Soha nem látott fotók Habsburg Ottó életének 99 évéről

DSC4807
2023.12.20. 19:54 Módosítva: 2023.12.20. 20:16
A Habsburg Ottó Alapítvány és a Helikon Kiadó gondozásában 99 év 99 kép – Fényképek Habsburg Ottó életéből címmel most megjelent impozáns kiadvány nemcsak hiánypótló, hanem elképesztő precizitással adja vissza az utolsó magyar trónörökös 99 évének legfontosabb eseményeit.

A kiadvány szerkesztői nem törekedtek arra, hogy minden egyes évet dokumentáljanak egy-egy fotóval, hanem Habsburg Ottó életének az igazán fontos eseményeit tárták az érdeklődők elé.

Úgy volt, egyszer ő lesz a király

A fejezetekre bontott életút összefoglalói a magyar mellett németül, angolul, franciául és spanyolul is közvetítik a történéseket. Ugyanígy a képek mellé készült rövid leiratok is öt nyelven adják meg a legfontosabb tudnivalókat a fotók keletkezésének körülményeiről, esetenként egy-egy érdekes történettel kiegészítve azt.

Az Index megkeresésére, Prőhle Gergely igazgató elmondta, hogy ezzel a különleges fotókönyvvel névadója születésének 111. évfordulóját is ünnepli az egykori trónörökös, parlamenti képviselő szellemi és tárgyi hagyatékát gondozó Habsburg Ottó Alapítvány.

A kötetben szereplő legkorábbi fotó 1912-ben készült Habsburg Ottóról, aki születésekor Ferenc Ferdinánd és édesapja, Károly után a harmadik helyen állt az osztrák–magyar trónutódlási sorban. Alig négy évvel később megkoronázták IV. Károlyt, ezzel a négyéves kisfiú a korona várományosa lett – ám akkor még senki nem sejthette, hogy az utolsó magyar király és osztrák császár legidősebb fiaként milyen különleges életutat jár majd be.

A kötet bepillantást nyújt Ottó első éveibe, majd a száműzött királyi család mindennapjaiba Baszkföldön, Belgiumban és Madeirán, a müncheni magyar menekülttáborból induló szerelem és házasság évtizedeibe, valamint Európa XX. századi történelmének meghatározó pillanataiba is.

Szimbolikus jelentőségű az a fotó, amely a berlini falnál készült, ugyanis Habsburg Ottó a páneurópai gondolat zászlóvivőjeként a hidegháború évtizedei alatt mindvégig a vasfüggöny lebontása és a Szovjetunió által megszállt kelet- és közép-európai országok támogatása mellett foglalt állást.

A fotókönyv alapja az alapítvány kezelésében lévő, mintegy 30 000 darabot számláló fotógyűjtemény. Dékány Szilveszter gyűjteményi főmunkatárs, a kötet képeinek válogatója és szerkesztője elmondta: a 2018-ban Budapestre szállított fényképanyag legkorábbra datálható képei a XIX. század végén születtek, elsősorban a Habsburg család tagjairól, a legkésőbbiek pedig az ezredforduló idején különböző társasági és családi eseményeket örökítenek meg.

A gyűjtemény legnagyobb részét azok a családi és hivatali képek alkotják, amelyek a gyermekkorától és a száműzetés éveitől kezdődően egészen élete végéig mutatják be Habsburg Ottó sokszínű és dolgos mindennapjait.  A gazdag képanyagot Habsburg Károly köszöntője és Martyn Rady professzor tanulmánya egészítik ki, aki így írt Ottóról a dinasztiáról szóló, 2022-ben megjelent könyvében:

A legjobb császár, aki a Habsburgoknak sohasem adatott meg!

Az egykori trónörökös, a dinasztia feje, az elhivatott parlamenti képviselő életét bemutató válogatás nem csak a történelem és a fotográfia iránt érdeklődők számára lehet különleges ajándék.

(Borítókép:  Kaszás Tamás / Index )