Kiderült, hol lesz Alain Delon temetése

2024.08.20. 16:14
Douchy-Montcorbonban, vagyis azon a kis francia településen vesznek végső búcsút Alain Delontól, ahol a színész életének jelentős részét töltötte. Azt is tudni lehet, hogy a temetés ezen a héten lesz. Már eddig is rengetegen lerótták tiszteletüket a helyszínen a színész gyászolók közül.

Vasárnap derült ki, hogy meghalt Alain Delon, akit Emmanuel Macron francia elnök egy francia emlékműnek nevezett búcsúztatójában.

A család közleményében, amelyben a halálhírt bejelentették, a temetésről nem írtak. Azóta viszont a francia sajtó közölte, hogy a Centre-Val de Loire tartományban található Douchy-Montcorbonban lesz a temetés.

Alain Delon ugyanis 1971 óta élt ezen a településen, és itt is halt meg családja körében.

A francia BFMTV beszámolója szerint a településen, amelynek a 2021-es népszámlálás szerint 1355 lakosa volt, berepülési tilalmat is elrendeltek a színész halála miatt. Ennek értelmében repülővel, de még drónokkal sem lehet berepülni alacsony magasságban a község fölé.

Mikor lesz a temetés? – dátum nincs, de egy árulkodó jel igen 

Azzal kapcsolatban, hogy mikor búcsúznak el végleg Alain Delontól, a francia sajtó sem tud pontos információt szolgáltatni. Douchy-Montcorbon polgármesteri hivatala azt közölte a sajtóval, hogy Alain Delon családja titokban akarja tartani a színész temetésének részleteit, és ezért ők maguk sem adnak ki információt erről senkinek.

Ugyanakkor apróbb információmorzsák így is napvilágot láttak. A BFMTV előzőleg hírül adta, hogy Alain Delon temetése még ezen a héten, a hét közepéig bezárólag megtörténik. 

Ennél is beszédesebb, hogy a fentebb említett berepülési tilalmat augusztus 21-én (szerdán) este 10 óráig rendelték el ~ vagyis joggal feltételezhető, hogy addig sor kerül a temetésre.

Az biztos, hogy Alain Delont a birtokán található kápolnában helyezik nyugalomra. Ugyanakkor a család fontolóra vette annak a lehetőségét is, hogy a későbbiekben színésztársak részvételével egy nyilvános búcsúszertartást is tartsanak mindazok számára, akik szeretnék végső tiszteletüket leróni a francia legenda előtt. 

Alain Delon ilyen temetést szeretett volna, és azt is elmondta, hogy a mennybe vagy a pokolba kerül-e 

Azt, hogy a színész mit mondott erről, egy német katolikus portál idézte fel most, a halála után. Mint írták, Alain Delonnak hívő katolikusként pontos elképzelései voltak arról, hogy milyen temetést szeretne. 

A portál szerint 2021-ben, az egyik utolsó interjújában a Paris Match című magazinnak azt mondta, hogy katolikus temetési szertartást szeretne.

De csak diszkréten. Nem akarok nyilvános temetést. Egyáltalán nem érdekel az ilyesmi

– hangsúlyozta. Emellett többször is kifejezte azt a kívánságát, hogy a kutyái közelében temessék el. „Azt akarom, hogy az állataimtól körülvéve temessenek el” – fogalmazott a világsztár, aki 35 kutyájának a sírjai mellett építtette fel a birtokán lévő kápolnát, és saját bevallása szerint „élete felét” a kutyái tették ki.

Beszélt arról is, hogy halála után a mennybe vagy a pokolba kerül-e szerinte. Erre a kérdésre azt válaszolta:

Azt hiszem, valahol a kettő között fogom végezni.

Rengetegen rótták le tiszteletüket előtte

Az utóbbi napokban egyébként a temetés hírétől függetlenül is sokan érkeztek Douchy-Montcorbonba, hogy leróják tiszteletüket Alain Delon előtt.

A legfrissebb beszámoló szerint most, két nappal a halálhír után is sokan jönnek a településre, és a helyszíni videókon rengeteg virágcsokor látható.