Taylor Swift újabb rekordot döntött meg

2024.02.22. 14:52
Idén 11. alkalommal ítélték oda az IFPI zenei díját, amelyet csakúgy mint legutóbb, most is Taylor Swift nyert el. Az énekesnő ezzel rekordot döntött.

A nemzetközi hanglemezipari szövetség (IFPI – International Federation of the Phonographic Industry) szerdán közzétette, hogy mely előadók adták el a legtöbb lemezt a tavalyi évben.

Jelentésük alapján Taylor Swift lett a befutó. Így az énekesnő történelmet írt, hiszen ő az első, aki negyedik alkalommal nyeri el ezt a díjat: 2014-ben, 2019-ben és 2022-ben is ő vezette a listát. 

Taylor Swiftnek 2023-ban három albuma jelent meg (Midnights, Speak Now,1989), emellett az Eras turnéval is hatalmas sikert aratott. A hivatalos közlemény szerint az IFPI a lista összeállításánál  figyelembe veszi a digitális és a fizikai hanghordozók eladásait, illetve azt is, hogy az előadókat mennyien hallgatják a különböző zenei streamingszolgáltatóknál, és hogy hogyan fogynak a kislemezeik.

A teljes lista 2023 legtöbb eladást produkáló előadóiról:

  1. Taylor Swift
  2. SEVENTEEN
  3. Stray Kids
  4. Drake
  5. The Weeknd
  6. Morgan Wallen
  7. TOMORROW X TOGETHER
  8. NewJeans
  9. Bad Bunny
  10. Lana Del Rey

Korábbi évek nyertesei: 

  • 2022: Taylor Swift
  • 2021: BTS
  • 2020: BTS
  • 2019: Taylor Swift
  • 2018: Drake
  • 2017: Ed Sheeran
  • 2016: Drake
  • 2015: Adele
  • 2014: Taylor Swift
  • 2013: One Direction

Mint megírtuk, február elején Taylor Swift a 66. Grammy-gálán is történelmet írt: negyedszer nyerte meg a legjobb albumnak járó díjat, amivel rekorder lett, megelőzve olyan legendákat, mint Stevie Wonder és Frank Sinatra. Az eseményen egyébként nőuralom volt: taroltak a fiatal énekesnők.