Mintegy 34 ezer pirotechnikai effekt és látványos show várható augusztus 20-án

2023.08.14. 17:12
Több mint száz program várja az államalapítás ünnepén a fővárosba látogatókat. A Szent István-nap rendezvényeit záró ünnepi tűzijátékot idén is látványos fényjáték, épületfestés és drónshow kíséri majd.

A Magyar Turisztikai Ügynökség hétfőn az MTI-vel közölte: az államalapítás hétvégéjén országszerte számtalan program közül lehet választani, azonban a közös ünneplésre ezekben a napokban hagyományosan Budapestre érkezik a legtöbb bel- és külföldi vendég. Hozzátették: az államalapítást ünneplő programsorozatban húsznál is több rendezvényhelyszínen

több száz program közül válogathatnak az érdeklődők három napon át.

A rendezvénysorozat a főváros legnépszerűbb és turisztikai szempontból is leginkább vonzó részein zajlik majd, egyebek mellett a Budai Vár, a Várkert Bazár, a Tabán, a Szabadság tér, az Andrássy út, a Városliget, a Nehru-part ad otthont az eseményeknek. Közölték: a Szent István-napi rendezvénysorozatot a nemzetközi szakma az egyik legjobb európai rendezvényként tartja számon.

Az MTÜ tájékoztatása szerint 14 minifesztivál mellett a Magyar Ízek Utcája és a hagyományos népi mesterségeket felvonultató Mesterségek Ünnepe is várja a családokat. A legkisebbek számára a Varázsliget gondoskodik a szórakozásról, mesekiállítás, cirkuszi játszóház, bábszínház, valamint hazai és nemzetközi fesztiválok artistái színesítik a programot. A nagyobbaknak pedig a Hősök útja kínál igazi kalandot, ahol hét magyar hős egy-egy tettét eleveníti fel mintegy 150 hagyományőrző és színész.

34 ezer pirotechnikai effekt

A zenerajongók a Vigadó előtti téren Magyarország legkiválóbb bárzongoristáinak előadásait élvezhetik, míg a Filozófusok kertjében a Panorama Classical nyújt élő zenei koncertélményt. A könnyűzene szerelmeseit a Road Movie Live várja, ahol népszerű magyar zenekarok és énekesek adnak elő egy-egy régió, város, falu, vagy akár csak egy utca által ihletett dalokat. A fesztiválhangulathoz a Divat & Design Fesztivál, valamint az Erzsébet téri Szabadrét és Retro Fesztivál is hozzájárul – írták. A Csárdafesztiválon a hagyományos magyar ételeket nóta és cigányzene, népzenei és néptáncelőadások kísérik.

A rendezvénysorozat záróeseményeként idén is a már több mint százéves hagyományra visszatekintő Szent István-napi tűzijátékban gyönyörködhetnek az ünneplők.

A finálét a 230 indítási pontról kilőtt, mintegy 34 ezer pirotechnikai effekt, valamint az azokat kísérő fényjáték, épületfestés és a 800 drón részvételével zajló látványos show teszi majd igazán felejthetetlenné.

Kiemelték: a Szent István-napra kilátogató vendégek idén is fix és méltányos áron vásárolhatják meg a rendezvényhelyszíneken kínált ételeket és italokat a SZIN Bisztrókban.