Vidnyánszky Attila nem ismeri el, hogy a balesetben kizárólagos felelősség terheli a színházat
További Kultúr cikkek
Vidnyánszky Attila az Origónak adott interjúban a következő kijelentéseket tette:
- Az egész interjú önmagában nem okozott számára meglepetést, beleillik egy mintázatba.
- Udvaros Dorottya néhány napja aláírta a Nemzeti Színház által neki felajánlott szerződést, aminek Vidnyánszky természetesen örül. „Játssza tovább a szerepeit, mint ahogy a Nemzetiből elszerződött színészek – kivétel nélkül.”
- A műsorvezető (Gulyás Márton) izzadságszagú módon préselt ki Udvaros Dorottyából egy-egy Vidnyánszkyhoz köthető terhelő esetet, őt pedig igazodási kényszer vezérli – amit a művészi kvalitásai nem indokolnak –, amikor igyekszik, hogy „valamilyen példácskákat felhozzon”.
- A 2023 novemberében bekövetkezett balesettel kapcsolatban, amikor is a Rómeó és Júlia előadás két színésze, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyosan megsérült, a sajtóban nem a valóságról, hanem narratívákról van szó.
- A két színész november óta fejenként összesen több mint ötmillió forintot kapott a táppénzen felül különböző jogcímeken. „A pénteki napon bekövetkezett, nagyon sajnálatos baleset után már hétfőn kéthavi fizetést utaltunk át nekik, és azóta is folyamatosan utalunk. Természetesen a kártérítési igényükhöz képest ez egy jóval szerényebb összeg, de még zajlik a rendőrségi vizsgálat, folyamatban van az eljárás.
- „A két sérült színész balesete és a kártérítés kapcsán lényeges leszögezni, hogy például az orvos egy év után tud nyilatkozni arról, hogy maradandók-e a sérüléseik. Az a célunk, hogy megegyezzünk velük. Az sem igaz, hogy nem ismerjük el az üzemi baleset tényét, azt nem ismerjük el, hogy kizárólagos felelősség terheli a színházat. Ha ilyen esetben kizárólagosságot állapítunk meg, precedensértékű lesz. Itt a színész is hibázott.”
- Vidnyánszky szerint az sem állja meg a helyét, hogy önkényesen bontották le a díszletet a baleset után, mert megvárták a munkaügyi felügyelet szakvéleményét, és miután ők ezt megengedték – mivel a sérülések súlyosságának megállapítása után így tartották szabályosnak –, nem aznap, hanem másnap elbontották a díszletet.
- Egy színházi előadás az életet ábrázolja, és az életet is meg kell tanulnunk. „Az élet és a színház tényleg veszélyes üzem. A zenekari árkokhoz sem tesznek ki korlátokat sehol a világon, de az intézményvezetők – érthető okokról – mégsem változtatnak. A színházi világban folyamatosan kisebb-nagyobb sérüléseket szenvednek a műszaki dolgozók és a színészek.”
- Több tucat baleset történt Magyarországon is, a Nemzeti Színház viszont mindig „kitüntetett” szerephez jut, hiszen kiválóan lehet táplálni az ellenük folyó kampányt a pontatlan vagy kifejezetten hamis mondatok ismételgetésével. „Iszonyú gyűlölet és düh van a másik oldalon, mert a Nemzeti Színház betölti a szerepét és sikeres.”
- A baleset által előidézett trauma sokkolta, és ennek hatására felmondott, de az első emberi gesztus után rá kellett jönnie, hogy ezt intézményvezetőként nem teheti meg, neki kell kivezetni a Nemzetit ebből a nehéz helyzetből. „Egy sor téma van a magyar színházi és kulturális életben, amelyek kapcsán fontos a szerepem, munkám, jelenlétem, tudásom.”
- 120 ezer néző, 400 előadás és 98 százalékos látogatottság mellett nem túl hiteles arról beszélni, hogy a nézők nem értik Vinyánszky költői színházát. „Szokni kell a költői színházhoz? Erről éppen az a kör tehet, amelyik évtizedekig nem engedett a német, agyat bombázó realista színház mellett másfajta megszólalási módot idehaza.”
- Az igazi színház kockázattal jár, nem úgy, mint az alibirepertoárt építő, megúszós címekkel operáló teátrumok, és valóban előfordul, hogy fájó döntést kell hozni, és le kell venni a műsorról egy-egy előadást.
- A külföldi vendégrendezők segítenek azt a végtelenül zárt magyar színházi világot megnyitni, ami másképp benne ragadna a „Magyarországon híres” önelégültségében. Szerinte valóban másként működik a Nemzeti Színház, mint ahogyan egy bizonyos kör elvárja.
Mint arról korábban beszámoltunk, Udvaros Dorottya interjút adott a Partizánnak, amelyben többek között arról beszélt, miért és hogyan távozott a Nemzeti Színházból, milyen igazgatónak és rendezőnek tartja Vidnyánszky Attilát, és hogy szerinte mi okozta színésztársai, Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia balesetét. „Csoda, hogy nem történt korábban baleset a Nemzeti Színházban” – mondta a színésznő a videós interjúban. Udvaros Dorottya korábban az Index videójában beszélt arról, hogy a színészt nem terheli felelősség, akkor sem, ha rosszul lép.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.