Üsd az elmebeteg, pedofil állatot!

Lucas korábban tanár volt, de bezárt az iskola, ahol tanított, nemrég pedig elvált, és a fia az anyjához került. A sokak szerint magányos férfi élete viszont úgy tűnik, lassan helyreáll: sokat lóg a régi barátaival az őszi vadászidényben, asszisztens lesz az óvodában, ahol összejön egy kollégájával, és úgy tűnik, hogy még a fia is vissza fog költözni hozzá.

És pont akkor, amikor minden jól áll, a legjobb barátjának óvodás kislánya a feszült családi légkör miatt, és mert „szerelmes lett” Lucasba, azt mondja az igazgatónőnek, hogy látta Lucas kukiját (pedig csak a vihogó bátyja dugott egy pornóképet az orra alá). Mivel egy angyali arcú óvodás komoly dolgokban nem hazudhat, elindul a rituális boszorkányégetés.

Thomas Vinterberg, a Születésnap alkotója és a Dogma-filmek úttörője most egy sokkal visszafogottabb, klasszikus drámát írt és rendezett, A vadászat mégis szinte hibátlanra sikerült, pedig egy abszurdba hajló párbaj is van benne a hentespultnál, de úgy épül fel a film, hogy még ez is életszerűnek és logikusnak tűnik. Jól építkezik a feszültség, pedig sem a történetben, sem a megvalósításban nincs semmi új, de ilyen hatásosan még nem nagyon adták át a témát.

Nemcsak a segítőkész tanárt és az őrület határán véres fejjel sántikáló élőhalottat is jól alakító Mads Mikkelsen, hanem a gyerek-, a kamasz- és a felnőtt színészek is végig hitelesek. Mégis Mikkelsen az, aki minden sablonos jelenetet elvisz a kiszámíthatatlanul feszült arckifejezésével. Egyetlen pillanatban, de pont a legfontosabbnál vág csak megfejthetetlen fejet, amikor a történet szerint pont az ártatlanságnak kéne csillognia a szemében, de ettől, hogy pont azzal, hogy itt nem egyértelmű a nézőnek, miért néz így, azzal kerülhető el a sablonos feloldás.

A Lucas fiát játszó Lasse Fogelstrom sem rossz, akkor pedig különösen erős, amikor az apját elveszteni látszó fiú – miután átmegy, hogy szembesítse a kislányt a hazugságával, és dühében leköpi, erre kidobják a házból – az utcáról ordít a saját kis vélt nyomorába bezárkózó családnak, hogy: „Kibaszott seggfejek vagytok!”

A vadászat tökéletesen mutatja be a tömeg erejét egy átlagos, idillinek tűnő kisközösségben. Lehet, hogy az egyik pillanatban még egy mindenkiért van, de ha valakinek folt esik a jó hírnevén, egyesített erővel, vadkacsákként támadnak rá a sebesült szomszédra, hogy kivágják a közösség testéből a rákos daganatot. Pedig nem is csinált semmit, de a gyerek ártatlanságába vetett bizalom feltétlen (sőt, akkora, hogy a Fehér szalag szerint egyenesen ez vezetett a XX. század katasztrófáihoz).

A szex viszont tabu, ezért hiába nézik a gyerekek tableten a pornót, vagy ugrik már a film legelején tök meztelenül a tóba az egyik férfi, ha egy óvodás azt hazudja, hogy kukit látott, akkor az óvónéni is úgy érzi, hogy kötelessége elhánynia magát, és meg sem kell hallgatja az igazi áldozatot. Nem hiába buknak el a szexen annyian, legyen az ember akár a WikiLeaks alapítója, a CIA főnöke, az IMF vezetője vagy az USA elnöke.

De a pedofília mindennél súlyosabb, itt nincs tolerancia. Ezért sem kap lehetőséget Lucas a védekezésre, hiába van rajta kívül mindenki beavatva: amikor – megülve a gyűlölethullámot – már az összes óvodás megvádolja, még a pincéje tapétáját is ugyanúgy írják le, senkit sem nyugtat meg az, hogy Lucasnak nincs is pincéje.

A főhős próbál normálisan reagálni, de nem tud, ha egyszer a közösség egy elismert tagjának szavával egy álmodozó óvodás állítása áll szemben. Amikor meg már a kislány is elismeri, hogy nem történt semmi, a szülők egy emberként játsszák az áldozatot, és magyarázzák be neki, hogy a sokktól felejthette el.

Itt már az sem segít, hogy a rendőrség sem tartja a vádat megalapozottnak, sőt, itt veszi a tömeg a saját kezébe az igazságszolgáltatást. Meg is hallgathatnák Lucast, de a virtuális lincseléstől egy picit mindenki jobbnak érezheti magát. Nem mintha természetellenes lenne, ha az ember megvédi a gyerekét, csak képmutatás azután, hogy az egész pont amiatt történt, hogy a botrányig nem figyeltek oda rá.

És ha az embernek egy drámai csúcspontszerűséggel még sikerül is tisztáznia magát, a vérvád után akkor is úgy kell a többiek szemébe néznie, hogy tudja: mindig emlékezni fognak arra, hogy egyszer kabátlopási ügybe keveredett, még ha soha nem is hordott kabátot. (10/10)