Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Kultúr cikkek
Szerdán reggel mozdulni alig lehetett a K-hídon, a környéket is ellepték a fesztiválozók, így szükség is volt a rendőrök jelenlétére. A HÉV-megállótól a bejáratig mindenkin rajta tartották a szemüket, hogy a féktelen öröm ne okozhasson közlekedési balesetet. Ugyanis, ahogy minden évben, idén is a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) van jelen a Sziget külső területein, a társszervekkel szorosan együttműködve.
A fesztivál belső területének biztonságáért elsősorban a szervező és a biztonsági cég felel, szorosan együttműködve a rendőrséggel, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi állományának nyomozói is a területen vannak.
Ők civil ruhában látnak el szolgálatot, feladatuk elsősorban a bűncselekmények megelőzése, megszakítása, a tetten ért elkövetők elfogása
– jegyezte meg Csécsi Soma, a BRFK szóvivője. Hozzátette, hogy idén holland járőrök is segítik a munkájukat, azonban nekik nincsen jogosultságuk elindítani egy intézkedést.
A Nagyszínpad mellett idén is megtaláljuk a rendőrség sátrát, ahol nem csak baj esetén érdemes megfordulni. Karaoke, pólófestés és még kvízjáték is segít a kikapcsolódásban, valamint a ráhangolódást is érdemes lehet a koncertek előtt itt elkezdeni. Idén tematikusan a kiberbiztonságra helyezik a hangsúlyt, hisz a fesztivál egész területén csak bankkártyás vagy FestiPay-rendszerrel lehet fizetni. A rendőrség hosszú ideje igyekszik felhívni a figyelmet az adatvédelem fontosságára, így az ezzel kapcsolatos tudásunkat akár próbára is tehetjük a sátornál.
Az Áldozatsegítő Központ munkatársai a kisebb bűncselekmények megelőzése érdekében tartanak előadást az állomáson, hogy senki ne váljon bűntény áldozatává. A rendőrség munkatársai pedig az eltűnt iratok ügyében tudnak segítséget nyújtani, ha viszont feljelentést tennénk, akkor a III. kerületi Rendőr-kapitánysághoz kell fordulni.
A vízen a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai egy 8,5 méter hosszú csónakkal járőröznek, így gond esetén pillanatokon belül ott tudnak teremni.
Mit nem vihetünk be?
A bűncselekményeket mi magunk a legegyszerűbben úgy előzhetjük meg, ha az értékeinket inkább nem hozzuk magunkkal, vagy használjuk az értékmegőrző szekrényeket a fesztivál területén. A Sziget Fesztiválon kiemelten figyelnek a fesztiválozók épségére, így van, amit érdemes inkább otthon hagyni, mert a biztonsági ellenőrzésnél azonnal elveszik tőlünk.
Ne vigyünk be kábítószert, pirotechnikai eszközt, üvegtárgyat, esernyőt, robbanékony, mérgező vagy gyúlékony anyagot tartalmazó tárgyat vagy eszközt (gázzal működő főzőeszközöket sem), továbbá lőfegyvert, kést, pillangókést, rugós kést, gázspray-t, ólmosbotot, viperát, 50 centiméternél hosszabb fémláncot, dobócsillagot, csúzlit, illetve egyéb, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközt. Energiaitalt és alkoholos italokat se próbáljunk meg bevinni, viszont egy 2,5 literes PET-palackos víz vagy üdítő lehet nálunk.
Ételt és dohányterméket is pakolhatunk a táskánkba, amennyiben nem éri el a kereskedelmi mennyiséget.
Dohánytermékeknél a megengedett mennyiség két kartont jelent, míg az élelmiszereknél a személyes szükségletek kielégítéséhez észszerűen szükséges mennyiségről lehet szó.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)