Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- az ország tortája
- cukrászat
- gasztronómia
- augusztus 20
- államalapítás
- édes vonal
- kovács alfréd
- mákvirág
Lehullt a lepel, mutatjuk az ország tortáját
További Kultúr cikkek
Pataki Ádám, a Magyar Cukrász Ipartestület elnökségi tagja elmondta, a Mákvirág torta könnyű, mandulalisztes, mákos piskótából, lágy fehércsokoládé-krémből, ropogós feketeszezám-grillázsból áll, valamint megjelenik benne a máklikőr és a fekete ribizli is.
Az idén 18. alkalommal meghirdetett versenyen a jelentkezőknek úgynevezett szuperélelmiszereket kellett felhasználniuk, a szervezők ugyanis a gazdag beltartalmú értékekkel rendelkező, magyar alapanyagokra szerették volna felhívni a figyelmet
– mondta Pataki Ádám. A második helyezett Fodor Sándor (Habcsók Cukrászda, Budapest) Rigófütty nevű tortája lett, míg a harmadik helyen Novák Ádám és Domonkos Noémi (Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház, Szeged) Fekete gyöngy elnevezésű alkotása végzett.
Nándori László, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke a Zöld málna tortát bemutatva elmondta, hogy abban a pisztácia megjelenik a piskótában és mousse formájában is, édes ízét a piros málnazselé savassága egészíti ki, és a rózsavíz teszi különlegessé.
Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai partnerségével megrendezett verseny második helyezettje szintén a győztesek alkotása, a Fűszeres Vilmos elnevezésű kreáció, míg a harmadik helyen Gyuris László és Reisinger Ferenc (Virág Cukrászda és Kávéház, Szeged) Intuíció elnevezésű alkotása végzett.
A torták minőségének védelme érdekében idén is csak az év végétől lesznek nyilvánosak a receptek, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik ezeket.
Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a díjazott Szent István-napi kenyereket mutatta be az eseményen. A nyertes a Szent István-napi kenyerek közül a balmazújvárosi Balmaz Sütöde Kft. Nagyapám kenyere burgonyával lett, az innovatív kenyerek mezőnyében szintén a Balmaz Sütöde Kft. jalapenós, cheddar sajtos, vadkovászos kenyere lett az első.
A tavaly bevezetett, idén sós változatban meghirdetett sétálósütemény kategóriában pedig a mórahalmi Varga Pékség 95 Kft. Pásztor reggelije – egy juhtúróval, sonkával, lila hagymával töltött, szegedi paprikával színezett francia croissant – érdemelte ki az első helyet.
A Magyar Pékszövetség elnöke elmondta, hogy 13. alkalommal hirdették meg a kenyerek versenyét, amelyre idén majdnem 100 terméket neveztek a három kategóriában. „Ez minden idők legtöbb nevezése, ráadásul idén a versenyzők között sok fiatal sütőipari szakember mérettette meg magát” – tette hozzá.
(Borítókép: A Mákvirág torta az Országház Vadásztermében 2024. augusztus 1-jén. Fotó: Hegedüs Róbert / MTI)