Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNa, de hol vannak a magyar előadók a Szigeten?
További Kultúr cikkek
Az elmúlt három évtizedben, ahogy a világon minden más, a Sziget Fesztivál is sokat változott. Kétségtelen, hogy a zenei felhozatal sem olyan, mint amilyet a 90-es években tapasztalhatott a közönség, hiszen ebben az iparágban is átalakultak a trendek az évek során. Régen valóban több volt a rockzenekar, sőt volt külön metálszínpad is, de ma már más elvek mentén szervezik meg egy-egy helyszínen az előadók sorát, nemcsak a nemzetközi trendekhez, hanem a generációs különbségekhez is igazodniuk kell a programszervezőknek. A magyar előadók felhozatala is változott – a nagy múltú zenekarok helyett sok esetben fiatalabbak kapnak helyet a színpadokon, de
szó sincs arról, hogy a hazai zenészek kiszorultak volna a Szigetről.
Egy olyan koncepció mentén próbálunk dolgozni, hogy a magyar zenekarok minden egyes színpadon helyet és teret kapnak. Gyakorlatilag csak a Hajógyár Petőfi Színpad az, ahol csak magyar fellépők vannak, minden más színpadon, amelyen a Sziget rak össze programot, keverednek a nemzetközi és a hazai előadók. Ez a setup elég jól bizonyított már tavaly is, nagyon jó példa a Dropyard nevű színpadunk, ahol hiphop-, trap-, rapfellépők vannak – Krúbi is volt már ott, most Beton.Hofi és Sisi lesz –, keveredve más országok hasonló helyi hőseivel, sztárjaival
– magyarázta kérdésünkre Kádár Tamás, a Sziget Zrt. cégvezetője, még a fesztivál indulása előtt. A szakember kihangsúlyozta, ez a megoldás úgy tűnik, a zenekarok, a szervezők és a közönség számára is egy izgalmas helyzetet teremt, egyrészt a magyar fellépők be tudják mutatni magukat egy nemzetközi közönség előtt, másrészt látnak olyan zenekarokat, amelyek a karrierjükben épp ugyanabban a fázisban vannak, vagy ugyanabban a műfajban dolgoznak, mint ők.
Összesen egyébként több száz magyar fellépő van itt a Szigeten. Van olyan magyar fesztivál, ahol csak magyar fellépők vannak, de kevesebb, mint nálunk. Szoktunk kapni kritikát, hogy nincs elég magyar fellépő a fesztiválon, mi ezt vitatjuk. Rengetegen vannak
– mutatott rá Kádár, hozzátéve: egyedül a nagyszínpad az, ahol egy speciális kiválasztási folyamat által kerülnek magyar előadók a fellépők közé, összesen három. A szervezők szempontja az, hogy azok, akikkel megegyeznek, olyan műsorral álljanak a közönség elé, ami kifejezetten a Szigetre készült, és sehol máshol nem adják elő az országban. Idén egyébként a Carson Coma, Dzsúdló és a Halott Pénz kapott lehetőséget rá, hogy a nagyszínpadon játsszon a fesztiválozóknak.
Azt gondolom, ez mindenképp egy jó célkitűzés abból a szempontból, hogy ne csak mi érezzük úgy, hogy a Sziget nagyszínpadán fellépni speciális dolognak számít, hanem maga a show is különleges legyen, bárki is adja elő.
A nagyszínpadon egyébként a magyarok közül a Carson Coma indította a sort pénteken, koncert közben egy „Nagy Zabálást” rendezve a közönség előtt, az énekes Fekete Giorgio ráadásul egy olyan pólót választott az alkalomra, ami azonnal szalagcímmé változott az online térben: a felsőn ugyanis „A homofóbok buzik” felirat hirdette a zenekar kiállását az LMBTQ-közösség mellett.
A sorban a következő a Halott Pénz volt szombaton, akik egyébként másnap délután jelentették be, hogy jövőre a Puskás Arénában tartanak koncertet, ahol idén olyan nevek álltak színpadra, mint a Rammstein, a Guns N' Roses és a Depeche Mode, csaknem 50 ezer ember előtt. Kedden Dzsúdló érkezik, aki a beosztásnak köszönhetően akár még Billie Eilishsal is összefuthat a backstage-ben.
És mi van a metállal?
A mai napig gyakran éri kritika a szervezőket, hogy a keményebb stílusoknak otthont adó metálszínpadot már jó ideje megszüntették. Mint kiderült, ennek is megvan az oka, a cégvezető elmondása szerint viszont egyáltalán nem az áll a dolog mögött, hogy mellőzni akarnák a műfajt.
Metálszínpad volt régen, ez tény. Nyilván nagyon sokan temették már ezt a műfajt, pedig egyáltalán nem halott, viszont hat napra összerakni egy színvonalas programot csak metálzenekarokból azért nem egyszerű. Tudjuk, hogy rengeteg a metálzenekar, de nyilván szeretnénk az előadóknak is megadni azt, hogy kellő számú közönség előtt lépjenek föl, ezt pedig hat napon keresztül egyetlen műfajt alapul véve nem egyszerű elérni – különösen akkor, ha csak metálzenéből kell összeállítani a műsort. Van egy csomó metálzenekar a Szigeten, de elosztva különféle színpadokon
– magyarázta Kádár.
A Sziget Fesztivál múlt hét csütörtökön startolt, és egészen kedd reggelig tart a bulifolyam a helyszínen. Az utolsó két nap is tartogat még izgalmas előadókat – ide kattintva tudja böngészni a programtáblát.