Meghalt Tordy Géza

Meghalt Tordy Géza, a nemzet színésze. A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 85 éves volt – közölte honlapján a Nemzeti Színház. Hozzátették, hogy a temetéséről később történik intézkedés.

Egyszer, még a második világháború elején Tordy Gézát elvitték az Operettszínház Latyi Matyi a szenespincében című gyerekelőadásra. Akkor még kölyöknek is kölyök volt, hiszen 1938. május 1-jén született Budapesten, mégis valami megfogta a lelkét, ami később a színművészet felé irányította a figyelmét.

Mondhatnánk róla azt is, hogy életének jelentős pillanatait fegyverdörgés kísérte, és még az is lehet, ez így is volt.

cserébe viszont Kaposváron azonnal színpadra is került, majd Szegedre, s így testközelből tanulhatta és gyakorolhatta a színjátszás művészetét. Igaz, elmondta az Origónak 2017-ben adott interjúban is, hogy talán civil sorsa is szerencsésebben alakult volna, ha inkább elvégzi azt a főiskolát, merthogy ezek az évek abban is segítettek volna neki, hogy a gyerekkorból fokozatosan átkerülhessen a „fiatalember állapotába”.

Aztán „besorozták” a Néphadsereg Színházba, de nem behívót küldtek neki, hanem csak megkérték, hogy ugyan játsszon már ott, és ő ment, és ez egyben ahhoz is hozzásegítette, hogy az ezredesek és tábornokok világából a polgári jegyeket őrző Vígszínházhoz szerződjön. Pályafutása alatt megjárta a Madách Színházat, a rendszerváltás körüli időkben a veszprémi Petőfi Színháznak főrendezője is volt, 1992-től pedig művészeti vezetőként dolgozott a Győri Nemzeti Színházban, majd 1995-től hét éven át a Budapesti Kamaraszínház főrendezője volt.

És jöttek a szerepek

Tordy Géza a színjátszás minden területén otthonosan mozgott, tehetségét a filmipar hamar felismerte. A legtöbb filmrajongónak alighanem ő az igaz magyar huszár, Bódog Szilveszter (Sára Sándor: 80 huszár), a romantikus Baradlay Jenő (Várkony Zoltán: A kőszívű ember fiai), a jólelkű vándordiák (Fejér Tamás: A Tenkes kapitánya), de játszotta Klapka Györgyöt, Apafi Mihályt, Görgey Artúrt és Zrínyi Miklóst is.

Önmagáról úgy tartotta, hogy későn érő típus, és egy-egy szerep megformálására mindig úgy tekintett vissza, hogy vajon hogyan tudta volna azt jobban és még jobban eljátszani. Mégis, amikor 2008-ban megválasztották a nemzet színészének, ezt mondta:

Nagyon-nagyon meg vagyok hatva és meg vagyok tisztelve. Köszönöm az életnek és a kollégáimnak, elsősorban a színésztársaimnak, mivel tőlük kaptam az elismerést. Ez a betetőzése annak, amit díjban adott, amilyen örömökkel megtisztelt az élet. Ez a legszebb és legmagasabb elismerés egy ilyen vén embernek, mint amilyen most már én vagyok.

Pedig nem is volt vén, mindössze hetvenéves. A nemzet színészei közül akkor Tordy Géza volt a legfiatalabb, amit ő meg is jegyzett a maga szerény humorával:

Alföldi Robi rendezte három éve a Micimackót egy csomó nagy színésszel, akik közül többen már nem élnek, többek között az én nagy-nagy barátom, Darvas Iván. Én voltam a legfiatalabb köztük, akkor 67 éves, nézegettem őket, akik közül sokat még gyerekként bámultam a színházban, aztán pályatársuk lettem, és akkor is, ugyanígy, mint most, elcsodálkoztam azon, hogy én vagyok a legfiatalabb.

Visszavonultan élt

Nyolc évvel később Tordy Géza interjút adott a Színház.hu-nak, és ekkor már egy hivatásától, a közélettől visszavonult színészként nyilatkozott. Úgy tartotta, hogy „sorsunk meghatározza a közérzetünket, illetve a tökéletesen váratlan körülmények formálják a lelkünket. Nálam keserűséggé.” Merthogy fiatalként még arra törekedett, hogy a világ elfogadja, de ez akkor már nem érdekelte.

Keserűségét így öntötte szavakba:

Nem nagyon keresnek, leszoktak rólam. Jobb így. Sem kedvem, sem ambícióm nincs már. Annak idején csodálattal bámultam Páger Antalt, aki a szó szoros értelmében a haláláig dolgozott. Délelőtt filmezett, majd hazament, és meghalt.

Később arra is próbált választ találni, miért érezte így. Abban a bizonyos origós interjúban azt felelte: „Az én koromban más dolga van az embernek. Fel kell készülni a függönyre. Felkészültem.”

(Borítókép: Tordy Géza 2011. november 25-én. Fotó:  Kollányi Péter / MTI )