A Magyar Színházi Társaság is levelet írt Csák János miniszternek

Untitled-1
2023.10.09. 19:40
Tovább forrnak az indulatok a Pesti Magyar Színház igazgatói posztjáért zajló versenyben. Halasi Dániel rendező pályázatát 2023. október 6-án érvénytelenítette a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Halasi lépett az ügyben, az Indexnek eljuttatott levelében azt írta: jogsérelem érte, amely miatt hivatalos panaszt nyújtott be Csák János kulturális és innovációs miniszternek. A rendező most választ kapott a tárcától: az igazgatói pályázata továbbra is érvénytelen.

(Cikkünk frissült.)

A Pesti Magyar Színház igazgatói posztjára kiírt pályázat 2023. szeptember 11-én zárult le. Az  intézmény élén 2024. február 1-jén veszi át a stafétát a következő vezető. Összesen négyen jelentkeztek igazgatónak, de Zalán János a társulati szavazás után bejelentette, hogy lemond az igazgatói megbízásról, és mégsem indul újra. Halasi Dániel pályázatát azonban a Kulturális és Innovációs Minisztérium október 6-án érvénytelenítette.

Halasi Dániel rendező az Indexnek eljuttatott levelében azt írta: „Hivatalos panaszt nyújtott be Csák János kulturális és innovációs miniszternek, amelyben arra kéri, hogy a pályázata érvénytelenségéről szóló döntést vizsgálja felül, és intézkedjen annak visszavonásáról.”

Az indoklás nem elfogadható

(Frissítés.)

Halasi Dániel tegnapi panaszlevelére azóta Gáva Krisztián közigazgatási államtitkár válaszolt, aki részletesen indokolta, hogy a pályázati anyaga miért lett érvénytelen. A rendező az államtitkár levelét nem hozta nyilvánosságra, de lapunknak elmondta: a tájékoztatást nem fogadja el, mert annak tartalmával nem ért egyet.

Csák János kulturális és innovációs miniszter úrnak címzett levelem hivatalos panasz, amelyet a panasztörvény alapján tettem. Gáva Krisztián közigazgatási államtitkár válasza és utólagos értelmezése szakmánkkal összeegyeztethetetlen és nem életszerű. A szakmai gyakorlat hiányosságát részletezi, miközben a pályázati kiírás nem írja elő, hogy a szakmai gyakorlatot miként kell igazolni. Létezik olyan pályázati kiírás – ugyanazon fenntartó, ugyanazon miniszter, ugyanazon jogszabályi háttér –, amely megjelöli, hogy a pályázó milyen módon tudja igazolni szakmai gyakorlatát. (Például a Nemzeti Színház vagy a Nemzeti Táncszínház esetében.) Ez a jelen pályázati kiírásban nem fellelhető, utólagos értelmezése indoklásként nem elfogadható

– fogalmazott Halasi Dániel, aki szerint igazgatói pályázata az előadó-művészeti törvények által előírt ötéves szakmai követelménynek maradéktalanul megfelel.

A rendező viszontválaszában arra kéri a tárcát, hogy ne tegyenek kísérletet a hivatása, a szakmai múltja és a szakmájában eltöltött évek felülbírálatára. Továbbá várja panasza törvényes kivizsgálását.

Válasz még nem jött a minisztertől

Halasi szerint ezzel a ma, azaz 2023. október 10-én összeülő szakmai bizottság lett megfosztva a pályázatok megismerésétől. „A társulati szavazáson elért eredmény (51 voks, a szavazók 43 százaléka) kötelezettséggel is jár, ezért döntöttem úgy, hogy panasszal élek.”

A Pesti Magyar Színház szeptember 26-i társulati szavazásán

  • Zalán János 51 szavazatot (43 százalék),
  • Halasi Dániel 51 szavazatot (43 százalék),
  • Nagy Viktor és Eperjes Károly 13 szavazatot (11 százalék),
  • Komáromi György és Zalán Tibor 3 szavazatot (3 százalék) gyűjtött be.

A számokból kirajzolódik, hogy a voksolók többsége elsősorban nem Nagy Viktor és Eperjes Károly, valamint Komáromi György és Zalán Tibor kettősét látta volna szívesen az igazgatói székben. Zalán János ugyanis lemondott, míg Halasi Dánielt kizárták a folyamatból.

Halasi Dániel szerint egyértelmű, hogy a színházi voksolók többsége változást szeretett volna. „Mit tud a színház képviselete képviselni a szakmai testületi meghallgatáson, amikor a társulati szavazáson győztesen kikerülő két pályázó a választhatók köréből viszont mégis kiesik?” – tette fel a kérdést Halasi a korábban lapunknak adott interjúban. 

Jelen állás szerint a szakmai testületi meghallgatáson már csak két pályázót hallgatnak meg 2023. október 10-én. Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt Nagy Viktor rendezővel együtt – az utóbbi lenne az igazgató, Eperjes pedig művészeti tanácsadó. Úgy tudjuk, Eperjes bírja a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatását. 

A másik pályázó Komáromi György, a Radnóti Színház egykori gazdasági igazgatója, a Színházak Éjszakája projektvezetője, aki Zalán Tibor író-dramaturggal közösen pályázott.

Kiállnak a kizárt rendező mellett

(Frissítés.)

Időközben birtokunkba került egy levél, amelyet a Magyar Színházi Társaság küldött Csák János kulturális és innovációs miniszternek. A szervezet azt írja, hogy a sajtóból értesült a Pesti Magyar Színház igazgatói helyére kiírt pályázattal kapcsolatos eseményekről. „Sajnáljuk, hogy dr. Zalán János, aki eddig sikeresen vezette a színházat, egyéb elfoglaltságára hivatkozva visszalépett a pályázattól.

Még jobban sajnáljuk azonban, hogy egy másik, fiatal tehetséges pályázót, Halasi Dánielt kizárták a versenyből, azzal az indoklással, hogy a pályázatban előírt 5 év szakmai vagy három év vezetői gyakorlatot nem igazolta. Halasi Dániel nyilvánosságra hozta pályázatát, így azt ismerheti. 

Azt is írják, hogy „a kormany.hu honlapon közzétett pályázati kiírás kizárólag az előírt vezetői gyakorlat igazolását írja elő, a szakmai gyakorlat igazolására vonatkozóan előírást nem tartalmaz. Halasi Dániel a pályázathoz mellékelte valamennyi, a kiírásban meghatározott dokumentumot. A pályázat beadásakor jegyzőkönyv készült.

A színházi társaság szerint a pályázati felhívás nem határozta meg a pályázat érvénytelenségének lehetséges okait, valamint azt sem, hogy a pályázónak van-e lehetősége hiánypótlás keretében benyújtani a hiányzó dokumentumokat.

Pályázat érvénytelensége okaként a kiíró képviseletében eljáró közigazgatási államtitkár olyan igazolás benyújtásának elmulasztását határozta meg, amelyet sem a Rendelet, sem a pályázatifelhívás nem írt elő, így az érvénytelenség megállapításának jogszerű alapja nincs. A pályázatieljárás jogszerűtlensége esetén az eljárás alapján hozott döntés sem lehet érvényes. A jogszerűtlenség a jelen esetben a pályázat érvénytelenségét megállapító döntés visszavonásával és a pályázat értékelésével kiküszöbölhető.

A Magyar Színházi Társaság arra kéri Csák János minisztert, hogy gondoskodjon  Halasi Dániel pályázatának érdemi értékeléséről és a jogszerű állapot helyreállításáról.

Az ügyben korábban megkerestük a Kulturális és Innovációs Minisztériumot. Az alábbi választ kaptuk: „A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Pesti Magyar Színház igazgatói tisztségének pályáztatása során minden esetben a hatályos jogszabályok szerint járt el.”

(Borítókép: Halasi Dániel és Csák János. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI, Papajcsik Péter / Index )