Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMFeltételezett jogsértéssel vádolják az igazságügyi miniszter döntését
További Kultúr cikkek
Magyarország vezető jogkezelő egyesületei összefogtak. Az öt szervezet számos előadóművész, irodalmi és zeneszerző, zeneműkiadó, filmszerző, filmelőállító, vizuális művész és hangfelvétel-előállító szellemi tulajdonának jogdíjaiért felel. Közös frontot alkotnak, elmondásuk alapján azért, hogy művészeik megkapják azokat a díjszabásokat, amelyek jogilag megilletik őket.
Az öt jogkezelő egyesület mintegy negyven bírósági pert indított az igazságügyi miniszter döntése ellen, aki határozataiban elutasított olyan díjszabásokat, amelyeket a szervezetek véleményük szerint szabályszerűen nyújtottak be. Úgy vélik, a döntés alkotmányos jogokat sért.
A művészeket képviselő jogkezelők beadványukban hangsúlyozzák, hogy a díjszabásokat szabályszerűen állították össze, ahhoz minden olyan iratot, indokolást csatoltak, amelyet a jogszabályok megkövetelnek. A 2023-ban a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) előtt hónapokig zajló eljárásban a jogdíjfizetők nem jeleztek tiltakozást, a kulturális tárca támogatta a jogdíj-megállapítást, és az SZTNH jóváhagyási javaslattal terjesztette elő a díjszabásokat az igazságügyi miniszternek. Mindezek ellenére a miniszter azokat váratlanul elutasította, nehéz anyagi helyzetbe sodorva több tízezer hazai művészt
– írja az Artisjus az Indexhez eljuttatott közleményében.
Alkotmányos jogokat sért a döntés
A közlemény szerint az elutasítás egyetlen indoka alapján a miniszter a jogdíjak inflációkövetésére a korábbinál részletesebb indokolást kér. A szervezetek bevallásuk szerint „a miniszter 15 éve következetesen alkalmazott jogértelmezésének megfelelően jártak el az iratok összeállításakor”, továbbá „az infláció mértékéről és annak következményeiről a miniszter hivatalból tudott már a díjszabás benyújtását megelőzően” is.
Beadványukban a jogkezelők arról írnak, hogy a miniszter hibát követett el az elutasításkor, ráadásul a döntés alkotmányos jogokat is sért. Úgy látják, az elutasítás több ezer zenei és irodalmi szerző, előadó, vizuális művész és filmszerző megélhetését, valamint a hangfelvétel- és filmelőállító, könyv- és zeneműkiadó bevételeit veszélyezteti,
a tulajdonra és a művészeti élet szabadságára vonatkozó alkotmányos jogokat sérti.
Az öt egyesület azt is kiemeli, hogy az elutasítás előtt nem kaptak lehetőséget a teljes körű párbeszédre, érveik kifejtésére, általuk képviselt művészeik érdekeinek érdemi védelmére. Ezért most úgy döntött az öt szervezet – név szerint az Artisjus, az Előadóművészi Jogvédő Iroda, a Filmjus, a Hungart és a Mahasz –, hogy bírósági perben próbálják saját és alkotóik, kiadóik érdekeit képviselni. Mintegy negyven eljárást kezdeményeztek, hogy orvosolni tudják a helyzetet.