Szem nem maradt szárazon a Florence and The Machine fellépése után

Nem számítottak új névnek, mégis elképesztő tömeget vonzott a nagyszínpad elé csütörtök este a Florence and The Machine, akik 2019 után idén is mély nyomot hagytak a közönségben – azt a szintű felszabadultságot és a közelséget, amelyet a frontember, Florence Welch ad át, ugyanis talán egyetlen másik előadó sem tudja hozni.

Ugyan Sam Fender koncertje alatt úgy tűnt, bőven lesz hely még táncolni is, a 21:15-ös kezdéshez érve hamar egyértelművé vált, hogy ez korántsem lesz így, az emberek csak úgy hömpölyögtek a színpad felé, az első sorokban egy tűt sem lehetett volna leejteni. Ehhez hasonlóan az is rendkívül hamar egyértelművé vált, hogy négy év alatt mit sem változott Florence Welch előadásmódja,

A koncertet egyébként a Heaven Is Here, illetve a King című szerzeményekkel nyitották, amelyek egyaránt a 2022 májusában megjelent Dance Fever nevezetű korongon lelhetők fel. Maga a szigetes fellépés is az albumhoz tartozó turné része volt, amely már nem tart sokáig, mindösszesen kilenc állomás van hátra – árulta el Welch a színpadon, miután jó pár dal után végre a közönséghez szólt. Rendkívül érdekes volt hallani, ahogy Welch karakteres, erőteljes énekhangja hirtelen egy nagyon kedves és visszahúzódó beszédhanggá változik át, mondandója azonban még ennél is érdekesebb és szívhez szólóbb volt: legyünk jelen, legyünk együtt, és adjuk át magunkat az érzésnek.

Közvetlenségből jeles

Aki ismeri Florence Welch munkásságát tudja, hogy az aranytorkú énekesnő minden sejtjében ott lapul a zene szeretete, fellépései során – ahogy azt a közönségtől is kéri – teljesen átadja magát az érzésnek, többek között ezért látható minden egyes alkalommal mezítláb a színpadon. Az igazi áttörést azonban nem ezek a pillanatok jelentik, hanem azok, amelyek során Welch a közönséggel interaktál, méghozzá olyan módon, ahogy azt senki más nem teszi.

A csütörtök esti fellépés során három dalt, a Dream Girl Evilt, a Prayer Factoryt és a Big Godot is a színpad előtti árokban sétálva, az első sorokban állókhoz kinyúlva énekelte, mely jól láthatóan nemcsak a virágkoszorút viselő rajongóknak okozott életre szóló élményt, hanem Welch számára is. Ezt követte a már a High as Hope című albumon fellelhető June, amelynek során arra kérte az énekesnő a közönséget, hogy öleljék meg a mellettük lévőket. Természetesen a guggoltatás, majd a végeláthatatlan tombolás sem maradhatott ki – ezt a My Love című dal idejére időzítették, amelyet a koronavírus-járvány idején vetett papírra Welch, „akkor, amikor egyetlen szórakozóhelyet vagy fesztivált sem lehetett boldogsággal megtölteni”.

Le a telefonokkal

Számtalan fórum és cikk foglalkozott már a témával, hogy egy koncerten érdemes-e folyamatosan képeket és videókat készíteni – ezzel a mobilunkat bámulva –, vagy jobb lenne csak egyszerűen átadni magunkat a pillanatnak. Nos, az üggyel kapcsolatban Florence Welchnek egészen egyértelmű nézetei vannak, többször is kifejtette már ugyanis, hogy nem szereti, ha a közönség a telefonját figyeli a konkrét előadás helyett, a Dog Days Are Over című szerzemény alatt azonban kicsit mindig elborul az agya.

Ahogy máskor, úgy a csütörtök esti fellépése alatt is megkérte a közönséget, hogy egy kis időre rakják el telefonjaikat, majd aki nem engedelmeskedett azonnal, arra bizony fel is hívta a figyelmet, melyre a fesztiválozók azonnali hurrogással reagáltak – ami természetesen nem az énekesnőnek szólt. Ezek után következett a F+TM-rajongók körében már ikonikussá vált

put your f*cking phone away

mondat, minek hallatára már szinte mindenki engedelmeskedett, Welch ugyanis folytatta az éneklést – az pedig, hogy a mobilok hirtelen eltűntek a láttérből, valóban felszabadító érzés volt.

Ez nem koncert, ez szeánsz

Ahogy azt már a 2019-es koncertkritikánkban is megemlítettük, egy Florence and The Machine-koncert olyan különleges élményt nyújt, mely képes teljesen elsöpörni az embert, és tisztára mosni a lelket – ez pedig a négy évvel későbbi, csütörtöki előadásra is tökéletesen igaz volt. A már korábban említett zene iránti szeretet és a Z generációs előadókat megszégyenítő energia, mely Welchből árad, tényleg olyan ötvözetet nyújt, mely lemezen hallgatva is testen kívüli élményt tud nyújtani – nemhogy élőben; így a zenekar rajongói számára szinte kötelező feladat valamikorra beiktatni egy koncertet, egy olyan embernek azonban, aki még soha nem találkozott a zenekar dalaival, elsőre sokkoló lehet Welch személyisége.

A csütörtöki fellépéssel kapcsolatban egyébként az egyetlen negatívum a setlisttel, azaz a játszott dalok listájával hozható fel, hiszen egyik leghíresebb szerzeményük, a Spectrum nem hangzott el, de nem ez volt az egyetlen furcsaság. A Dance Fever album idén tavasszal egy teljesen új, Complete Edition nevezetű verziót kapott, amelyen már szerepelt az ugyancsak frissen kiadott Mermaids nevezetű single is, amit érthetetlen módon ugyancsak nem játszottak, hiába várta több rajongó is – pedig még az album promótálására is alkalmas lehetett volna.

Azt, hogy mi várható majd a turné lezárását követő időszakban, egyelőre nem tudni, nem lenne meglepő, ha egy kis időre visszavonulna a zenekar, a frontember ugyanis már a High as Hope című korong kiadása után is úgy nyilatkozott, hogy pihenni szeretne. Ennek ellenére azonban nem tudott, mint fogalmazott, a Dance Feverön hallható dalszövegek mint egy láz, úgy törtek ki belőle, és hiába próbált ellenkezni, érezte, hogy ezt végig kell vinnie – könnyen megeshet, hogy ezúttal is hasonló fog történni.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)