Ha ilyet lát a Facebookon, elolvassa, vagy továbbgörget?

Rendszeresen látni, hogy az emberek verseket osztanak meg a közösségi médiában. Gyakori, hogy költők teszik ezt a Facebookon, mint Szabó T. Anna, Tóth Krisztina vagy Lackfi János. Olykor saját verseiket, másszor másokét, és arra is van példa, hogy külföldi szerzőtől fordított költeményeket raknak ki. Az emberek pedig kedvelik őket, a követőtáboruk aktívnak mondható: a rajongók számos hozzászólással, lájkkal és megosztással jutalmazzák őket. 

De hogy ez milyen hatással van a költészetre, arról a műfaj alkotóit, mestereit kérdeztük. Babiczky Tibor költő úgy véli, az egyértelműnek tűnik, hogy így lehet elérni az embereket, de hozzáteszi: 

Az más kérdés, hogy szükség van-e erre a típusú elérésre, hiszen a közösségi média a felejtés terepe, nem az elmélyülésé. A művészet, a maga valójában, nemigen rúg labdába egy ilyen környezetben.

Zalán Tibor József Attila-díjas költő szerint van, aki megosztja a verseit, van, aki nem. Előbbiek valamiért szükségesnek érzik a közösségi médiában való jelenlétet, utóbbiak nem érzik ennek szükségességét.

Számomra az a szimpatikus, amikor nem a saját versüket osztják meg az emberek. Én nem szoktam verssel szerepelni a saját oldalaimon sem – legfeljebb folyóiratközlést osztok meg.

Vörös István József Attila-díjas költő is megszólalt lapunknak, aki inkább papíron olvas verseket, de ha ezeken a fórumokon igazi jó verseket terjesztenek, például klasszikusokat, akkor az szerinte nagyon jó.

A költészet tárgyiasítása

Mindig üdítő látni, amikor egy-egy vers szembejön a közösségi oldalon. Van, aki megáll, végigolvassa, más továbbgörget. De emiatt vajon kevesebb verseskötetet vesznek, vagy épp hogy megjön a vásárlási kedv?

Zalán Tibor nem hiszi, hogy a verseskötetek vásárlását kedvezőtlenül befolyásolnák ezek a fajta médiajelentkezések. „Úgy gondolom, aki verset olvas, az verseskötetet is vesz, legalábbis a kedvenc költője könyvét megveszi.”

Vörös István szerint kiadói szempont az, hogy mennyi verseskönyvet vesznek, a tanári inkább az, hogy olvasnak-e az emberek igazi verseket mindennap. „Legalább egyet. Ebben ez az új szokás akár segíthet. De a papír száz év múlva is meglesz, a netes megjelenés aligha.” 

Babiczky úgy látja, hogy egy jól felépített közösségimédia-profillal több példányt lehet eladni. „Megint csak kérdés, hogy kell-e.

Amióta – csaknem két éve – kiszálltam a közösségi médiából, harmadára csökkent a köteteim eladott példányszáma. Ez talán csak annyit mutat meg, mennyi valódi olvasóm van. A többi csak divat és hype volt, a költészet tárgyiasítása. Aminek az égadta világon semmi értelme nincs.

Vörös István internetes és printlapokban egyaránt publikál. Tapasztalatai szerint tény, hogy az internetesekre több a visszajelzés. Neki például e-mailen és Messengeren is írnak, de olyan is előfordul, hogy telefonon keresik meg, vagy élőszóban reagálnak az alkotásaira. 

Zalán azt tapasztalja, hogy „az ilyesfajta közleményeket sokkal kevesebben látják-nézik, mint a személyes jelenlétet (képet-történetet-kisvideót) – ez nyilván a felület elbulvárosodásáról szól, amihez semmi köze a költészetnek.

A vers csak kevesek ügye, a más életében voájőrködés sokkal inkább sokak elfoglaltsága. 

Miről ismerszik meg a költő?

Érdekes jelenség, hogy a fiatalok milyen fórumokon szívják magukba a költészetet, s olykor még az íróról is azt hiszik, hogy költő, aki ezen meglepődik. Ez történt nemrégiben Jászberényi Sándorral, aki a Facebookon írta meg a történetét. „Bemutatkoztam egy fiatal dramaturg gyereknek (apja lehetnék), aki visszakérdezett: »A költő?« Eléggé meglepődtem, mert prózaíróként, újságíróként vagy »az a fasz«-ként szokták tudni, hogy ki vagyok, ha ismerősen cseng a nevem.

Gyanakodtam, de nyilvánvalóvá akkor vált, hogy van egy csomó huszonéves olvasóm, amikor elmentem a Dante közösségi alkotótér (...) támogatásgyűjtő estjére felolvasni, és egy csomó gyerek (18-30) ismert: költőként. Kiderült, hogy a közösségi média tele van kölykökkel, akik videókon mondanak tőlem verseket. Ne kérdezzétek, nem tudom, miért.

Jászberényi megfogalmazása szerint „az tuti, hogy ezek a srácok nem az ilyen-olyan hetilapok top 10-e alapján tájékozódnak arról, hogy mit illik olvasni. Költői népszerűségem annak köszönhető, hogy a Vecsei H. Miklós fémjelezte POKET zsebkönyvek korábban beválogatták egy versemet egy antológiájukba”.

Menő lett a Nemzeti dal

A költészet azáltal is nagyobb közönségre találhat, ha az alkotó ki mer lépni a komfortzónájából, vagy amúgy is vonzó számára a színpadi szereplés, és zenészekkel összeállva alkot. Hazánkban az egyik legjobb példa erre a Rájátszás, amelynek története a 2011-es Margó Irodalmi Fesztiválon kezdődött. 

Az írók közül mások mellett Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény István, míg a zenei életből Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián vagy Beck Zoltán is részt vett a kísérletezésben, amelyben annyira elmerültek, hogy kétalbumnyi dal jött létre. 

A koncerteken ugyanis a költők és a zenészek közönségei is találkozhattak egymással. Akik az irodalomért voltak oda, azok a zenészeket ismerhették meg, és fordítva. De 2022-ben véget ért a sikersztori, s a Müpában és a zalai Margófeszten búcsúztak el a közönségtől. Még szerencse, hogy a YouTube-on megmaradt néhány felvétel. 

A másik népszerű formáció a Red Bull Pilvaker volt, amely 2012-ben indult, akkor még egy különleges koncepcióval felvértezett tehetségkutató-jelleggel; slam- és rapverseny 1848-as témában. 

Tagadhatatlanul jól jött egy olyan esemény, ahol modern köntösbe csomagolva, kreatív szövegekkel, mai rímekbe foglalva tudták fel- és átdolgozni azokat a költeményeket, amelyeket az iskolában nem annyira tudtak megszerettetni a fiatalokkal. A fullcap sapkás underground arcokkal hirtelen megint menő lett a Nemzeti dalt énekelni. 

A slam poetry mellett sem szabad elmennünk szó nélkül, amely a XX. század végének új irodalmi vívmányaként igyekezett feltámasztani a versek korábbi kultuszát. Hosszú utat tett meg az underground buliktól a világversenyekig, és mára a kultúránk részévé vált. Stílusát tekintve a slam poetry egyfajta szabad verselési formának is tekinthető, amelyet áthat a hiphop zeneisége és különféle underground hatások elegye, miközben a szájhagyomány útján terjedő költészetet idézi.

Akkor működik, ha életté válik

Olyan ma ismert költők merültek el korábban a slam poetry műfajában, mint Kemény Zsófi, Simon Márton vagy Závada Péter. Utóbbi Süveg Márk Saiiddal együtt alkotta az Akkezdet Phiai underground hiphopcsapatot, amely elképesztően népszerű formáció volt. Az általuk írt szövegek mélysége, szépsége és üzenete – s persze előadásmódja – szintén hozzájárult a költészet újbóli megszerettetéséhez.

Kétségtelenül van népszerűsítő szerepe a slamnek, de a hatóköre, véleményem szerint, erősen korlátos. A munka viszont, amit elvégeznek, tiszteletre méltó

– vélekedik Babiczky Tibor, akitől azt is megkérdeztük, hogy népszerű-e egyáltalán a költészet mint műfaj. Szerinte először a népszerűség fogalmát kell tisztázni. „A költészet nem »a nép ópiuma«, sosem is volt. Manapság mindent számokkal szeretnénk mérni és meghatározni, de ezt, a magam részéről, tévútnak tartom.

A költészet akkor működik, ha életté válik – az a lényege, ami a valóságos életben gyakorlattá, szemléletté átformálódik. A Nyugat tragédiája épp ez: minden itt van előttünk, a könyvtárakban, a múzeumokban, mégsem történik semmi. A művészetet egyfajta kulturális programként fogják fel. Pedig a lényege az volna, hogy »változtasd meg élted«. 

A költő szerint annak semmi értelme, hogy elolvasod Rilkét, és utána ugyanúgy élsz, mint addig. „Aztán megnézel egy Shakespeare-t, meghallgatod Bachot, és minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. Ez nem művelődés, nem szombat esti program: életté kell tenni és formálni. És akkor itt kerül újra képbe a számok abszurditása: ha van tízezer eladott példány, de nincs változás, azt hogyan lehet hozzámérni akár csak egyetlen megváltozott élethez, szemlélethez?”

(Borítókép: Németh Emília / Index)