Autóversenyzők, akik maguk építik kocsijukat

2023.08.10. 18:22
A Cyclekart egy friss motorsportágazat, amely kevesebb mint három éve tört be nagyobb volumennel Magyarországra, azóta pedig folyamatosan nő a köré épült közösség. A sport lényege, hogy a versenyző maga építi meg a versenyautóját, amelynek szigorú szabályoknak kell megfelelnie a teljesítmény terén, azonban küllemét, stílusát tekintve szinte teljesen szabad kezet kapnak az alkotók.

Egy halovány, ködben úszó reggelre ébred a versenypilóta. Összeszedi magát, felkészül fejben, majd a tesztpálya felé veszi útját. Keveset szól, próbálja átérezni a megdolgozott vasból áradó erőt. Halad, rója a köröket. Kopik az abroncs, kopnak a kétségek. Mire kereket kell cserélni, tudni fogja, ez a jármű beváltja-e a hozzá fűzött reményeket.

De mi van akkor, ha az autó, amit tesztel, nem egy mérnöki csapat kivitelezése? Mi van, ha az első alkatrésztől az utolsóig maga a pilóta szerelte össze? Milyen kötelék épül egy négykerekű versenyjármű és az őt megalkotó kezek között?

Ha az ember a Formula–1-re gondol, akkor a felvetés abszurdnak hat, nem kevésbé a NASCAR esetében, de mégis van egy új, friss motorsport, amely a kétkezi, kreatív alkotási vágy és a velős, határozott sportszellem egybeolvadásából születik. Ez a Cyclekart.

A kemény munka gyümölcse

Az ágazat nagyjából hét éve van jelen a világon, és mint számos autós sportág, az Egyesült Államokból származik. Hazánkban kevesebb mint három éve jelent meg, itthon a Cyclekart Hungary Motorsport Club képviseli a sportágat. Bár vannak megkötések benne, egyetlen hatalmas, vitán felüli szabálynak kell megfelelnie minden Cyclekart-versenyzőnek: az autót neki kell összeraknia.

Természetesen, hogy a végeredmény egy igazságos versenyben mérettessen meg, vannak kötelmek a teljesítmény és formaterv terén. A versenyző járművek motorja mind egyhengeres, négyütemű és kétszáz köbcentis. Ezenfelül a nyomtáv és a tengelytáv is szabályhoz kötött, valamint van egy felső súlybéli határ.

Ezek az autók a klasszikus 1910–1930-as időszak járműveit idézik, legyen az Mercedes vagy Bugatti, az eredeti járművek 0,75-ös méretarányában, ellenben konkrét megkötés a karosszériát és a dizájnt tekintve nincs. Ez az a pont, ahol a versenysport a kreatív alkotóművészettel vegyül, és együttesen hoznak létre egy különleges, futamok adrenalinjától túlfűtött önkifejezést. Valamit, ahol

az ember egyszerre élheti át az alkotás adta szabadság és a küzdelemből fakadó izgalom érzését.

Ez a különleges vegyület évről évre húzza be az újabb és újabb résztvevőket. Magyarországon három éve épül a Cyclekart-közösség, és míg az első versenyen csupán három autó indult, a legutóbbin már több mint húsz. Kurgyis Gábor, a Cyclekart Hungary Motorsport Club elnöke – vagy ahogy a többi klubtag hívja őt, a „Reszelésügyi Főhalljakend” – mesélt nekünk az egyesület alapításáról. Ő maga nem csupán vezetői és szakmai tanácsadói szerepet tölt be, de épít és versenyzik is.

Két lerobbanástól a két tucat versenyzőig

Eleinte nem volt több az egész egy hobbinál, amit szabadidejében végzett. Amikor rátalált az interneten, hogy az USA-ban ez miként kelt életre, ő is belevágott. Megépítette saját autóját, keresve a kihívást és az alkotási vágy adta izgalmat. Miközben készült a jármű, látva a folyamatot, egyre többen kaptak kedvet, és csatlakoztak az ismerősi köréből, mire elindult valami, ami több lett egy egyszerű, szabadnapos kedvtelésnél.

Kezdetben eleve hatalmas élmény volt, amikor egy autó elindult. A kezdetleges építésből fakadóan adódtak problémák, de mostanra ezeket nagyon jól sikerült korrigálni

– idézi fel a Kurgyis Gábor a Cyclekart Hungary indulását. Úgy emlékszik vissza, hogy az első versenyen még ők is keresték, miként lehet profin űzni ezt a sportot. Akkor három autó indult, ebből csupán egy tudta megtenni a teljes versenytávot. Mára, két évvel később több mint húszfős a nevezők listája, és ritka, hogy egy autó ne tudja végigcsinálni a futamot.

A versenyek hasonlóan működnek, mint más autós sportoknál, ebben az évben pedig még hármat terveznek belőlük. Az események – úgymint a most, augusztus 12–13-án megrendezendő verseny – egy időmérőből és egy futamból állnak, amihez szabadedzések társulnak. Most, 12-én szombaton

délelőtt megtartják a bemelegítést és az időmérőt, másnap pedig a futamot.

Hogy ne váljon egyhangúvá semelyik pálya, folyamatosan keresik az új helyszíneket a versenyekre, így mérettették már meg magukat olyan pályákon, mint salakmotorverseny-pálya, motokrosszpálya vagy lezárt közúti szakaszok. Mostani versenyük Bodrogkisfaludon lesz, ahol Kurgyis Gábor elmondása szerint rengeteget köszönhetnek a polgármesternek, aki a szívén viseli a sportág sorsát.

Játékos jelleg

Szombat reggel kilenctől mordulnak a motorok, ahol bármilyen érdeklődő megtekintheti, milyen is, amikor autóversenyzők küzdnek meg saját kézzel készített járműveiket vezetve. A kétnapos programsorozat nem csupán versenyekből, hanem csapatépítésből, szakmai konzultációból és járműbemutatókból is áll.

Kurgyis Gábor elmondása szerint minden érdeklődőt szívesen látnak a Cyclekart Hungary Motorsport Clubban. Akiket vonz az ágazat, de nem érzik magukat elég profinak ahhoz, hogy egyedül összerakjanak egy saját járművet, azoknak

örömmel segítenek az elmúlt évek általuk felhalmozott tapasztalatával.

Az egyesület elnöke továbbá arra is felhívja a figyelmet, hogy a Cyclekart Hungary Motorsport Club koedukált, női pilótáik is egyre nagyobb számban vesznek részt a versenyeken. Ahogy Kurgyis Gábor fogalmaz:

A férfiaknak föl kell kötni a gatyájukat, mert a hölgyek olyan időket mennek, hogy az ámulatba ejtő.

Bár a sportág hazai vonulata exponenciálisan nőtt az elmúlt időszakban, Kurgyis Gábor külön kiemeli, hogy egyelőre nincs tervben ezt egy nagy volumenű, központilag kontrollált versenysporttá tenni. Szeretnék ezt megtartani annak a jóérzésű, alkotó- és versenyközösségnek, amit eddig sikerült kialakítani, függetlenül attól, hogy mekkorára duzzad a kezdeményezés. Az egyesület elnökének szavait idézve:

Bár magunk sem tudjuk még, hogy ez meddig tud fejlődni, látjuk, hogy egyre több versenyautó készül el, egyre többen lépnek be a csoportba, és kapnak kedvet az építéshez. Egyelőre nem szeretnénk ezt egy túlzóan hivatalos formára átvinni. Szeretnénk, ha megmaradna annak a családias, kifejezetten saját szórakozásra épített és versenyzett sportnak, ami megtartja a játékos jellegét.