Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMDühöngő helyett csak döcögő bika De Niro
További Cinematrix cikkek
A húzónevek fontosságát minden létező, a sikeresség titkait taglaló filmes tanulmány kihangsúlyozza. Na de mi van akkor, ha épp a húzónév vágja tönkre a filmet? Lásd A gyilkos médiumot. Vagy inkább ne.
A gyilkos médium elsősorban azért dühítő film, mert nem emlékszem, hogy mostanában indult volna nála thriller ígéretesebben. Rögtön az első jelenet két olyan színésszel ajándékoz meg minket, akik szakmájuk legjobbjai közé tartoznak: Cillian Murphytől androgün kiszámíthatatlanságot, Sigourney Weavertől pedig szintén a nemi ambivalencia által megsegített természetfeletti veszélyhelyzeteket vár az ember (hiszen ő volt az, aki a férfihősök királysága után bevezette a kőkemény csajok moziuralmát.) Ezt hívják jó kezdésnek, két ilyen színészt!
Az író-rendező Rodrigo Cortés koncentrált komolysággal közelíti meg választott témáját, vagy legalább is egy ideig úgy tűnik. Mintha missziója lenne, úgy rohamozza meg, pontosabban hősei, a Murphy és Weaver által alakított két tudós olyan erővel ostromolja meg a sarlatánok, jövőbe látók, kézrátétellel és távirányítással gyógyítók, egyszóval a Gyurcsók-kommandó háza táját. Mert efféle lenyúlósok természetesen világszerte előfordulnak, és csak a tudomány tántoríthatatlanjai vehetik fel ellenük a harcot.
Murphy és Weaver pedig sikerrel ritkítja soraikat, értsd egymás után leplezik le őket. Egyetlen egy emberbe (mit emberbe, intézménybe!) látszik beletörni a foguk, aki nem más, mint Simon Silver (Robi DeNiro), az önként vállalt visszavonultságát sutba dobó kanálhajlító, házremegtető, emberszíveket távolból összefacsaró Szuper-Urigeller. Sem a titkaira rájönni, sem az eszén túljárni senki nem tudott még soha.
Tódul a jónép Silver előadásaira, hiszen a pasi legenda, évtizedek óta nem lépett színpadra. Amint visszatér a civilizációba, tudóspárosunk környékén megszaporodnak a megmagyarázhatatlan események, pszichés és fizikális állapotuk egyaránt megroggyan. A pánik azonban csak még inkább megacélozza elszántságukat, és újult erővel támadnak neki az ellenfélnek, aki – erről meg vannak győzödve – ugyanolyan csaló, mint a többi.
Weaver alakítása egészen hibátlan - lenyűgöző, hogy egy efféle, a felénél meglehetős erővel kibicsakló filmben is mennyire komolyan veszi a feladatát. Cillian Murphy játéka már problematikusabb, bár valószínű, hogy inkább a rendezés nem biztosított neki kellő támaszt a figura kidolgozásához, hiszen Murphy képes egészen fantasztikus alakításokra is, pl. Danny Boyle filmjeiben.
Amint DeNiro komolyabb jelenethez jut, az egész, addig teljes komolysággal kezelt, bár persze komolytalan sztori szó szerint súlyát veszti. A gyilkos médiumba nem a Taxisofőr, vagy a Dühöngő bika DeNirója, hanem az a doppelganger csoszog be, aki az utolsó húsz évben az egykori színész helyét bitorolja.
Az, aki szó szerint szarik a szerepeire, nehezére esik bármiféle átélés, és unalmas manírok és ugyanilyen töttyedt-löttyedt szövegmondás segítségével, csak és kizárólag a pályája elején megszerzett hírneve mankóját markolva szeretné a szerep eljátszásáért kijáró csekket beváltani. Nem képes megteremteni azt a feszültséget, amelyet Silver figurája megkövetel: a karizmatikus, valóban félelmetes messiás helyett egy fáradt karikatúra köré lett a film rendezve. Cortés ráadásul az utolsó egy perccel, a lezáró fordulattal oly gyönyörűen lövi lábon saját magát, akkora ügyességgel vágja el saját filmje torkát, oly vehemenciával megy szembe mindazzal, amiről a történet szólt, hogy csuda. Persze ha kíváncsiak vagytok rá, és emiatt a totálisan félresikerült lezárás miatt érdemesnek gondoljátok megnézni A gyilkos médiumot, nosza!
Rovataink a Facebookon