Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÓkovács Szilveszter válaszolt Rost Andreának: Nem pöffeszkedem
További Kultúr cikkek
Nemrég egy interjúban arról beszélt Rost Andrea operaénekesnő, hogy amikor tizenegyen pályáztak az Operaház igazgatói pozíciójára, volt egy szó, amit szerinte nem kellett volna kimondania, ám ezt a mai napig nem bánta meg.
„Azt mondtam, hogy a Székely Bertalan-teremben pöffeszkedik Ókovács Szilveszter, pedig az nem arra való, hogy ott üljön egy igazgató. Az igazgatónak van egy irodája, amely iroda Mahlernek is jó volt. Én nem is értettem, hogy ő mit keres ott, aztán pedig a Sissi-páholyból intéz szózatot a néphez. Ezek nem elegáns dolgok. Az opera vezetése az opera alázatos szolgálatáról szól. Ilyen nagyon egyszerű.”
Az énekesnő arról is szót ejtett, hogy miért nem szerződött le az Operaház 2023/2024-es évadára: szívesen maradt volna, azonban nem akarta megvárni, hogy kidobják. Hozzátette, hogy hat évvel ezelőtt leültek beszélni Ókovács Szilveszterrel, az Operaház igazgatójával, aki megkérdezte tőle, hogy miket szeretne énekelni, azonban a művésznő szerint „mintha azt jegyzetelte volna fel, hogy ha ezt akarom, akkor ezeket nem fogom megkapni”.
Ókovács nyílt levélben üzent a művésznőnek
Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója csütörtökön levélben reagált Rost Andrea szavaira. Többek között az alábbiakról írt:
- az operaházakat sosem egy-egy énekes fanklubja vezeti, hanem a művészektől józan távolságot tartó menedzsment. Ettől függetlenül a személyes kapcsolattartás náluk is létezik, a művészeti igazgatás mindenkivel szervez beszélgetést;
- Rost Andrea így is külön polcon volt. Soha egyetlen aktív énekesnő házában nem járt személyesen, nála viszont kétszer is. Nemcsak étteremben egyeztettek, de a Székely Bertalan-teremben is, ahol a különösen becses személyiségeket fogadja;
- „Ha a Művésznő évről évre azt állítja, hogy a Székely-teremben »pöffeszkedem«, az attól még nem lesz igaz, ahogy az sem, hogy a korábbi főigazgatói szoba lett volna Gustav Mahleré.” Szerinte ezeket a művésznő rosszul tudja, ezek tárgyi tévedések, amelyeket tavaly már cáfolt;
- „A főigazgatói bázis a két nagy építkezés alatt volt csak a Székely-terem, hogy elférjenek értekezletek, terepasztalok, mágnestáblák és a nagy kijelző. Ebben az 5 esztendőben nem jártak nézők a bezárt Operaházban és elektromos hősugárzókkal melegítettünk, mert fűtés sem volt. Az épület újranyitása óta kizárólag turisták látogatják a Székely Bertalan-termet (tegnap esti fénykép mellékelve)”;
- a dolgozószobája egy 12 négyzetméteres, ablaktalan fülke, amit a házban csak Kis Lyuk néven emlegetnek;
- Néhány esetben tényleg beszélt a közönséghez az onnan nyíló páholyból, de épp azért, hogy ne a színpadon vonulgasson, az maradjon csak az aktív művészeké, és ne álljon háttal a zenekarnak, mert akkor meg az volna egyesek problémája;
- Ami a művésznő felkéréseit illeti: nagyszabású jubileumi gálaestet szerveztek számára, lemezt készítettek vele, bemutatókat énekeltek, programon kívül is elvitték Amerikába – mint írta, az Opera nyilvános DigiTárában bárki ellenőrizheti, hogy Rost Andrea 1988-as debütálásától 59 előadást énekelt, 2012-től pedig, a vezetésük hivatalba lépése óta 94-et. Hozzátette, a művésznő tehát arányaiban háromszor annyit énekelt az Operaház előadásain a működésük alatt, mint a megelőző két évtizedben. „Háromszoros gyakorisággal: nem nevezném ezt mellőzésnek.”
Ókovács Szilveszter levelét teljes terjedelmében itt lehet elolvasni.