Hiénákat rögzítettek a kamerák a Keleti pályaudvarnál

Már-már téli hidegben ácsorgunk a rendező utasításaira várva, miközben a Raynaud-szindrómás végtagjaim görcsben, az orrom vörös, a szemhéjamat az álmosság súlya húzza. Lassan este tíz óra, jobb napjaimon ilyenkor már bőven alszom, most azonban néhány óráig még biztosan nem. Egyedül a cateringautóból kiadott ovis tea orvosolja némileg a helyzetet. Maga a producer, Iványi Petra tölti a pohárba a cukrozott nedűt, mielőtt beállnánk a rendező mögé, aki egy szál szürke pulóverben tolja a melót, a didergés ismeretlen fogalom a szótárában.

Állunk a posta előtt, a háttérben a pályaudvar hangosbemondója recseg, közben a forgatásról mit sem tudó autósok és járókelők értetlenkedése fölött próbálunk szemet hunyni. 

Az éppen zajló jelenetben a film három főszereplője, Pál Emőke, Ionescu Raul és Ferenczi Gábor áll a kamerák előtt. Ionescu Raul, a csapat legifjabb tagja egy taxira dőlve nézi a távolból érkező kolléganőjét. Pál Emőke karaktere, mint azt Iványi Petrától megtudjuk, első taxis munkanapjának végén jár, félénken és bizonytalanul sétál oda a már rutinosabb sráchoz, aki Ferenczi Gáborral várakozik a sárga kocsi mellett.

Emőke, szagolj be az autóba! Gábor, kérdezd meg tőle, hogy nem büdös-e!

– utasít a háttérből Freund Ádám, mire minden színész és stábtagok is felnevetnek, a kamerák leállnak. Pál Emőke másodpercekig igyekszik összeszedni magát, majd behajol a kocsiba, és látszólag nagyot szippant a levegőbe. A rendező elégedett: „Már egyre jobban megy, kezdetek belerázódni!” – kiabálja a színészeknek.

A szöveget nem halljuk, ahhoz túl messze állunk, ám a direktori dirigálások élvezetes jeleneteket produkálnak. Messze van még a Hiénák attól, hogy kész filmként tekintsünk rá, de a forgatás lezárult, jöhetnek az utómunkálatok.

Nem a taxi a lényeg

Freund Ádám rendező szerint a Hiénák nem is annyira a taxis kultúráról szól, sokkal inkább karakterfilm. A négy főszereplőre, Rába Rolandra, Pál Emőkére, Ionescu Raulra és Ferenczi Gáborra felhúzott sztori persze négy taxist mutat be, de a történet nem arra fókuszál, hogy mi van velük az autózás szintjén.

Használjuk a taxizást mint mikroközösséget, annak is egy speciálisabb, szélsőségesebb formáját, amit hiénázásnak hívnak Budapesten. A magyar városi köznyelv azt a független taxist hívja hiénának, aki csal az órával. Sokszor kisebb falkákban, spicces turistákra vadásznak, de olyat is hallottam már, hogy a Borsodból a szemműtétjére vonatozó nénit vitték el 30 ezerért a János kórházba. Tehát ez létező dolog, ebből indul ki a film, ezt színezi ki, ebből épít fikciót. Az ember szerintem alapvetően rendkívül esendő, nagyon sok ellentétes erő dolgozik benne, ennek a bonyolultságának az ábrázolására ez a közeg erős drámai kiindulópont. Itt napi szinten lépnek át morális határokat, ki jobban, ki kevésbé

− fogalmaz Freund Ádám a film alapötletéről.

A rendező vallja, hogy mindenkinek van egyfajta önigazolása, ami ahhoz kell, hogy tükörbe tudjon nézni. Ha a hazugságra felhatalmazást ad magának az ember, vajon ugyanezt eljátssza-e otthon a feleségével, a férjével, a barátaival, a gyerekeivel?

Freund majdnem egy évig kereste négy főszereplőjét, mint mondja, a filmben talán a színészi játékra és jelenlétre fektették a legnagyobb hangsúlyt. A karakterekben rengeteg közös vonás van, mégis különböző figurák: mindegyik más választ ad arra, hogy miért fontos a hazudozás, mindegyiknek más az önbecsapási mechanizmusa, mindegyik máshogy igazolja, hogy a csalás oké. 

Nagyon sok a helyszínünk, és nagyon nagy az anyag. A forgatókönyv 125 oldal, a filmet pedig alig egy hónap alatt kellett leforgatni, miközben a stáb igyekezett tartani a nemzetközi mozifilmes minőséget

− mesél a nehézségekről a rendező.

A nézők szeretik a gengsztereket

Bemutatkozás, kézfogás, szia, szia, nem te nyertél egy díjat? − kérdi tőlem Ionescu Raul, a film legfiatalabb főszereplője, aki még pályakezdőnek sem tekinti magát, de neve már egyre több ember fülében kezd ismerősen csengeni. 

Olvastam róla, meg a cikket is, mondja, mire annyit válaszolok, hogy de, de, én voltam, én nyertem tavasszal díjat, közben meg azon gondolkozom, hogy akkor most melyikünk is a híresség.

Összeszedem a gondolataimat, mire a 23 éves színészhallgató már fel is világosít, hogy most fejezi be az egyetemet. Azt meg már én fűzöm hozzá, hogy igenis elkezdte a pályát, ha ő játssza a főszerepet Mazzag Izabella 2024. november 28-án debütáló, napjaink legnépszerűbb előadójáról, Azahriah-ról szóló Mi vagyunk Azahriah című egész estés filmjében – és akkor itt a Hiénák, amelyben szintén nagy szerepet kapott.

Nagyon nagy szerencsének tartom, borzasztóan hálás vagyok, és csak remélni tudom, hogy én ezt megérdemeltem valahogy. Főleg emberileg. Nem is annyira a végeredményre gondolok, amikor azt mondom, hogy megérdemlem, hanem emberileg. Közben meg úgy alakulnak a dolgaim, ahogy szeretném, hogy alakuljanak, szóval próbálok a jelenben élni, ami nehéz. Néha kapcsolok, hogy már csak két nap van hátra forgatásból, közben tegnap kezdtük az egészet

− komolyodik el. 

A fiatal tehetség már az említett filmek előtt is dolgozott, főleg színházi produkciókban. A színháznak szerinte alapból sokkal kisebb az elérése, mint egy-egy filmnek, így most már nagyobb felelősséget érez.

„Az Azahriah-film esetében azért nagy a felelősség, mert ez a csávó, az Ati, ő most az ultimate sztárja az országnak. Rengetegen imádják, sokan nem szeretik, de mindenki tud róla. A film azoknak szól, akik szeretik, én pedig azt akarom, hogy ez a közönség elfogadjon, ehhez pedig az kell, hogy Attilához méltó legyek” – fogalmaz.

A Hiénák esetében inkább a szerep komolysága, összetettsége jelent nagy felelősséget, nehéz megfelelni magamnak, és megugrani színészileg, amit egyébként ez a figura kíván tőlem. Egy nagyon jó forgatókönyv nagyon bonyolult karakterének kell megfelelni. Reméltem, hogy a rám eső részhez, ami egyértelműen tartalmazza annak a lehetőségét, hogy remek film legyen, hozzátettem azt, amit kell

– mondja.

De mi az, amit megkíván tőle a szerep? Nos, egyfajta plasztikusságot, hol ilyen, hol olyan a Krisztián, mondja a színész. Ionescu Raul szerint az a nagyon izgalmas a produkcióban, hogy vannak szélsőségei, nem pedig a megszokott, kisrealista forma – már ami a színészi játékot illeti. 

Rába Rolanddal is leülök egy asztalhoz, kérdezem őt a forgatásról, a karakteréről, a közös munkáról, de nem sok választ kapok. Aztán kiderül, hogy miért.

Én úgy gondolok a Hiénákra, mintha egy gengszterfilm lenne, mert a rosszfiúkról szóló történeteket szeretik az emberek. Szeretik, amikor ilyen kis csalók, csibészek a főhősök. Egyébként nagyon nehéz egy nem létező filmről beszélni, a munka nagy része még hátravan, kérdés, mi áll össze belőle a végén

– fogalmaz a negyedik főszereplő.

Hát, a producer szerint még legalább egy év, mire elkészülnek a film utómunkáival. Alig várom, hogy jövő ősszel múlva újra Rába Rolandnak szegezzem a kérdéseket…

(Borítókép: Kalicz Máté / Lupa Pictures)