Laár András: Ebben a témában mindig, százszázalékosan egyetértettem Orbán Viktorral

További Kultúr cikkek

Persze látok minden mást is, 17 éves korom óta nagyon figyelek. De nemcsak őt, hanem az elődeit is figyeltem. De ebben az egy ügyben azt kell mondjam, hogy százszázalékosan Orbán mellé álltam, valamint a migránskérdésben is – mondta az Indexnek adott nagyinterjújában Laár András Karinthy-gyűrűs humorista, amikor az általa megfogalmazott „békepárti” üzenetről kérdeztük.

Laár András az Indexnek adott nagyinterjújában többek között arról is beszélt, hogy

mit jelent a szív mélyre áradó út,
lehet-e egyensúly a spirituális és a materialista világnézet között,
ki tudja-e fizetni a gitárját,
miben ért egyet Orbán Viktorral,
menekültekről és békéről,
ki volt az a magyar milliárdos, aki támogatta,
mit gondol a magyar kulturális életről,
kapcsolatáról Galla Miklóssal és arról is, hogy
milyen új műsorral készül rajongóinak.

Nyári elfoglaltságai közepette nehezen találtunk időpontot erre a beszélgetésre, például azért, mert egy elvonulást is vezetett, Mánfán. Hogyan zajlik, egyáltalán mi történik egy ilyen elvonuláson?

Nagyon intenzív elvonulás volt. Öt nap, négy éjszaka. Egy speciális tematikára volt felépítve, ami nem más, mint a szív mélyre áradó út. Buddhista terminológiával élve: talált kincsről van szó, olyan, mint egy terma. Mik azok a termák? Mondjuk egy szerzetes elmegy egy titkos barlangba, ott talál egy tekercset, amit egy jógi hátrahagyott több száz évvel ezelőtt, a tekercsen pedig egy beavatási út vagy egy gyakorlat olvasható. A szív mélyre áradó út is ilyen, sugallat révén jutott el hozzám. Egyszer csak megjelent, elkezdtem énekelgetni. Dal formájában érkezett hozzám, de végül kiderült, hogy mélységes mély tanítást hordoz, illetve egy gyakorlatot. Kriya jóga tantráról beszélhetünk, ezt tanítottam az embereknek. Persze nem ilyen egyszerű, hogy csak úgy elkezdünk a spirituális úton járni, azokkal a hibás nézetekkel terhelve, amivel általában az ember nézi a világot.

Egy materialista soha nem fogja megérteni, mert a materializmus eleve akkora gátja a tudat szabadságának, hogy nem lehet előrelépést tenni semmiben, így a spirituális úton sem. A materialista ember odáig juthat el, hogy tornáztatja a testét, milyen egészséges a légzés és a mozgás, de amint a művelet elkezdődik az emberben, akkor le kell dobni a materializmust. Ez a lényeg, mert amikor az ember rájön, hogy a tudat az elsődleges, és nem az anyag, akkor már el lehet kezdeni a tudattal dolgozni. A folyamatok révén a tudat válik anyaggá.

Az anyag sohasem válik el a tudattól, eleve a tudat terében marad, mindig. Ráadásul annyira állandótlan, hogy önmaga léte nincsen semminek, még az anyagi dolgoknak sincsen szilárd, megmaradó önmaga része, emiatt látható, hogy az anyag egy esetleges, időlegesen felmerülő képződmény, viszont a tudat stabil, kristálytömörségű, de közben végtelenül lágy, tág és akadálytalan.

Nem is lehet egyensúlyt teremteni a materiális és a spirituális világnézet között?

Az egyensúly abból fakad, hogy az ember felismeri a tudat elsődlegességét. Egy anyagi jellegű világban élünk, és vágyunk is arra a stabilitásra, amit az anyag nyújt. De ha most hirtelen átlátnánk azt az egyszerű tényt, hogy minden úgymond ürességből van, végső soron minden üres, az egyetemes tudat pedig fricskaként megmutatná, hogy milyen, amikor mi azt képzeljük, hogy minden üres, akkor hirtelen mindenki ott lebegne a semmiben.

Ezt az élményt senki sem akarja.

A tudat által létrehozott stabilitást, amit anyagnak élünk meg, mindenki akarja, aki ebbe a világba született. Senki sem szeretne olyan extrém változtatásokat, mint hogy ne legyen nap vagy víz. Az egyensúlyi állapot úgy jön létre az anyaggal, hogy ami van, mindenkinek épp így jó, vagy amikor felismerjük, hogy az anyagi világ rendezettsége a tudati világ rendezettségét tükrözi. Sadhguru ashramjában olyan rend van, hogy még szúnyogok és bogarak sincsenek, de nem azért, mert irtják őket, egy kilométerrel arrébb már minden tele van szúnyogokkal. De abban a térben a tudat ereje miatt nincsenek kártevők.

Galéria: Interjú Laár AndrássalFotó: Tövissi Bence / Index

„A szívben lakik a Jóisten”

Amikor olyan kifejezéseket használ, hogy a tudat ereje, üresség, számos spirituális fogalmat, amelyek sokak számára nehezen érthetők, akkor nem aggódik amiatt, hogy félreértik, vagy szimplán nem veszik komolyan? Vannak ilyen félelmei?

Egyáltalán nincsenek. Semmitől sem félek. Mi a fenétől kéne félnem? Nekem nincs dolgom azzal, hogy ki érti, ki nem. A mondanivalómat a legegyszerűbben, nagyképűsködés nélküli fogalmakat használva, a tiszta gondolkodásomnak megfelelően közlöm. Ha valaki nem érti az üresség fogalmát, szívesen elmagyarázom, hogyan kell érteni.

Az egyszerűség kedvéért ne az ürességet, hanem a mentességet használjuk, ami azt jelenti, hogy a dolgoknak nincs saját eleve meghatározottságuk, hanem olyanná alakulnak, ahogyan kezeljük őket, ahogyan éppen vannak. Ilyen a világ, egy másodpercig sem maradnak fenn a dolgok, mert másodpercenként, sőt a másodpercek töredéke alatt elmúlnak. Most van most, putty, és már nincs is. Az állandó mostok kivétel nélkül szubtilisek. Nem félek, nagyon sokan értik, miről beszélek. A legnagyobb guru is mondhat akármit, de az ember megszűri, megőrli szívének malmában, és abból gyúr kenyeret, amit lehet tanulságnak is nevezni.

A szívben lakik a Jóisten, ott összegyűlik az igazság kenyere. Ez a megvilágosodás kulcsa, valójában senki sem tud a saját szíve ellen döntéseket hozni, mert megbánja.

Azok közé tartozom, akik szerint elérhető a megvilágosodás, a túlsó part, ami a vágytalanságot jelenti.

Vannak még vágyai?

Ráébredtem, hogy mi a dolgom, ráadásul egyáltalán nem különbözik attól, amit idáig csináltam, csak a korábbiak esszenciája. A vágyam, hogy folytathassam. Annyi pénzem van, hogy tudok rendesen enni, képes vagyok elutazni valahova egy autóval, tudok a családomnak pénzt adni, minden, ami egy civil embernek fontos, az rendelkezésemre áll. És ami szakmai értelemben fontos, az pedig majdnem megvan.

Még nem fizettem ki teljesen az új gitáromat, mert csak a felét tudtam kifizetni, de majdnem kifizettem. A nekem nagyon fontos gitár már majdnem megvan, de már játszhatok rajta. Ilyen pici hátralékaim vannak, amiket még szeretnék pótolgatni. De ha megvan, akkor minden jó, mert egyébként is minden jó.

Van még egy vágyam, hogy legyen hová mennem, mert ősszel már nem itt lakom, de nem aggódom. Képzelje el, azt vettem észre, hogy semmin sem aggódom, mert mély bizonyosság van bennem arról, hogy jól alakulnak a dolgok. És tényleg jól szoktak.

Nem idegesíti, hogy már nagyon régóta a pályán van, elismert, díjazott, kitüntetett művész, de mégis ilyen jellegű problémai vannak? Még a gitárját sem tudja kifizetni.

De, igen. Ebből a szempontból nem jó helyre születtem. Ha Portugáliában lennék befutott művész, akkor tízszer gazdagabb lennék, de nem érné meg ott lenni. Magyarország annyival jobb minden egyes létező országnál, hogy már ezért megéri itt lenni. A magyar egy mágikus gyökerű nép, ami a nyelvünkben is megjelenik. A magyar mágikus nyelv, akinek ez az anyanyelve, az szükségképpen közelebb áll a varázsdolgokhoz, mint a nyugat-európai ember. A nyugati embereket a nyelvük konstrukciója nem hagyja elszakadni a materializmustól. Ellenben a magyar gyárilag szent nyelv. Ott, ahol a tűz is ég, meg az ég is ég, azt lehet tudni, hogy a magyarok pontosan értik: a tűz, amit gyújtanak, az istenek világában ég, nem civil tűz.

Miért van az, hogy ezt a mágikus viszonyrendszert a közállapotok sohasem tükrözték Magyarországon?

Jó kérdés, de elvezetne minket a lényegtől. Csak annyit mondanék, hogy évszázadokon keresztül a legszisztematikusabban irtották a magyar őshagyományt, ideértve a tárgyi emlékeit, a faragott botokat és konkrétan a képviselőit is, a javasokat, a füveseket, az úgynevezett boszorkányokat, a gyógyítókat eretnekként elégették, börtönbe zárták, és kínozták őket. Csoda, hogy egyáltalán van valaki, aki rálát, a megmaradt a hagyomány bujdokol, mint egy búvópatak, amit nem lehet elnyomni. Egy búvópatak, amit csak a magyarok ismernek, képesek felfedezni, mert a lényeghez a nyelven keresztül juthatunk el. Erről szól a szív mélyre áradó út, pontosan ezt a dimenziót ragadja meg.

Galéria: Interjú Laár AndrássalFotó: Tövissi Bence / Index

Egyetérteni Orbán Viktorral

Hatalmas durranás volt a közösségi médiában, amikor a béke fontosságáról beszélt, és kikérte magának, hogy gazdag hatalmasságok ártatlan embereket fordítanak egymás ellen a különböző háborúkban. Az az abszurd ötletem támadt, hogy mi lett volna, ha a szavait a Fidesz felhasználta volna a békepárti kampányában. A mondanivalója akár egy pozitív, békepárti üzenet is lehetett volna.

Nagyon érdekes, mert valóban egy pozitív, békepárti üzenet volt. Pozitivitásából semmit sem vont le, hogy a Fidesz használta-e vagy sem.

Nem ugrottak rá.

Nem lepett meg különösebben, akár fel is használhatták volna, mert ráadásul ebben a témában mindig, százszázalékosan egyetértettem Orbán Viktorral. Persze látok minden mást is, 17 éves korom óta nagyon figyelek. De nemcsak őt, hanem az elődeit is figyeltem. De ebben az egy ügyben azt kell mondjam, hogy százszázalékosan Orbán mellé álltam, valamint a migránskérdésben is.

Nagyon jónak tartottam, hogy az országot ne árasszák el iszlamista terroristák, és tessék, ahol elárasztották, ott most baj van.

Tehát például Svédországban le kell szedni a templomról a keresztet azért, hogy a muszlimokat ne zavarja.

Ez nem csak egy egyszeri vadhajtás?

Nem akarok vadhajtásokat. Láttam a felvételeket, amelyeken randalíroznak, az iszlám érdekében képesek embereket megverni az utcán, ez nem jó, és a háború sem. Ha Magyarország egy gazdag, kiegyensúlyozott emberekkel teli ország lenne, ahol egy átlagember többet keresne, mint amennyit egy menekültnek adnának, akkor nem lenne gond. De most bejön egy menekült, és háromszor annyi pénze lesz, mint egy normál itteni lakosnak. Hogy képzelik, hogy így felborítanák az egyensúlyt?

A magam részéről nem támogatom, az emberi részét pedig abszolút, mert hogy ha valaki tényleg menekült, mint az ukránok, akkor be kell fogadni őket, ezzel nincs is baj, mind a mai napig. Hova mennének szerencsétlenek a lövöldözés elől? Teljesen más, amikor egy hadsereg jön, 20, 30, 40 év körüliek, egyedülálló fiatal srácok kisportolva, kiképezve mindenféle harci feladatra. Ők menekülnek, de nem valami elől, hanem jönnek, ez teljesen más. Orbánnak volt egy-két olyan húzása, ami nekem tetszett, mert megvédeni szeretném Magyarországot. Azt szeretném, ha lennének magyarok még 100 év múlva is, és aki most él, éljen normálisan, szerencsére vannak ilyenek.

Érzek egy kis ellentmondást. Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy nem foglalkozik sem az ellenzékkel, sem a kormánnyal.

Figyelem, de nem foglalkozom vele, nem állok egyik oldalra sem, nem prédikálok nekik, nem az én dolgom, mert nem tudok odahatni. De azért figyelnem kell, mert amit kitalálnak, engem is közvetlenül érint. Mindenkinek az arcára van írva, hogy mit akar.

Igen? Mondana egy példát?

Nem. Tessék megfejteni. Nézzen egy ideig egy arcot, és látni fogja az adott ember szándékait.

Galéria: Interjú Laár AndrássalFotó: Tövissi Bence / Index

Galla és a mecénások

A teljes magyar sajtót bejárta a hír, hogy kibékültek Galla Miklóssal, és egy olyan ígéret is elhangzott, miszerint lesz közös estjük, hol tartanak?

Lezajlott, egyrészt Gallával nem most, hanem tíz évvel korábban kibékültünk, másrészt szerepelt a Laár60 című műsoromban. A következő érdekes folyamat a Karinthy-gyűrű körüli hisztizése volt, amit egy abszolút gyors mozdulattal megoldottam. Hogyha annyira akarja azt a gyűrűt, akkor legyen az övé, odaadtam neki, azóta is nála van, bár jogilag az enyém. És amikor majd akarom, visszakérem, de nem szeretném. Maradjon nála, nyugodtan. Úgy tudom, hogy hordja is.

De ez nem egy médiahack volt Galla részéről?

Nem.

Halálosan komolyan gondolta, valóban ennyire fontos neki a gyűrű?

Valóban.

Meg voltam róla győződve, hogy csak felületet akar, az egész egy Galla-féle poén.

Nem. Nagyon régóta ismerem, azokból az időkből, amikor a KFT-vel még csak gyakoroltuk, hogy KFT legyünk. Próbatermekben találkoztunk Galla akkori zenekarával, az Ikarus együttessel, később csinálták meg a GM49-et. Nagyon hamar jóban lettünk, mert elkezdtem szövegeket írni a dalaira, és akkor kitalálta, hogy csináljak egy estet a verseimből, ahogyan Hobo.

Két évig rágta a fülemet, '85 végére mentem bele, odaadtam neki egy nejlonzacskóba csomagolva az összes kis versfecnimet, mert azt mondta, hogy ő ebből szerkeszt egy műsort. Egy hét múlva előállt a kész műsorral. Összeállított egy műsortükröt, sorrendekkel, és konferanszokat írt hozzá. Magát beleírta mint lektor. Annyira szellemes és jó volt, hogy erre csak igent tudtam mondani.

Galla érdemei elévülhetetlenek, mert neki köszönhetem a Laár pour Laár-t, egyszerűen kihajtotta belőlem. Éppen ezért az összes többi hülyeségét le tudom nyelni, még a mai napig sincs lezárva, hogy mi dolgozunk-e együtt a jövőben, csak vannak olyan szituációk, amelyek óva intenek attól, hogy minden korlátozás nélkül bevállaljam. Nem szeretném, ha a közös műsorunkban meztelenkedne.

Elítéli, hogy meztelenkedik?

Nem ítélem el, de nem tartom helyesnek. Ettől függetlenül nagyra becsülöm, és nagyon tehetségesnek tartom, a mai napig úgy gondolom, hogy teljesen kivételes tehetség. Nincs hozzá hasonló, nem is láttam soha.

Milyen színvonalúnak tartja a kulturális életet, visszacsatolva a még kifizetetlen gitárjára, a támogatási rendszert?

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda már támogatott, szociális alapon, mert annyira nem volt pénzem. Mondtam nekik, hogy nem kapok sem jogdíjat, sem semmit, adjanak egy kis pénzt. Volt itt a támogatásnak valami halvány morzsája, de komolyabb, igazi, valóságos támogatást sohasem kaptam. Akkor milyen véleményem lehetne a támogatási rendszerről? Kihagytak belőle, egyik kormány, politikai párt, szervezet sem támogatott, kivéve az irodát, akik ténylegesen az előadóművészek jogaiért küzdenek, persze számos problémával ők sem tudnak mit kezdeni. Nem tudták elérni, hogy a szerzőknek járó jogdíjak eljussanak a szerzőkhöz.

Ha azt nézem, hogy mit tettem le az asztalra, hány slágert írtam, és most ott tartok, hogy tényleg százezres nagyságrendű gondjaim vannak, akkor azt kell mondjam, hogy ebben az országban nem olyan jó a támogatási rendszer, már ami engem illet.

Nincs saját házam, drága stúdióm, felszereléseim, középosztálybeli civilként élek, nem pedig rangos művészként.

De nagyon jól érzem magam ebben a szerepben, mert láthatja, hogy teljesen jó minden. Nincs hiány, az igaz, hogy hiányzik pár százezer a gitár kifizetéséhez, de majd lesz. Nem várom el senkitől, hogy támogasson. Jól vagyok, elfogadom, ha adnak. Na várjon, egyvalaki még támogatott: Gattyán György. Tíz évvel ezelőtt megkeresett, hogy tudna-e támogatni valamiben.

Hoppá!

De akkor még nem volt politikus, csak gazdag. Megkérdeztem tőle, hogy de miért akar támogatni? Azt mondta, hogy mert olyan jó szám a Tea, tényleg én írtam. Kifizette a lakáshitel-tartozásom.

Akkor még léteznek mecénások?

Gattyán György igen, de másokról nem tudok, mert senki más nem akart nekem pénzt adni. Ő az egyetlen a nagyon gazdagok közül. Ami pedig a kulturális életet illeti, hát nem nagyon ismerem.

Mindenhol vannak jók, és vannak rosszak, minden le van uralva, az egész be van fogva egy magasabb politikai elképzelés ernyője alá. Eszerint irányítják a színészeket, színházakat, színházvezetőket, zenekarokat, Operaházat, lényegében mindent. De ez vélhetőleg megöli a művészetet.

Aki az egész egzisztenciáját fölteszi arra a kérdésre, hogy ki az Operaház igazgatója, az nagyon függ a politikától, de én soha nem akartam az Operaházban semmit. Vidnyászky Attilától és Alföldi Róberttől sem akarok semmit.

Nincs dolgom velük, csak oldalról drukkolok, hogy legyen nekik jó. Pintér Bélának, Lackfi Jánosnak vagy Villányi G. Andrásnak pedig nagyon örülök. Ha Alföldi vagy Vidnyászky jól rendez, annak is örülök, hogy mögötte hogyan ügyeskednek, egymással miként szemétkednek, ki kit fúr ki, kit jelent föl, abból nem kérek.

Ha jól tudom, ősszel újabb elvonulást tart, augusztusban a KFT-vel is koncertezik, miközben Frankie Látó hegedűművésszel is együtt dolgozik. Mi várható még?

A humoros estjeim, de lesz még egy vadonatúj, aminek az a címe, hogy Hogyan éljük túl a házasságot, leginkább a Nyamvadásgátló varázsszerek című műsoromhoz hasonlít. A partnerkapcsolatok tapasztalatait fogom megosztani, néhány ezzel összefüggő tanáccsal. Besenyő Pista bácsi is benne lesz, saját házasságának szörnyű tapasztalatait osztja meg. Szépen, humoros formában.

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)