Slágercunami, konfettivihar és lehulló textil – az Imagine Dragons ezúttal sem okozott csalódást

Egy Sziget méretű fesztivál nagyszínpadán játszani alapból kiváltságnak számít. A szabadság szigete Európa legnagyobb szabadtéri fesztiváljai közé tartozik, és évről évre egyre jobban nő. Hiába a Covid vagy az infláció, a rendszeresen visszatérő közönség azt mutatja, ha esik, ha fúj, Sziget Fesztiválra szükség és kereslet egyaránt van.

Ez hozza magával azt is, hogy a szervezők folyamatosan igyekeznek rálicitálni a teljesítményükre, és vitán felül állítható, hogy az elmúlt évekhez mérve ez idén sikerült a legjobban. Olyan gigasztárokat csábítottak el a budapesti Hajógyári-szigetre, mint Billie Eilish, Florence and the Machine, Macklemore, David Guetta vagy a nagy visszatérő: Imagine Dragons.

Világrekorder sárkányok

A pop-rock zenekar már meghódította a fesztiválozók szívét 2014-ben, amikor először léptek fel a Szigeten, ami szemlátomást bennük is nyomot hagyott. A mostani koncertjük stabil másfél órás szettjébe majdnem minden slágerüket belesűrítették, de pár mondatnyi anekdotázásra azért maradt idő, amikor is Dan Reynolds, a csapat énekese felidézte, mennyire szereti ezt a helyet,

Nem véletlen, hisz a nevadai zenekarra akkora tömeg gyűlt össze, hogy aki a fesztivál egyik feléről a másikra akart jutni, annak kis túlzással gyorsabb volt hajót bérelni, mint átvágni több tízezer emberen. Persze maga az érdeklődés is érthető, mert a banda – amely épp csak 15 éve aktív – olyan címeket birtokol, mint a 2018 legjobban streamelt zenekara, az első rockzenei formáció, amelynek négy dala is meghaladta az egymilliárd streamet, valamint az egyetlen zenekar, amely az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége szerint négy darab gyémántminősítésű single-lel rendelkezik.

Bár előző lemezeik némileg megosztották a hallgatóságot, azokon is szerepelnek olyan slágerek, amelyek a mostani koncertszettben is helyet kaptak, nem véletlenül. Amiben az Imagine Dragons páratlanul profi, az a saját, jellegzetes stílusukban való slágerek gyártása, miközben igyekeznek persze kísérletezni is. A Szigetre majd másfél tucat olyan dalt hoztak, amelyek javát a legtöbb ember ismerheti rádióból, filmekből, vagy reklámzeneként.

Ahogy a turnéjuk többi állomásán, most is a My Life című számmal kezdték a koncertet, majd habozás nélkül megdörrentették a velős szub-ágyúkat, elsütve az egyik legismertebb dalukat, a Believert. Ami igazán szimpatikus volt a srácokban, hogy a produkciójukban gyakorlatilag minden megvolt, de semmit sem toltak túl:

• minden hangszeres kapott szólórészt vagy villantási lehetőséget,
• voltak összekötő beszélgetések, amikor Reynolds őszinte, lelki vallomásokat tett, elérzékenyült,
• nem maradt ki a szokásos énekeltetés,
• volt színpadi mozgás és show, de csak finoman,
• valamint annyi konfettit ellőttek, ami ha mind erre felhasználható papírból lenne, egy átlagos család teljes téli gyújtósát kitenné.

A koncert elején negyedóra sem kellett, hogy a legsikeresebb show-elem megérkezzen:

Amint megszabadult menekülni vágyó ingétől, akkora női üdvrivalgás – vagy épp torokszakadtából való visítás – tört elő a tömegből, hogy a koncert leghangosabb pillanatával is könnyedén felvehette volna a versenyt.

Egy falatnyi benső

A testszínház azonban kb. ennyi volt, mert a csapat innentől a zenére és az üzenetre helyezte a hangsúlyt. Az énekes csupán néhányszor kezdett hosszasabb monológba a dalok közt, de akkor vagy a fesztivált és a közönséget méltatta, vagy lélekemelő beszédet tartott. Arról mesélt nyílt színen, hogy mindenkinek értékes az élete, senki se gondoljon kevesebbet önmagáról.

Egy-egy ponton el is érzékenyült Reynolds, egyszer a Bad Liar előtt kellett visszafojtsa a könnyeit, de a Demons közben is érződött, hogy belül küszködik. Az énekesnek az elmúlt időszakban több magánéleti nehézséggel is meg kellett küzdenie, így érthető, hogy a leginkább érzelemközpontú dalai ilyenkor terápiás jelleggel is bírnak. Ennek ellenére nem volt túltolva, vagy látványosra játszva, csak finoman hagyta, hogy a közönség bepillanthasson abba, hogy is érzi valójában magát.

A csapat nem korlátozta a koncertet sem a régi, sem az új lemezekre, mindenből jött vegyesen. Visszanyúltak a kezdetekig az On Top of the Worlddel és az It's Time-mal, de a legújabb albumról is kaptunk néhány sikerszerzeményt, mint a Bones, vagy a Sharks – utóbbinál még egy plüsscápát is megtáncoltatott Reynolds a színpadon.

Jó kis közönségénekeltetés, gitárszóló, minden, ami kell. Az utolsó dal a turné eddigi állomásaihoz hasonlóan a Walking the Wire és a My Life keveréke volt, majd egy elegáns, közös bandameghajlást követően a zenészek elhagyták a színpadot.

Tulajdonképpen egy patikamérleg pontosságával kimért, profi koncertet kapott a Sziget Fesztivál közönsége, amiben volt minden. Bár az énekes Dan Reynoldsnak az évek során a hangja túlhasználtságából adódó gondokkal is meg kellett küzdenie, ezúttal hibátlanul teljesített. Az utolsó néhány dalnál már érződött, hogy fáradnak a szalagok,

Az egyetlen, ami a koncertélményt rontotta, a közönség néhány tagja volt. Középen valószínűleg nem érződött annyira, de jobb szélen erős volt a fluktuáció. A ki-be járkálás, egymásba gázolás, italkiöntés, összeszólalkozás elég gyakori volt, bár durva atrocitás nem történt. Mondhatnánk, hogy egy ekkora koncertnek ez velejárója, de most valamiért mégis kicsit átlagon felüli volt, szinte minden dalra akadt valami, legalább is az én környezetemben – persze lehet, hogy ez csak pech.

Mindenesetre az látszódott, hogy a táncolás, tombolás, éneklés nem számított hiányterméknek. Érzelmes pontokon volt, aki sírva fakadt a közönségben, egymás karjaiba omlottak az emberek egy Bad Liar és egy Demons alatt. Legyen szó bármennyi tolakodásról, ezek a pillanatok azt mutatják, hogy a közönség jelentős részének megérte a koncert, évezték, és hatással volt rájuk. Az Imagine Dragons 2023-as koncertje beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)