Kocsár Balázs: Átfogó elgondolás nélkül kilóg a politikai lóláb a Zeneakadémia ügyében

Kocsár Balázs karmester többek között elmondja, hogy

• miért nem pályázza meg a Zeneakadémia rektori posztját;
• elképesztő különbség van az itthon és a külföldön végzett zeneművész-hallgatók között;
• nem éppen szép modorban ütlegelik a Zeneakadémiát;
• az MMA Zeneművészeti Tagozata levelet készül küldeni Csák János miniszternek;
• megbánta-e, hogy részt vett Kesselyák Gergely operaházi főigazgatói pályázatában.

Gyakorlatilag megfelel minden kritériumnak, amit a Zeneakadémia másodszorra kiírt rektori pályázata feltételként szab: érdemes és kiváló művész, rendelkezik vezetői gyakorlattal, nemzetközi karrierrel, CD-kkel és DVD-kkel, egyetemi tanár, és most még kapacitása is…

…lett, igen. Az élet úgy hozta.

Ókovács Szilveszter főigazgató ugyanis nem hosszabbította meg a fő-zeneigazgatói szerződését a Magyar Állami Operaház élén. Nem gondolt arra, hogy akkor megpályázza a Zeneakadémia vezetését?

Annyira váratlan volt mindaz, ami az Operaházban történt, hogy az elmúlt hetekben még az járt a fejemben, ott mi volt, mi lesz. Nem tudom mint egy rossz kabátot levenni és futni tovább. Azzal együtt, hogy a több mint tízéves egyetemi oktatói munkám során, illetve Debrecenben és az Operaházban is rengetegszer szembesültem olyan dolgokkal, amelyek egyértelműen a zeneművészeti felsőoktatás problémáit vetették föl, nem gondolom, hogy egy sebtiben összecsapott pályázattal felelősen ki lehet állni egy ilyen megmérettetésre.

Milyen problémákkal szembesült?

Amikor a debreceni vagy akár az operaházi zenekarba és kórusba vettünk föl embereket, rendre megtapasztaltuk, hogy a hallgatók milyen szinten vannak felkészítve arra, hogy bekerüljenek egy zenekarba vagy egy professzionális kórusba, illetve mennyire tudják ott megállni a helyüket. Egyetemi oktatóként is látom, hogy nagyon kevés felület van arra, hogy ezt az elengedhetetlen tudást át tudjuk adni. Míg külföldön működik az a piramis, amely alapján a tehetséges gyerekeket válogatják – kiből lesz szólista, ki az, aki kamarazenei irányba megy, kit kell zenekari tudással felkészíteni, és ki az, aki oktatni fog –, addig ez nálunk nincs jól felépítve.

Nálunk mindenki úgy indul neki, hogy szólista lesz?

Sokan, igen, de ezrelékben mérhető, hogy kiből lesz szólista. Nálunk kétféle mesterképzés létezik a hangszeres zenészek számára: a művész és a tanári master. Ha szerencséje van, akkor a hangszeres hallgató három plusz két év alatt talán valamennyi tudást fel tud szedni arra vonatkozóan, hogy ha bekerül egy professzionális zenekarba, mit kell csinálnia. Amikor belép, és másnap 10-kor kirakják Mahler ikszedik szimfóniáját vagy Puccini Bohéméletét, akkor azonnal tudnia kell, hogy mi ez, milyen stílusismereti, hangzási, hangképzési feladatai vannak vele.

Mert ezt most nem tudják?

Nem, mert a jelenlegi normál ügymenetben nincs mód ezt megtanulni. Ezért szerettem volna hét-nyolc éve, az Operaházba bekerülve azonnal megvalósítani az operastúdiót, a zenekari akadémiát és a kórusakadémiát. Ezen keresztül lehetne a fiataloknak megadni azt a plusztudást, amivel úgy tudnak beállni, úgy tudják fölvenni a fordulatszámot, hogy megállják a helyüket.

Az Operaházban nem sikerült ezeket a műhelyeket létrehozni.

Nem. De sok mindent láttam, tapasztaltam, a pécsi tizenhárom év alatt is. Számos változást sikerült elérni a tanárkollégákkal, és bízom benne, hogy most, ebben a helyzetben, amit az élet produkált, újra jobban tudok majd erre koncentrálni. Ha Pécsett, akkor ott, ha a többi zeneművészeti felsőoktatási karral, intézménnyel együtt, akkor úgy lehetne ezen az ügyön egy kicsit intenzívebben dolgozni.

Elképesztő különbség a hallgatók között

Tehát ön is azt mondja, amit a Kulturális és Innovációs Minisztérium, hogy a Zeneakadémia oktatási színvonala nem megfelelő? Amit az is bizonyít, hogy visszacsúszott a 2016-ban elfoglalt 30. helyről az 50–100. helyre a világ előadó-művészeti felsőoktatási intézményeit rangsorló QS-listán?

Ez a minisztériumi állásfoglalás mi alapján született? Csupán a rangsorváltozás miatt nyilatkozzák ezt ilyen egyértelműen, vagy készült egy átfogó felmérés, összehasonlítás a nemzetközi viszonyokkal, kimutatásokkal, adatokkal, százalékokkal, amiről lehetne beszélni? Történt ilyen? Nézzük meg: kimenet, bemenet, amihez rögtön millió dolgot lehet társítani.

De a problémát ön is látja. Mit tapasztalt például a próbajátékok során, fel tudtak venni alkalmas zenészeket mondjuk az Operaház zenekarába?

Rengeteg próbajátékon vettem részt és elképesztő különbséget tapasztaltam az itthon és a külföldön végzett hallgatók között. Gyorsan hozzáteszem: nem zeneiségben vagy technikai tudásban, hanem a hozzáállásban, ami nekem mint karmesternek létkérdés, amikor jellemzően nagyon rövid próbaperiódus után kell kiállni koncertezni vagy operát játszani. Itt nem mindegy, hogy a hallgató a képzésben megtanulta-e, hogy ami a kottában le van írva, azt azonnal úgy játssza el – az adott stílusban, megfelelő hanghosszal, artikulációval, dinamikával.

Amikor a próbajáték során oda jutunk, hogy a zenekari állásokat kell eljátszani, döbbenetes, hogy micsoda különbség van egy nemzetközi sztenderdhez hozzászoktatott hallgató, és a sokszor összevissza, egyéni elgondolások alapján játszó, itthon végzett hangszeresek között. Ha valaki zseniálisan játszik, de nem tartja a tempót, a karaktert, az beilleszthetetlen egy zenekarba.

Tehát akik Magyarországon végeztek, azok egyénieskedve játszanak?

Természetesen nem szabad általánosítani, mert vannak jó példák is. Fontos, hogy megjelenjen az egyéniség, attól lesz valaki szólista, de egy zenekarban tudni kell alkalmazkodni. Nekem pedig nagyon fontos, hogy olyan embert emeljek a gépezetbe, aki miatt nem fog szétesni a zenekar. Ezek döntő dolgok, és ezt meg lehet tanítani, rá lehet vezetni a hallgatókat. Persze legyenek szólista ambíciók, de a zenekarba beülve másra van szükség.

Problémák óvodától egyetemig

Akkor lehet azt mondani, hogy a Zeneakadémia hiányossága, hogy ezt nem tanítja meg?

Ez nem csak ott, hanem Magyarország összes zeneművészeti felsőoktatási intézményéből hiányzik, minden a szólistaképzésre épül, nincs zenekariművész-képzés. Az énekeseknél ugyanúgy: gyártjuk a szólistákat. Nagy felelősségünk van abban, hogy mit hitetünk el a hallgatókkal – ezért meg kellett harcolnom Pécsett is a hangszeres tanárokkal –, mert nem elvenni akarunk tőlük, hanem adni. Hiszen azt akarjuk, hogy a hallgató a diploma után el tudjon helyezkedni, és zenekari muzsikusként vagy professzionális kórus tagjaként semmivel sem kevesebb az élete, mint egy szólistának, sőt.

Ha a rektorválasztás apropóján ez most szóba kerül, és elkezdik nem éppen szép modorban ütlegelni a Zeneakadémiát, akkor nem azt kérem, hogy a többieket is ütlegeljük, hanem hogy nézzük meg: lehet, hogy itt rendszerhibák vannak, és arról kellene beszélni? Lehet, hogy az egész rendszert át kellene vizsgálni, hogyan is működik? Mert az is probléma, hogy nagyon sok helyen folyik felsőfokú művészképzés ma Magyarországon, ami fantasztikus, csak nem tudom, van-e annyi tehetséges hallgató, aki ezt az egész rendszert fenn tudja tartani.

Már a középszintről, a konzervatóriumokból sem olyan tudással érkeznek a hallgatók, mint régen.

Mert már az alapfokú oktatás sem olyan színvonalú. Nagyon sok olyan diák jön felvételizni Pécsre, akinek a tudása régebben egy konzis szintet sem ütött volna meg. Most praktikusan az történik, hogy a BA három éve alatt megpróbáljuk megtanítani azt, amit a konziban kellett volna a hallgatónak négy év alatt elsajátítania, és ami a Zeneakadémia öt éve volt hajdanán, az lett az MA két éve. Az egész rendszerként nem működik. Elkezdhetjük a Zeneakadémiát okolni, de nem ott kell keresni a bajt: a zeneoktatás alapjaival van nagyon komoly probléma.

Erre mondják azt, hogy a zenetanárokat is – részben – a Zeneakadémián képezik.

Az egyetemeken képzett tanárok jellemzően az alap- és középfokú művészetoktatásban helyezkednek el. A probléma gyökere az, hogy a közoktatásban egyre kevésbé elvárás a zenei készség megléte a jövendő tanároknál, tanítóknál, óvópedagógusoknál. A Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) is feladata lehet egy ilyen átfogó koncepció kialakítása feletti bábáskodás.

Sokan mennek külföldre tanulni 18 éves koruk után.

És vannak, akik meg ide jönnek tanulni. Egy tanár, egy professzor jelenthet vonzerőt, bárhol legyen is. Lehet valaki ismert, kiemelkedő művész, akinek hallgatom a lemezeit, koncertjeit, de vajon alkalmas-e arra, hogy a tudását, tapasztalatát átadja. Van-e benne pedagógiai véna és elkötelezettség is, ami ehhez szükséges? Egy világjáró művész nem biztos, hogy képes erre. De a hallgatók számára inspiráló lehet egy ilyen szintű muzsikussal akár egy rövidebb mesterkurzuson való találkozás is.

A bolognai rendszer sem segít ebben. Kiváló muzsikusaink sora hagyta el azért Magyarországot, és tanít Ausztriában, Németországban és Angliában, mert ott nem kérik tőlük a doktorátust, ami tényleg nyögvenyelős procedúra. Azért kellene megcsinálniuk, hogy taníthassanak? Nem az lenne az egyetem érdeke, hogy odagyűjtse azokat, akik a legjobbak? De az egyetem ezt a jelenlegi szabályozás miatt nem teheti meg. Sok hallgatónk azért megy külföldre, hogy az ott tanító magyar muzsikus tanárnál tanulhasson.

Azért nehéz megérteni a Zeneakadémiával kapcsolatban elhangzó nagyon sarkos állításokat, mert ha nincs mögötte ez a fajta mélyebb, átfogó elgondolás, akkor annyira kilóg a lóláb, hogy ez csak egy kultúrpolitikai háború, valakinek az egyéni vagy csoportos érdekei mentén felépített hadjárat. Ennek a Zeneakadémiát a tárgyává tenni nagyon csúnya dolog.

Levél Vashegyi Györgynek

A Zeneművészeti Tagozat tagjaként ön is aláírta azt a levelet, amelyet Vashegyi Györgynek, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökének címeztek, hogy miért egy néhány hónapja megalakult szervezettel, a Keller András vezette Magyar Muzsikusok Szövetségével tárgyalt Csák János kulturális és innovációs miniszter a Zeneakadémiáról, miért nem a köztestülettel. A válaszból kiderült, hogy Vashegyi egyedül, mindenfajta előzetes egyeztetés vagy utólagos beszámoló nélkül konzultált a tárcavezetővel.

Édesapám, Kocsár Miklós zeneszerző alapító tagja volt az MMA-nak: a Kecske utcában rendszeresen összejöttek és eszmét cseréltek művészetről, közéletről. Nagy megtiszteltetés, hogy én is akadémikus lehetek. Az alapító okiratban az szerepel, hogy az MMA a művészeti élet átláthatóságáért és törvényességéért dolgozzon, ezt felügyelje. Nem vagyunk semmilyen hatalom, de az MMA olyan háttérbázisa tud lenni a mindenkori kormányzatnak, amelynek bizonyos szakmai kérdésekben konzultációs szerepe lehet: nem döntési, konzultációs.

Ha a miniszter úgy gondolja, hogy nincs szüksége egyeztetésre, akkor az az ő döntése, de ha konzultál valakivel, és azok nem mi vagyunk, akkor azt nagyon furcsálljuk. Pont amikor arról beszélünk, hogy a köztestületnek legyen súlya, töltsük meg tartalommal, akkor például egy ilyen helyzetben szerencsés lett volna velünk konzultálnia. Az MMA elnökének pedig egy ilyen horderejű kérdésben egyeztetni kellett volna a Zeneművészeti Tagozattal, nem pedig lesöpörni a kérésünket és próbálni lenyomni minket, ami nagyon sok embernek nem esett jól.

Vashegyi György a válaszlevelében ráadásul úgy fogalmazott, hogy a Zeneakadémia „mostanra egész fennállásának egyik legsúlyosabb szakmai és morális állapotába jutott”.

A mi tagozatunkban, de a Színházművészeti Tagozatban is komoly tanárok, professzorok vannak a Zeneakadémiáról, ők vajon mit gondolnak erről?

Nem lehetett volna konszenzusos jelöltet találni a Zeneakadémia élére?

A Zeneművészeti Tagozat levelet tervez küldeni Csák János miniszternek, amelyben felajánljuk a konzultáció lehetőségét, és javasoljuk, hogy találjunk konszenzusos jelöltet.

Lovak közé dobott gyeplő

Azért nem pályázta meg tehát a zeneakadémiai rektorságot, mert még várta, milyen ajánlat érkezik az Operától?

Amikor majdnem nyolc évvel ezelőtt Ókovács Szilveszter megkeresett, akkor nekem két évre előre komoly szerződéseim voltam külföldi fellépésekre, de ezeket egytől egyig föladtam, mert az operaházi munka olyan intenzív volt, hogy számomra nem jelentett kérdést, hogy emellett tudok vagy akarok-e mást is csinálni. Ezzel a hozzáállással dolgoztam. Ezután furcsa, hogy erre a funkcióra nincs is szükség: akkor én mi a szöszt csináltam 0–24-ben nyaralás, pihenés nélkül folyamatosan? Annak azért örülök, hogy nagyon sok hazai és külföldi fiatal karmester pályáját egyengethettem ez alatt néhány év alatt, akik lehetőséget kaptak az Operaházban.

Megbánta, hogy részt vett Kesselyák Gergely pályázatában, aki – bár őt találta a szakmai bírólóbizottság a legalkalmasabbnak – végül is elbukta a versenyt, és ennek következtében mind a ketten utcára kerültek?

Hosszú együtt gondolkodás vége lett az, hogy úgy mondtam igent Kesselyák Gergelynek, hogy a pályázatban publikussá teheti a nevemet, és az ott megjelent csapat olyan szakmai erőt képviselt, aminek büszkén vállalom, hogy a részese voltam. Az élet hozta, amit hozott. De vajon megbántam volna-e azt, hogy ha azután a komoly bizalomvesztés után, ami Ókovács Szilvesztert érte az első pályázat kiírásakor – hiszen akkor nem hosszabbították meg a mandátumát –, karba tett kézzel várom, hogy mi történik?

A miniszter egyértelműen deklarálta, hogy nagyobb számú jelentkezőből akar választani, nemzetközi színtérre is szerette volna kinyitni a keresést. Mi a főigazgatónak is elmondtuk, hogy ez nem az ő megbuktatásáról szól, de ha a miniszter úgy gondolja, hogy ne ő legyen, akkor felmutatunk egy alternatívát. Így legalább a szeretett és legnagyobb odaadással végzett munkánk irányában tiszta a lelkiismeretünk, hogy megmutattuk azt, amit erről az intézményről gondolunk.

Azóta kapott olyan ajánlatot, szerződést az Operaháztól, amit alá is írt?

Kaptam egy ötéves szerződésajánlatot, amelyben egy keret-előadásszám szerepel, ami megfelel egy, az Operaházhoz közel álló, jól foglalkoztatott karmester átlag-előadásszámának. A kérdés az, hogy annak a munkának az eredménye, amit a színházban fő-zeneigazgatóként elvégeztem, és aminek köszönhetően a zenekarban komoly előrelépést sikerült fölmutatni, mennyire tud megmaradni úgy, hogy nincs rajta az a fajta kontroll, ami szükséges ahhoz, hogy működtetni lehessen.

Tehát nehéz úgy visszamenni dirigálni, hogy közben már nem tartja kézben a kialakított szisztémát?

Nem is arról van szó, hogy én tartsam kézben, hanem egyáltalán valaki. Kicsit be van dobva a lovak közé a gyeplő. Kérdés, hogy ha megkapom azokat a darabokat, amelyek a habitusomnak és az ott elvégzett munkámnak megfelelőek, akkor lesz-e olyan próbarend, ami szükséges ahhoz, hogy azt a színvonalat, amit elértünk, tovább tudjuk vinni. Kívánom, hogy így legyen.

Tehát még nincs aláírt szerződése.

Azt válaszoltam az ajánlatra, hogy vállalom – a konkrét szerződést még nem kaptam meg. De időnk, mint a tenger, az első előadásom úgyis csak decemberben lenne.

(Borítókép: Kocsár Balázs. Fotó: Papajcsik Péter / Index)