Shimmel Zohar elfeledett, XIX. századi New York-i zsidó származású fotográfus volt. Az elmúlt években azonban nagy port kavart a hagyatékát bemutató kiállítás a San Franciscó-i Contemporary Jewish Museumban.
Sőt ez volt az elmúlt évek egyik nagy fotográfiai szenzációja.
Zohar hagyatékára Stephen Berkman fotótörténész talált rá – úgy tudni, egy régiségpiacon –, és több mint húsz év munkájával dolgozta fel, így ezt a kultúrkincset neki köszönhetjük.
Berkman a XIX. századi fotográfia megszállottja, valamint az angol Frederick Scott Archer által 1851-ben kidolgozott technika, a hosszú expozíciós, nedves kollódiumos eljárás rabja és aktív tudósa.
Ez a – mára elfeledett – technika annak idején néhány év alatt népszerűvé vált, mert megoldotta, hogy a negatívról részletgazdag, finom tónusú papírképek készülhessenek. A fotográfus által alapított Zohar Studióban is ezt a technikát használták az 1860-as évek elején.
A Zohar-fotográfiák – amelyek egyébként a Mai Manó Házban máig megőrzött napfényműteremhez nagyon hasonló stúdióban készültek – nemcsak portrék, hanem gyakran
szokatlan, meghökkentő életképek, amelyeken a figurák személyisége is megmutatkozik.
Az egyik fotón látható a Zohar Studios emblémája is, a kép közepén pedig egy fiatal lány földig érő, tenyérnyi kerek fényképekkel díszített ruhában, görkorcsolyával a lábán néz a kamerába. Találkozhatunk olyan fotóval is, amelyen egy nő szerepel, a hölgy feje helyén azonban valami egészen más látható.
A kiállított fotókon megmutatkozik a modernitás és a bizarr, fantáziadús megoldások felé nyitott, ugyanakkor a viktoriánus Amerika külsőségeit jól ismerő művész-mesterember, Shimmel Zohar tudása.
Váradi András, a tárlat kurátora a Mai Manó Ház videójában elmondja, hogyan került kapcsolatba ezzel a kiállítással:
Egy New York-i barátom fölhívott telefonon, hogy itt egy óriási fotószenzáció látható, menjek azonnal egy San Franciscó-i múzeum website-jára. És ahogy elkezdtem nézni a képeket, tényleg el voltam ragadtatva. Gyönyörű, szépia színben tartott, nagy felbontású, csoda szép tónusú fotók voltak. A valóság és a fikció között kifeszített kötélen én nem tudom, hol helyezkedik el. Egy bizonytalan lebegést érez az ember, ahogy egyik idősíkból a másikba átcsúszik. Vagy hogy most a valóság vagy a fikció tengerén hajózik-e? Ezt nem kell feltétlenül megfejtenünk, szerintem nem is tudjuk. Nem is akarja ránk bízni Stephen Berkman, mert ez hozzájárul az élvezethez.
Azt is elmondja, hogy a tárlat címe (Múlt megjövendölése) paradoxonnak tűnik, de ez nem egészen így van, hiszen a múltból a jövőt még sosem sikerült megjövendölni, mindig más történt. „Visszafelé viszont ki tudunk alakítani magunknak egy olyan világot, ami tanulságos, ami rettentő élvezetes, és amiben el tudunk merülni” – teszi hozzá.
Az 1860-as években, New Yorkban működő fotóstúdió képeit a Mai Manó Házban 2024. március 18-ig lehet megtekinteni.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
