Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKihirdették, ki kapta idén a Kaszás Attila-díjat
További Kultúr cikkek
Az Indexhez is eljuttatott közleményükben emlékeztettek arra, hogy a Kaszás Attila-díjért az elmúlt hetekben négy színész – Nagy Cili, Csankó Zoltán, Fehér László és Fila Balázs – versenyzett. A közönségszavazáson csaknem 6000-en adták le a voksukat,
és a legtöbben a Győri Nemzeti Színház művészét, Csankó Zoltánt tartották érdemesnek az elismerésre.
A Kaszás Attila-díjat december 5-én a Vígszínházban, ünnepélyes keretek között adták át. A díj a magyar nyelven játszó színművészek számára az egyik legfontosabb elismerés, a jelöltek ugyanis három szinten – a saját társulatukban, a szakmán belül és a közönség előtt – is megmérettetnek. A tizenöt évvel ezelőtt alapított szakmai díjjal a színészvilág Kaszás Attila öröksége előtt is tiszteleg: a fiatalon elhunyt színész ugyanis mindig komoly szerepet vállalt társulatai közösséggé formálásában.
Így zajlott a győztes kiválasztása
A verseny első fordulójában a hazai színtársulatok választhatták ki maguk közül a díjra leginkább érdemesnek tartott jelöltet. A második fordulóba 41 színművész jutott be, akik titkos szavazással döntöttek arról, kiket juttatnak a harmadik körbe. Végül Nagy Cili, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház, Fila Balázs, a József Attila Színház művésze, valamint Fehér László, a Forte Társulat tagja mérkőzhetett meg a közönség kegyeiért.
A döntős színművészekre idén a korábbi éveknél jóval nagyobb számban, csaknem 6000-en adták le voksukat. A Kaszás Attila-díjat 2023-ban végül mintegy 2500 szavazattal Csankó Zoltán nyerte, míg a második legtöbb szavazatot Fila Balázs kapta.
„Kaszás Attila nemcsak jó színész, de kiváló ember is volt. Belső kisugárzását arra használta, hogy pályatársaiból olyan közösséget formáljon, amelynek jó tagja lenni, és amely hozzáad valami értéktöbbletet hétköznapi létezésünkhöz, miközben a munkánkban inspirál és lelkünket is nemesebbé teszi. Személye szimbólummá vált. Aki a Kaszás Attila-díjat megkapja, abban óhatatlanul van valami Kaszás Attila lényéből, lényének legbensőbb lényegéből” – méltatta a Kaszás Attila-díjat és annak díjazottját a Vígszínházban tartott ünnepélyes díjátadón Szentmártoni János művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár.
Ez a díj ma már nemcsak Kaszás Attiláról, hanem a színészetről mint szakmáról is szól. Ez az elismerés azért is nagyon értékes, mert a művészek önmagukat és egymást is elismerik általa. Ez a díj addig fog létezni, amíg a szakmának önbecsülése és tartása van
– mondta Pokorni Zoltán, 12. kerületi polgármester, a Kaszás Attila-díj egyik alapítója.
„Ez a díj azért is fontos, mert zaklatott jelenünkbe egy lélegzetvételnyi szünetet képes hozni. Attila létezésének lényege is éppen ez volt: színészként és emberként is tudott sugározni valami megfejthetetlen és tapintható harmóniát” – méltatta pályatársát Rudolf Péter színművész, a Vígszínház igazgatója és a Kaszás Attila-díjátadó házigazdája.
Az idei győztes már háromszor volt döntős
Csankó Zoltán – aki 2023-ban már harmadszor került a döntőbe – a most elnyert díjat édesanyja emlékének ajánlotta. „Édesanyám személyesen is ismerte Kaszás Attilát. Végigizgult már két döntőt, amibe a korábbi években már bekerültem, és szinte megszállottan szerette volna, hogy megkapjam ezt a díjat. Sajnos egy évvel ezelőtt váratlanul elhunyt, így nem érhette meg, hogy most a Kaszás Attila-díj kitüntetettje lettem” – mondta a díjat átvevő Csankó Zoltán.
A Kaszás Attila-díj átadását idén is nagy összefogás kísérte: az előkészületi és kivitelezési feladatokban a Kulturális és Innovációs Minisztériumon és a Hegyvidéki Önkormányzaton kívül komoly részt vállalt a Magyar Teátrumi Társaság, a Mozaik Művészegyesület, a MASZK Színészegyesület és a Petőfi Kulturális Ügynökség is.
A díjat elnyerő művész a közönség és a szakma elismerésén túl idén is egy Kutas László által készített szobrot vihet haza, díjazott ugyanakkor a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Raiffeisen Bank jóvoltából 1. 600.000 Ft pénzjutalomban is részesül.
Az elismerést a korábbi években Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba, Nagy Csongor Zsolt, Orosz Ákos, Földes Tamás, Rusznák András és Harsányi Attila vehette át.
Csankó Zoltán először az Arany János Színház, majd Radnóti Miklós Színház és a Nemzeti Színház társulatának volt tagja, mielőtt jelenlegi társulatához, a Győri Nemzeti Színházhoz csatlakozott. A nézők széles körben ismerhetik a Jászai Mari-díjas színészt nem csak a színpadokról, de többek közt Christoph Waltz vagy John Travolta szinkronhangjaként is. Az idei évben már harmadszor került be a döntőbe, és első alkalommal a Kaszás Attila-díjat is hazavihette.