Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEnnél jobban időzíteni sem lehetett volna: a boltokban Karikó Katalin önéletrajzi könyve
További Kultúr cikkek
„Karikó Katalin szerény körülmények között, vályogházban nőtt fel, olyan szülők gyermekeként, akik igyekeztek mindent megadni neki, hogy megvalósíthassa álmait. Mert a kislány eszmélésétől fogva csodálta az őt körülvevő varázslatos élővilágot, és szerette volna megismerni, amennyire csak lehetséges” – olvasható az immár Nobel-díjas magyar tudós életéről szóló Áttörések – Életem és a tudomány című kötet ismertetőjében, ami október 4-én, a világpremierrel egy időben magyar nyelven is megjelenik.
A világhírű magyar kutató önéletrajzából megismerhetjük, hogyan vezetett egy kisújszállási lány útja a Kádár-kor Magyarországáról az emberiség sorsát alakító, elsőrangú tudósok élvonalába.
Minden szempontból áttörés
2023. október 4-től minden boltban kapható könyvről az Indexnek a Helikon Kiadó vezetője, M. Nagy Miklós azt mondta, hogy sok szempontból óriási büszkeség, hogy Karikó Katalin Nobel-díjas lett. „Most a kiadó presztízsét és bevételét is növeli a siker, de nemcsak a Helikon Kiadó vezetőjeként, hanem magyar emberként is büszke vagyok Karikó Katalinra, és szívből gratulálok neki.”
Az Áttörések – Életem és a tudomány című önéletrajzi könyv szerkesztőjeként ismerem az életútját, a mezőnyt azonban nem, de tökéletesen megérdemeltnek tartom a Nobel-díját, mert hihetetlen mennyiségű munka és hit volt benne.
Karikó Katalin – aki először Magyarországon, majd Amerikában lett kutató – sohasem az elvárásoknak akart megfelelni; kísérleti kutatásait kitartó munkával végezte, mert hitt abban, hogy azok egyszer majd hozzájárulnak súlyos betegségek gyógyításához. A sikeréhez vezető úton meg kellett küzdenie a bürokrácia hatalmaskodóival is, a Covid elleni leghatékonyabb vakcina gyors előállítása pedig nem lett volna lehetséges az ő fantasztikus munkája nélkül. Eredményei egy, az emberiség sorsát meghatározó másik kutatást, a rákbetegségek kialakulásának és terjedésének feltárását is új szintre emelhetik.
M. Nagy Miklós szerencsének tartja, hogy az önéletrajzi kötet épp a napokban jelenik meg. Közel a Nobel-díj bejelentésének napjához.
A kiadási jogokat néhány hónapja vásároltam meg, mert a magyar nyelvű könyvet minél hamarabb szerettem volna összeállítani. És az is cél volt, hogy az angol kiadással egy időben jelenjen meg. Szóval nem a Nobel-díj bejelentésére fókuszáltunk, hanem a gyorsaságra, de nem elsietve. Az önéletrajzi köteten Karikó Katalin is rengeteget dolgozott, nagyszerű stílusérzékkel
– fogalmazott a Helikon Kiadó vezetője.
A modern kor legnagyobb egészségügyi fenyegetésének elhárításában segítettek
Karikó Katalin az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar biokémikus, a Pennsylvaniai Egyetem orvosi karának adjunktusa. Drew Weissmannal együtt dolgozta ki és szabadalmaztatta a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazását.
Drew Weissman amerikai orvos-kutató, biokémikus. A Brandeis Egyetemen végzett, később Anthony Fauci vezetése alatt az amerikai Allergiás és Fertőző Betegségek Intézetében dolgozott. 1997-től a Pennsylvaniai Egyetem orvosi karának az RNS és immunrendszer biológiáját kutató laboratóriumának vezetője.
A koronavírus-járvány első, Kínában, Vuhan városában észlelt és feljegyzett megbetegedéseit követően (2019. december) hónapokon belül világméretű járvány alakult ki. A fertőző pandémia súlyos következményeit megelőző oltóanyag előállításán gőzerővel dolgozó gyógyszergyárak közül a Pfizer–BioNTechnek készített elsőként engedélyezett vakcinát. Ennek kifejlesztése, tesztelése és a gyártás elindítása mindössze egy évbe telt. Ez a tempó korábban elképzelhetetlen volt, Karikó és Weissman munkássága civilizációs jelentőségű ugrást tett lehetővé az oltóanyagok fejlesztésének technológiájában, amivel
EMBERI ÉLETEK MILLIÓIT MENTETTÉK MEG.
Emiatt sokak szerint az soha nem is volt kérdés, hogy megkapják-e a Nobel-díjat, hanem az, hogy mikor. A biokémikus neve már 2021-ben és 2022-ben is felvetődött a Nobel-díj lehetséges várományosaként. Ezzel kapcsolatban az Index exkluzív interjút is készített vele, amikor tavaly tavasszal szülővárosába, Szegedre látogatott.
Kérdésünkre, csalódott volt-e amiatt, hogy 2021-ben nem kapott díjat, azt mondta:
Én nem számítok semmilyen díjra, kérem. Egyébként úgy gondolom, hogy a díjak kicsit megosztóvá is teszik az embereket […] Abszolút nem számítottam rá, és most se számítok, és egyáltalán, nem érdekel. Ezt nagyon nehéz elmondani, de ez az igazság
– nyilatkozta akkor.
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia jelölőbizottsága általában minden olyan tudóst figyelembe vesz, aki legalább kettőt elnyer a legnevesebb tudományos díjak közül. Karikónak és Weissmannak a legnevesebbek közül öt díjat ítéltek oda: a Horwitz-, Wolf-, Albany-, Breakthrough-, Lasker- és Gairdner-díjat.
Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissman az mRNS-oltóanyagok kifejlesztéséért 2023. október 2-án kapta meg a legrangosabb tudományos díjat. Karikó Katalin az első Nobel-díjas magyar nő.
Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság titkára a sajtó kérdésére elmondta, hogy a bejelentés előtt mindkét díjazottal személyesen beszélt telefonon, akik nagyon örültek, és kitért rá, hogy Karikó Katalin felidézte neki pályájának azt a nehéz szakaszát, amikor pozíciójának megszűnése miatt Németországban kellett folytatnia a kutatómunkát, de az mRNS-terület kutatását ekkor sem adta fel.