Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM„Karaktergyilkosságért busásan jár a bér” – megjelent Bródy János új dala
További Kultúr cikkek
- Majdnem műkincségetés lett a vége, de szerencsére valaki észbe kapott
- Az ő kezükben a jövő nemzedéke, munkájuk most mégis másfajta gyümölcsöt hozott
- Az államtitkár még a Bibliát is átíratná
- Se pénz, se párbeszéd, kifakadt a 75 éves szakmai szervezet
- Az Eurimages támogatásával készül rajzfilm Szabó Magda regényéből
A Kossuth- és Liszt-díjas Bródy János, aki korábban az Illés-együttes és a Fonográf tagja volt, mindig is dalain keresztül nyilvánította ki gondolatait a világról. Most, a saját születésnapján sem tett másképpen. A Mondd, te mit hiszel című friss mű sincs híján az őszinteségnek, a szerző köntörfalazás nélkül kimondja azt, ami a szívét nyomja. Mindig is így tett, és a hatalmas rajongótábora őt igazolja.
Plakátok, gazemberek, megafon
Az új dalban szó esik a propagandáról, a karaktergyilkosságokról, a pártközpontról, tulajdonképpen mindenről, ami jelenleg az ország politikával foglalkozó közösségét lázba hozza. A dalszöveget és a zenét is Bródy János írta, a dal producere Mentler Krisztina, a rögzítés-mixelés-masterelés folyamatát Kirschner Péter végezte.
A zenekar tagjai:
- Bródy János (gitár, ének)
- Kirschner Péter (gitár, vokál, hangszerelés)
- Koszta Évi (hegedű, vokál)
- Bakos Zita (zongora, vokál)
- Baka Rebeka (vokál)
- Kónya Csaba (basszusgitár)
- Szász Szabolcs (harmonika)
- Tóth Márton (dob)
A dal bekerült a felkapott zeneszámok közé, néhány óra alatt több tízezres hallgatottságra tett szert.
Dalszöveg:
Figyeljetek, az itt a rend
A vár ura maradjon fent
Ki nem lojális, elmehet akárhová
De hős itt nem lehet.
Szívet szorít a félelem
Imádkozol, ne így legyen
Plakátviharban veszted el a lelkedet
Hát mondd, te mit hiszel
Richelieu exceljében kimért adattömeg
Kimérten ömlik rád a kódolt gyűlölet.
Na nézd, a Mámoros Gező
Kész konteókkal áll elő
A pártközpont így méri fel, lazán
A népe mit hisz el.
Lakájok és gazemberek
Valótlanul terjesztik el
S a belső zsebből dől a lé, a cash ma
Hát mondd, te mit hiszel.
Karaktergyilkosságért busásan jár a bér
Magánszorgalmú kiskutyák szájában alvad a vér.
A megafon recseg ropog
Megint jönnek a gyilkosok
Hazudnak rendületlenül, figyelj
Ma még büntetlenül.
Kevés a józan értelem
A bárány most is védtelen
A farkasokkal szembe néz és érzi
Szívében már a kés.
(Borítókép: Bródy János énekel az István, a király című rockopera előadásán a városligeti Királydombon, 2015. augusztus 18-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)