Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÖn is szavazhat, ki legyen a közönségdíjas!
További Kultúr cikkek
- Majdnem műkincségetés lett a vége, de szerencsére valaki észbe kapott
- Az ő kezükben a jövő nemzedéke, munkájuk most mégis másfajta gyümölcsöt hozott
- Az államtitkár még a Bibliát is átíratná
- Se pénz, se párbeszéd, kifakadt a 75 éves szakmai szervezet
- Az Eurimages támogatásával készül rajzfilm Szabó Magda regényéből
Mint azt korábban megírtuk, a Média Építészeti Díja (MÉD) versenyét idén huszadik alkalommal rendezi meg az Építészfórum csapata. A díjat a médium két alapító főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály hívta életre azzal a céllal, hogy a legkiválóbb magyar építészeti alkotásokat ne csak a szakma, hanem az építészet iránt érdeklődők körében is bemutassa.
Idén összesen 76 épületet, 89 tervet és 30 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, amelyek közül közösségi alkotótér, monostor, kulturális központ, óvoda és családi ház verseng az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig öt diplomamunka mérkőzik meg egymással.
Csűr, monostor és családi ház a döntőben
Az alkotások közül 10-10-10 munkát választott ki a nemzetközi előzsűri épület, terv és épített környezet kategóriában, ezek döntősként a közönségdíjért versenyeznek, emellett megjelölte azokat a finalistákat is, akik a MÉD-gála keretében prezentálhatják munkájukat a szakmai és médiazsűri előtt.
Az épület, terv és épített környezet kategória legjobb 10-10-10 projektje a közönségdíjért, míg az épület és terv kategória 5-5 finalistája a Média Építészeti Díjáért versengenek. A közönségszavazás az Építészfórum oldalán zajlik, ide kattintva tudja leadni a voksát.
Épület kategória – Közönségdíj-jelöltek
- A Budapesti Német Iskola új épülete, Budapest. Tervező: Bánáti + Hartvig Építész Iroda. Fotó: Jaksa Bálint
- DEAC – Meglévő lelátóépület felújítása és bővítése többfunkciós épülettel, Debrecen. Tervező: Biró és Társa Építésziroda Kft. Fotó: Varga Attila
- H151 ötlakásos társasház Lipótmezőn, Budapest. Tervező: Studio Kraft. Fotó: Danyi Balázs
- KENDERHÁZ, Szentendre. Tervező: Projectroom. Fotó: Juhász Veronika
- Esterházy-kastély Látogatóközpont, Balatonfüred. Tervező: MCXVI Építészműterem. Fotó: Fenes Tamás
Épület kategória – Finalisták
- Csűr-rekonstrukció, kulturális központ, Zetelaka. Tervező: DPDAstudio. Fotó: Bujnovszky Tamás
- Szárító, Debrecen. Tervező: dmb építész műterem. Fotó: Szentirmai Tamás DLA
- Pálos Monostor, Hargitafürdő. Tervező: Macalik Arnold, Lázár Csaba, Szilágyi-Bartha József. Fotó: Lázár Csaba
- Vert falú ház felújítása és bővítése, Velence Ófalu. Tervező: Bordás Mónika, Bordás Tamás. Fotó: Juhász Norbert
- Gyöngyszem tagóvoda, Budapest. Tervező: Archikon. Fotó: Danyi Balázs
Terv kategória – Közönségdíj-jelöltek
- Kerékpáros hostel, Komárom. Tervező: Imre Flóra
- Építőipari labor, Budapest. Tervező: Kustra Vencel
- Demenciabarát Idősek Otthona, Mosonmagyaróvár. Tervező: Prépost Adrienn Anna
- Multidiszciplináris Művészeti és Inspirációs Központ – MMIK revitalizáció, Zalaegerszeg. Tervező: Gyarmati Dóra
- Sörállomás, Pusztaszabolcs. Tervező: Dózsa Bercel
Terv kategória – Finalisták
- Térértelmezési kísérletek: nyitott művészeti tér a zártkertek világában, Törökbálint. Tervező: Varga Liza
- A Boly, Budapest. Tervező: Majnár Rebeka
- A Richards Richard posztó-szövetgyár területének revitalizálása, Győr. Tervező: Horváth Gábor, Horváth Gergely
- KÖZTES HELY – Hordalékterek és rétegközösségek a Duna mentén, Budapest. Tervező: Skrabák Julianna
- Roma Parlament és közösségi ház, Budapest. Tervező: Winkler Rebeka
Épített környezet kategória – Közönségdíj-jelöltek
- Mivel megyünk? Energiamix a közlekedésben kiállításinstalláció, Budapest. Tervező: Vannay Architecture. Fotó: Danyi Balázs
- Töredékek/Fragments, Mikháza. Tervező: Sági Gergely. Fotó: Sági Gergely
- MOME Pavilon, Taliándörögd. Tervező: Tóth Ádám, Tasnádi Gergely. Fotó: Lakos Máté
- Árnyasvár – Legéndi gyerektábor, Legénd. Tervező: Bognár Gergely, Dobos Bence László, Bognár Petra. Fotó: Győri András
- Dangubáló a Hernád partján, Szentivánbaksa. Tervező: Szentirmai Tamás DLA, Boros Miklós János DLA, Kállay Ferenc, Keller Ferenc, Zsiros Renáta. Fotó: Szentirmai Tamás DLA
- Közösségi csűr, Nagykökényes. Tervező: Kollektív Műterem. Fotó: Kovács Zoltán
- Turbine iroda, Budapest. Tervező: Paradigma Ariadné. Fotó: Csóka Attila Róbert
- A csákányospusztai templomrom felújítása, Tatabánya. Tervező: KÖZTI. Fotó: Market Építő Zrt.
- Termelői piac, Bercel. Tervező: Kovács Zoltán, Ostoróczky Nóra. Fotó: Danyi Balázs
- PIKSZIS Kultúrpont, Budapest. Tervező: INDIVIDIN design studio. Fotó: Kárász Karolina