A zene ott kezdődik, ahol a szavak véget érnek

Fiatalon kezdte, fiatalon vált ismertté, itthon mégis kevesen tudják róla, hogy világsztár. György Ádám 41 éves zongorista, zeneszerző, már kétszer képviseltette magát olyan nemzetközi futballeseményen, amely minden zenész életében hatalmas mérföldkőnek számítana.

A zenész Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt rendezett New Yorkban, a Carnegie Hallban, és a célja az volt, hogy a világhírű magyar zeneszerző munkásságát a lehető legtöbb emberhez eljuttassa. 

Az interjúban a többi között szó esik arról, hogy:

• mi a zenei hitvallása,
• miben látja a különbséget a könnyű- és a klasszikus zene közt,
• mekkora felkészülést igényelt a BL-döntős szereplése,
• milyen tapasztalatai vannak a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyről,
• mennyire jelentős nemzetközileg Liszt Ferenc munkássága.

A kulcs a fejlődés

Mikor volt olyan pont az életében, amikor elbizonytalanodott a zenészlétben, a zenei pályában, amikor nem tudta elképzelni, hogy hatvan éven át képes lesz-e csinálni ezt?

A hatvan évvel semmi baj sincs. Dolgokért küzdeni a legszebb feladat. Sokkal szebb és örömtelibb, mint azokat tálcán megkapni. A folyamat a legfontosabb. Ugyanakkor az elbizonytalanodás is természetes érzés. Sosem lehetünk teljesen biztosak abban, amit csinálunk, és ahogyan csináljuk. Az ember nem attól tántorodik el, hogy ezt hatvan évig kell csinálni. Inkább azzal van a baj, hogy hogyan teszi fel magának a kérdést, hogy valójában miről is szól ez a hatvan év. Lehet ez alkotás, útkeresés, kifizetődő, kemény munka. Abban a pillanatban, amikor az ember erre rájön, hogy nem szabad a saját életünk áldozatává válni, minden egy picit szebb optikát kap. 

Ha bármit megkaphatna a világon, mit szeretne?

Megérteni azt, hogy a boldogság a folyamatos fejlődésből és a hibáink elfogadásából áll. Ha nem fejlődünk, nem lehetünk boldogok, de ha nem fogadjuk el a hibáinkat, akkor sem lehetünk azok. Van néhány ilyen nagy igazságom. Például az, hogy az út az oktatáson át vezet egy jobb jövő felé. Az összes nagy konfliktus abból adódik, hogy kulturálisan nem tudjuk megérteni egymást, nem tudunk megbocsátani egymásnak. Amikor az ember elveszíti azt, amije volt, megtanulja értékelni azt, amije maradt.

Zenéjében dominálnak a klasszikus jegyek, de megjelennek könnyűzenei elemek is. Mennyire érez kötöttségeket ezen a két területen?

A klasszikus zenetanulás megegyezik bármelyik más művészet vagy hivatás megtanulásával. Képesek leszünk a részleteket értékelni, elsajátítani egy eszköztárat, amivel a zenében ki tudjuk fejezni a gondolatainkat és érzelmeinket. Tudjuk Picassóról, hogy tizenéves korában tökéletes portrékat és tájképeket festett. Korának egyik legtehetségesebb ifjú művésze volt. Onnét találta fel magát, onnét alkotott olyat, amit előtte senki. Amiről őt ismerjük most, azt megelőzte egy nagyon komoly szakmai felkészülés. A zenében ugyanez van. A klasszikus zene megtanít egyfajta érzékenységre, elsajátítunk egy eszköztárat, amellyel sokkal gazdagabban tudjuk elmesélni a történetünket.

Egy popzenei világsztár ugyanolyan igényességgel és részletességgel tölt el heteket a stúdióban, ahogyan egy világhírű hegedű- vagy zongoraművész készül fel koncertjeire. A cél az, hogy az eszköztár elsajátítása után el tudjunk mozdulni egy másik dimenzióba irányába, egy magasabb szintre, ahol kapcsolódni tudunk a közönséghez. Pilinszky után szabadon: nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hanem hogy íveljen. A XX. század legnagyobb művészeit ez kötötte össze, hogy mindannyian óriási hosszú íveket tudtak játszani.

Mostanában gyakran látni pesti reklámtáblákon azt, hogy „komolyzene nincs, csak zene van”. Mit gondol, az átlaghallgató fejében át lehet értelmezni a komolyzene fogalmát?

Szerintem nagy igazság, hogy „komolyzene nincs, csak zene van”, ezzel egyet is értek. Amikor más zenészek koncertjén járok, a közönség soraiból beszélgetek emberekkel, gyakran mondják az úgymond laikusok, hogy „ők nem hallják a különbséget”. Igenis mindenki hallja a különbséget. Mindenki hallja a kiváló és a fenomenális közti különbséget. Lehet, hogy nem tudják megfogalmazni, hogy valami mitől átütő, de hallják a részletgazdagságot, a levegőt a hangok közt. A komolyzenéhez kevésbé értő nagyközönség is megérzi a minőséget. Ebben nincs különbség a komolyzene és a popzene közt. A zene visszavihet minket gyermekkorunkba, feltárhatja előttünk traumáinkat, segít, hogy önmagunkat újra feltaláljuk.

Egyébként fontos lehet edukálni az embereket zeneileg, hogy egy-egy klasszikusabb darabot jobban magukévá tehessenek, akár oly módon, hogy szavakkal egészítjük ki a zenei történetet, ezáltal kontextust teremtve?

Én mindig úgy éreztem, hogy a zene olyan adatfolyam, amelyben a lehető legnagyobb mennyiségű információ érkezik a legrövidebb idő alatt. A zene ott kezdődik, ahol a szavak véget érnek. A zenével sokkal mélyebb és sokkal összetettebb történeteket tudnánk elmesélni, mint bármi más módon. Egy-egy mű máshogyan szól a közönség különböző részeihez. Érdekes lehet beszélni egy zeneműről, és talán kellhet is, de lehet, hogy a másik filozófia, hogy egyáltalán nem beszélünk, és a zenét hagyjuk érvényesülni, talán még igazabb.

A bukás igazi tragédiája

2012-ben Varsóban a labdarúgó-Európa-bajnokság megnyitóján játszott, majd idén, 2023-ban az isztambuli Bajnokok Ligája döntőjének megnyitóján lépett fel. Csupán az események furcsa együttállása adta a lehetőséget, vagy ez egy hosszú ideje dédelgetett álom megvalósulása?

Angolul ezt úgy mondják, hogy ahhoz, hogy egyik napról másikra sikert érj el, tíz év munkája szükséges. Olyan dolog, hogy hirtelen siker, nincs. A BL-döntőt 11 évig terveztük. Háromszor mondták le. Az, hogy hittünk benne, és találtunk a művészi misszióhoz olyan embereket, akik szintén hittek benne, óriási dolog.

Nem az van, hogy fölkérnek egy embert, aki eljátssza, hanem 11 évvel korábban szóba kerül a dolog, készül egy művészi koncepció, amin nyolc évig dolgozunk, majd jön a pandémia, ami miatt le kell mondani a fellépést. Következő évben át kell tenni az eseményt Szentpétervárról Párizsba, majd a BL-döntő eljut Isztambulba, és újra terítékre kerül az előadás. Egy művésznek azt kell látnia, hogy a dolgok nem egyik napról a másikra történnek, s hogy az alázatos munka, a kitartás hosszú távon mindig meghozza gyümölcsét. A kudarcban az a legszomorúbb, hogy az emberek nem tudhatják, hogy egy évre voltak tőle, egyetlen napra vagy csak egy telefonhívásra.

Mennyire presztízsértékű egy ilyen esemény egy zenész, egy zongoraművész számára? Hogyan tudná leírni az érzést?

Az ifjú művész mindig arról álmodik, hogy zenéjét a lehető legtöbb emberhez eljuttassa. Ha ez a kiindulópont, akkor az ilyen események óriási mérföldkövek. Egy zongoraművész 300 ezer vagy 1,5 milliárd embernek játszhat a BL-döntő legemelkedettebb pillanatában, amikor alig pár perc van a kezdő sípszó előtt...

A Bajnokok Ligája himnuszának zongoraátiratában nagyon sok érzelem van. Átgondoltam a játékosok életét, ahogy abban a pillanatban, amikor kijönnek a kijáróból, miként élik végig küzdelmeiket. Sokan apró falvakban születtek, arra vágytak, hogy focizzanak, ezért belevágtak, bejutottak egy nagyobb csapatba, megnyerték a hazai bajnokságot, onnan bejutottak a Bajnokok Ligájába, annak is a döntőjébe, és végre itt vannak, hallgatva azt a Bajnokok Ligája-himnuszt. Egy művész életében az, hogy ebben a pillanatban részt vehet, hogy hozzátehet valamit ezeknek a kiváló sportolóknak az életútjához, óriási megtiszteltetés és óriási művészi feladat.

Melyek a következő nagy karrierlépései?

Nagyon szeretnék a saját zenémmel foglalkozni, ezt a lehető legtöbb emberhez eljuttatni. Az elmúlt évben írtam egylemeznyi anyagot, amit most ősszel fogunk felvenni. Lehetőleg ez még idén megjelenik. Emellett Liszt Ferenc örökségének tengerentúli ápolása az elsődleges misszióm.

Magyarok a világ ütőerén

Most volt a New York-i Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny a Carnegie Hallban. Hogyan értékelné az eseményt?

Ez az országhatárokon túli legjelentősebb Liszt-ünnep. Ilyenkor, ezekben a kihívásokkal teli időkben szavak nélkül beszélhetünk, büszkék lehetünk az értékeinkre, magyarságunkra. Múlt hét pénteken igazi büszkeség volt magyarnak lenni New Yorkban. A számos pályázat közül három kiválasztott zongoraművész játszhatta Liszt műveit a Carnegie Hall nagytermében a világ egyik legjobb zenekarával, az Orchestra of St. Luke’sszal. Magyarország ezáltal hatalmas figyelmet kapott a világ ütőerén, New Yorkban. Ahogy a lengyeleknél a varsói Chopin-verseny fontos szerepet kap a nemzeti öntudatban, nekünk, magyaroknak Liszt Ferenc hagyatékának ápolása a fontos. Hatalmas öröm volt számomra az otthoni mecenatúra megmozdulása és érzékenysége. Nagyon hálás vagyok ezért, mert nélkülük nem jöhetett volna létre.

Nemzetközi szinten mennyire jól reprezentált Liszt Ferenc munkássága?

A kezdetektől fogva az volt az érzésem, hogy Liszt viszonylag alulreprezentált a tengerentúlon. Ezt a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny nagyban átírta bennem. A világ egyik, ha nem a legfontosabb hangversenytermében, péntek este főműsoridőben, élőben közvetítettük a versenyt a világ minden pontján. Ezáltal Liszt olyan fókuszt kapott, amire eddig a történelemben nem volt példa. Minden olyan csatornát felhasználunk, amivel a művészetét el tudjuk juttatni az emberekhez, ezért ez a valaha volt legnagyobb és legjelentősebb Liszt-ünnep. Ez nem csak koncert vagy esemény, ilyenre még nem volt precedens. Az idei volt a harmadik verseny, jövő október elején pedig újból itt leszünk a Carnegie Hallban.

Az ön munkásságában mennyire jelentős Liszt Ferenc hagyatéka? Vannak más művészek is, akik hatással voltak önre?

Számomra a zene történetmesélés. Ha Liszt korában éltem volna, és valamennyire tehetséges lettem volna, akkor valószínűleg Liszt nyelvezete állt volna hozzám a legközelebb. Ahogyan ő meséli a történeteit, úgy szerettem volna én is elmesélni az enyéimet. Emellett Keith Jarrett jazz-zongorista művészete is fontos a számomra, mert ő klasszikus zenészként indult, majd a világ egyik legjelentősebb jazz-zongoristája lett belőle. A klasszikus zene által tanult eszköztárral improvizál, és meséli el gondolatait, történeteit. Krystian Zimermant, a ’75-ös varsói Chopin-verseny győztesét is fontos kiemelnem, aki számomra a legemészthetőbben, érthetően dolgozza fel a klasszikus zene remekműveit.

Mit lát, Magyarországon mennyire kezeljük jól Liszt hagyatékát?

Otthon Liszt csodálatosan reprezentált, a művészetét pedig megbecsüljük. Ezzel szemben a határon túl kiaknázatlan lehetőségek vannak a liszti művészet népszerűsítésben. Ezért is fontos a New York-i Liszt Ferenc Zongoraverseny, hiszen ilyenkor Liszt van a fókuszban, az amerikai közönség élőben hallhatja műveit. Viszont lehetne több nemzetközi esemény, ahol Liszt Ferenc munkásságát helyezzük előtérbe.

(Borítókép: György Ádám zongoraművész zongorázik az FC Internazionale és a Manchester City FC közötti Bajnokok Ligája 2022/23-as döntő mérkőzésen 2023. június 10-én. Fotó: Catherine Ivill/Getty Images)