Kétség sem férhet hozzá, hogy csoda született Budapesten

Aki a különböző technikai vívmányok megjelenése előtt már használt polaroid fényképezőgépet, tudja, milyen izgalmat jelent, ha a kép megszületése után néhány perccel már a kezünkben tarthatjuk a végeredményt. De mit mondott polariod alkotásairól a világhírű magyar fotóművész? 

Lassan-lassan fényképezni kezdtem. De hamarosan belebolondultam. Reggelente és késő délután dolgoztam. Szép az ég a reggeli fényben, és késő délután nagyon változatos. Reggelente nekiláttam, és csak fotóztam, fotóztam, enni se volt időm. Azt vettem észre, hogy eltelt az idő és nem is reggeliztem. Délután ugyanígy. A gyógyszeremet is elfelejtettem. Egyszer csak magamat is elfelejtettem, a fájdalmat, az éhséget, és igen, a szomorúságot is

– fogalmazott André Kertész, aki kései polaroidjai készítése alkalmával saját lakását alakította műteremmé, ahol könyvek, fotók, tárgyak és az ablak kínálta perspektívák adták a nyersanyagot, amivel alkotni kezdett. Gyakran használta a fény és az árnyék kontrasztját, elővette korábbi felvételeit, amelyek köré új kontextust épített, újraértelmezve múltjának egy-egy darabját.

A megállás nélkül fényképező művésznek a tárgyak újabb és újabb érintése, a kompozíciók újrarendezése olyan gyászmunka volt, amely segítette az újrakapcsolódást korábbi érzéseivel és elhunyt felesége emlékével is. A fotós életművét behatóan ismerő szakértők szerint az übvegbüsztökről készített sorozat ablaka valójában Kertész saját gyászára, szenvedésére nyílt, amely azonban épp az alkotás révén enyhülhetett. Talán éppen emiatt a from my window című albumban szereplő polaroidok nemcsak a tárlat legszebb, hanem a legmélyebb, legsokrétűbb darabjai is. Ismét Kertészt idézve: a képen az számít, ami belül van, nem a szem.

Csodába lépni

Nem véletlen, és a polaroidokat megtekintve túlzásnak sem tűnik, hogy a kiállítást megnyitó Haris László fotográfus szerint a tárlat megtekintői egy csodába léphetnek be. Haris felhívta a figyelmet, hogy Kertész művészi nagysága abban is megmutatkozott, hogy bátran használta a kor technológia újításait. Úgy véli, hogy a művész bátorságán a napjainkban alkotó fotográfusoknak is el kellene gondolkodniuk.

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a 2021-ben New Yorkban vásárolt hatalmas gyűjteményben 1163 darab 1925 előtt készült kép szerepelt, ebből 943 kontaktkópia, 59 nagyobb méretű vintázs, 151 polaroid fotó, 9 személyes kép, illetve egy kollázs volt, amelyeknek a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei végezték el az állapotfelmérését, illetve nyilvántartásba vételét. Fisli Éva történész, a Történeti Fényképtár muzeológusa, a kiállítás kurátora pedig a franciaországi Kertész-archívumban való kutatásával sikeresen kiegészítette az anyagban, illetve magában az életműben korábban meglévő fehér foltokat.

A Teleki térről New Yorkba 

André Kertész gyermekkorát a Teleki téren, majd a Népszínház utcában töltötte, de sokat időzött szigetbecsei és tiszaszalkai rokonainál is. Katonaként bejárta az Osztrák–Magyar Monarchiát, mielőtt 31 évesen Párizsba emigrált. Később a nácizmus elől Amerikába menekült, de New York sosem vált az otthonává. Kertész ennek ellenére sem költözött haza az Egyesült Államokból, a II. világháború után többször is hazalátogatott. 1984-ben Szigetbecsére is elutazott, ahol 50 saját fényképet ajánlott fel a községnek. 

Szigetbecse nem maradt adósa Kertésznek: a falu közepén kiválasztottak egy házat – amelynek udvarán gémeskút áll –, felújították, és André Kertész Emlékházként 1987 óta fogadja a látogatókat. 

A felejtés csele – Válogatás André Kertész polaroidjaiból című kiállítás 2024. szeptember 1-ig látogatható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

(Borítókép: Capa Központ)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!