Hamarosan megjelenik egy különleges fénykép, aminek titka van

2024.10.22. 19:00
Egy igazán jelentőségteljes kép kerül ki 200 ezredikként még október 23. előtt a Fortepan oldalára, amelynek titka is van. A csapat szeretné, ha az egész ország összefogna, hogy kiderüljön, mi az.

„Csak a legnagyobb Fortepan-rajongók vették észre, hogy a 14 éves portál pillanatnyilag éppen 199 999 fotót kínál letöltésre. Ez talán nem is a véletlen műve” – írta ki a Facebookra Török András.

Mint írja, volt már egyszer így, mielőtt a százezredik kép került volna fel. Azt Nádas Pétertől kapta ajándékba a csapat, 1958-ban készítette a 16 éves fotográfustanonc. „Egy korát megelőző szelfi. Most ide másolom. Tessék figyelni, két napon belül, még az ünnep előtt kikerül majd a kétszázezredik tétel. Egy igazán jelentőségteljes kép, amelynek titka is van. Szeretnénk, ha az egész ország összefogna, hogy kiderüljön, mi az.”

A Fortepan egy szabad felhasználású, közösségi fotóarchívum, ahol már mintegy kétszázezer archív fényképet böngészhet és tölthet le az érdeklődő. Nevét az egykori váci Forte gyár által gyártott Fortepan filmnegatívról kapta. 

A fotógyűjtemény fizikai formában nem létezik, 2010. augusztus 20. óta online érhető el. Többnyire 1900 és 1990 között készült fényképet tartalmaz, amelyekből közel 140 ezer online elérhető, letölthető, és a forrás megjelölésével szabadon felhasználható.