Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Tapsolunk, pedig zokognunk kellene, és ebbe szinte mindenki belehalNagy durranásnak számított a márciusban megnyílt Fénydóm, ami kellően látványos lett ahhoz, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert különleges épületének szánt, évek óta készülő Biodómjának izgalmas szerepet adjon. Akkor bejártuk a tereket, megnéztük az alkotásokat, a számos installációt, ahol óriási, víz alatti megoldásoktól egészen a nyílt tereket betöltő fényekig minden volt. A mostani kiállítás, amit még december nyolcadikáig tekinthetnek meg az érdeklődők, némileg más.
Szerkezetében nem változott a történet, továbbra is két irányba indulhat el a néző. Egyik oldalt a vízi kiállítás a föld alatt elrejtve, másikon pedig az épület nagy, nyitott tere, amit a Hungária körútról esténként fényben úszva láthatunk. Ezenkívül, amikor belépünk az épületbe, a nyitó csarnok, ami a két kiállítótér (vagy inkább túraösvény) közt helyezkedik el, ezúttal is a Fénydóm tárlatának szerves részét képezte.
Most az alapos összehasonlítás jegyében a legutóbbi útvonalat követtük: először a tengeri kiállítótér, utána a Biodóm főtere. Ami rögtön szemet szúrt, hogy míg legutóbb hatásosan levált egymásról a tengeri és szárazföldi oldal, most a mérleg inkább a vizek világa felé dőlt az egész épületben.
Ritkábban találkoztunk nagyvadakkal, főemlősökkel – persze fényinstallációs formában –, helyettük tengeri lények, korallok, gombák, rovarok voltak többségben. Nem beszélve egy óriási medveállatkáról, aki az épületbe lépő vendégeket köszöntette.
Némileg csalódás, hogy a legutóbbi tengeri tárlatrész igazán látványos és gazdag volt a fénymedúzákkal és tengerisünökkel, de most (hiába volt szintén néhány érdekes koncepció), jóval kisebb volumenű lett a kiállításrész. A rovarok látását reprodukáló képek érdekes ötletként jelentek meg, akár az ország leghatalmasabb akváriumában látható új installáció,
de összességében kevésbé volt lehengerlő, mint legutóbb.
Úton a dóm másik felébe nonfiguratív fénylényekkel találkozunk, fénygombákkal és korallokkal, plusz még egy aszteroidára emlékeztető installációt is láttunk. Szórakoztató és elgondolkodtató az önfelismerési zavarban szenvedő gorilla, aki magát figyeli televíziós készülékében a nagycsarnok bejáratánál.
A tágas térben ezúttal is igazán látványos világot hoztak össze a szervezők, ahol villámlástól és viharfelhőtől óriási pókon és polipon át a kivetített (ha jól gondoljuk) korallokig és gombákig rengeteg különféle dologgal találkoztunk. Kiemelendő, pozitív ötlet, hogy ezúttal több babzsák állt rendelkezésre, mint legutóbb, amiken heverve a nagyobb felületekre kivetített animációkat figyelhetik a vendégek.
Most egészen sok egymásra reagáló installációpárost vagy -triót láttunk, amelyek nem csupán a központi, természeti téma miatt kapcsolódnak, hanem együtt alkotnak izgalmas kompozíciókat. Ilyen a villám és néhány lépéssel későbbi viharfelhő. Szintén látványos az óriási pók és az alatta lévő terekben látható világító kábelrengeteg, ami olyan, mintha a pók hálójában mászkálnánk, de az a hatalmas, vetített vízesésfal is jó párosítás a körülötte lévő, vetített tóval,
amelynek a felszínén járkálva lépéseinket interaktívan követi a padlón a fények játéka, mintha valóban vízben gázolnánk.
Akadtak olyan új ötletek, mint az optikai csalódásokat gyűjtő sarok, de korábbi installációk átértelmezett változataival is találkozhattunk, akár a mozgásunkat követő kamera, ami testünket tavasszal még majommá és tengeri lényekké formálta, ezúttal pedig óriás rovarokká váltunk a képernyőn.
Összességében a Fénydóm 2 újfent látványos és változatos kiállítás, aminek csupán a tengeri szekció kihasználatlansága vesz el valamennyit az éléből. A mostani kiállításon több mint ötven alkotó harminc installációját tekintheti meg a közönség december nyolcadikáig. A szervezők a hozzánk eljuttatott közleményükben kiemelték, hogy a hazai és nemzetközi alkotók közül többen kifejezetten erre az alkalomra terveztek installációkat, sokan mások pedig létező munkáikat adaptáltak a térbe. Bár ezúttal nem mindenhol sikerült száz százalékban kihasználni a teret, az esetek többségben izgalmas alkotásokat láthatunk.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
