hisz mindenkinek máshol van az ingerküszöb azzal kapcsolatban, hogy mi offenzív, és mi nem. Egyedül a szándékos provokáció vagy a súlyos tájékozatlanság az, ami általánosan a negatív zónába esik, de a dolgok többségéről alkotott közmegítélés vegyes.

A zeneszerzés világában ritkán beszélünk kimondott kulturális kisajátításról, ami így még nem akadályozza a kreatív ötletek megvalósulását. Egyelőre úgy fest, hogy ez nem is nagyon fog változni a jövőben, amíg valami olyan helyzet nem következik be, ami nemzetközi szinten korbácsolná fel az indulatokat. Ennek hála bizton tudunk még a jövőben ír punkra szórakozni Budapesten is olyan előadóktól, akik bár nem Dublin szülöttei, a stílus igaz szerelmesei, és mindent megtesznek, hogy magas szinten műveljék.