Végre itt a fingszagú, spriccelős 4d mozi

2013.03.14. 09:23 Módosítva: 2013.03.14. 11:59

A nagyközönség előtt csak március 14-én tárja szélesre kapuját Európa első mozgó üléssorokkal, vízpermettel és szélgépekkel sokkoló 4DX-mozija a Cinema City Westendben. Az újságírók viszont már szerda délután kipróbálhatták, milyen érzés prosztatamasszázzsal és stroboszkópos villogással egybekötve nézni a Pi élete viharjelenetét: még úgy is elképesztő élmény, hogy a majomketreces képsorok mellé nem kaptuk meg a cirkuszokból ismerős, hugyos szalmaszagot.

Ettől függetlenül persze újabb fejezet nyílhat a filmipar torrentellenes harcában, ha a Távol-Kelet és Latin-Amerika után Kelet-Európában is hódító útjára indul a 4DX-technológia. Persze ehhez az kell, hogy a magyar (valamint cseh, lengyel és bolgár) mozilátogatók hajlandóak legyenek 3000 forintot kifizetni fejenként azért, hogy négy egymáshoz kapcsolt, fel-le mozgó moziszék kihánytassa velük a nachosra ráküldött literes kólát.

Fingszag mellé spriccelést is kapunk

A 4DX lényege pont ugyanaz, amivel a szépemlékű Matrix 3D World mozi is megpróbálkozott már a Westend 1999-es nyitásakor (ekkor ugye még nem a Palace és a Cinema City voltak a multiplex mozik hazai zászlóshajói, hanem az azóta becsődölt Ster Century). A néző székét a vásznon pergő eseményekhez igazodva előre-hátra és oldalra rángatja a hidraulika, szél borzolja a haját, a villámlások alatt stroboszkóp vakítja el, és ha épp esőben rohangálnak a főszereplők, a mi arcunkba is vízpermet spriccel az előttünk lévő ülésekből.

A székrángatás és a többi fizikai kísérőeffekt mellé jönnek bónusznak az illatok. Ez a szerdai bemutatónapon a Pi élete elején elvileg a "kávé- és piacszag" lett volna a Cinema City PR-osai szerint, a Pókembernél pedig az égett gumiszag, de mi ebből a filmrészletek alatt sajnos semmit sem éreztünk. Pedig a mozilánc 4DX-reklámfilmjében pont az volt a legjobb rész, amikor a wannabe bűnöző elszellenti magát a zsaru előtt, és a fingszag beteríti az egész nézőteret:

A fingszagra mindenesetre rákérdeztem Moshe "Mooky" Greidingernél, az izraeli székhelyű Cinema City International vezérigazgatójánál is, aki személyesen volt jelen a mozilánc érdekeltségébe tartozó kelet-európai régió első 4DX-avatásán: "Igen, ez a szag is létezik, és mellé még 1000 másik mintát is összeállítottak Koreában a 4DX-rendszerhez". Greidinger úr szerint egyébként senkinek sem kell félnie attól, hogy egy fingós vígjáték szaga vagy a Pi életéhez hasonló, óriáshullámokon csónakázás miatt rosszul lesznek a nézők.

PR-szövegnek ez persze jó, de nekem például iszonyatosat reccsent a nyakam, amikor a viharban elsüllyedő hajó jelenete alatt a mellettem ülő havernak akartam mondani valami vicceset, de a bemozduló szék odacsapta a fejem a támlához. Úgyhogy a jegypénztárosként és büfésként eltöltött éveim alatt kiismert, magyar mozinézői szokások alapján nem lennék meglepve, ha a következő hetekben ilyen hírektől harsognának majd a bulvárlapok: "Kiesett az anyja öléből és karját törte a székrázós 4D-filmre bevitt ötéves kisfiú". A sajtóanyagban látott "butt kicker" funkcióra már inkább nem kérdeztem rá, bőven elég volt megtapasztalni a székek nyaktörő "hátcsiklandozás" opcióját.

Mindenki rajong a 4DX-ért, Réz Andrást kivéve

Az első 4DX-mozitermeket Dél-Koreában nyitotta meg 2009-ben az ötletgazda CJ CGV mamutvállalat. Azóta már Thaiföldön, Kínában, Mexikóban, Peruban, Brazíliában, Izraelben és Oroszországban is van 40 ilyen multiplex terem, 2013-ban első felében pedig még tíz újabb 4DX-terem nyílik Lengyelországban, Csehországban, Bulgáriában és Japánban.

A sajtóeseményre elhívott, cápafognyakláncos celebesztétából, Réz Andrásból azonban egyáltalán nem sugárzott a Cinema City-vezetőség kincstári optimizmusa. Szerinte ugyanis a Pi élete esetében egyáltalán nem kell székrázás és vízpermet ahhoz, hogy a néző úgy érezze, együtt hánykolódik a tengeren a kis indiai főhőssel. Ebben van is némi igazság: hiába vetítették le az újságíróknak 10 percet a Pókember reboot 4DX-technológiával turbózott változatából, ettől még rossz film maradt. Mert ugye hiába kapunk heremorzsolós-székdöntögetőt autós ütközéseket meg égett abroncsszagot, ha a He-Man akcófiguráról mintázott, gonosz gyíkdoktor autóborogatása pont olyan gagyi jelenet, mint Kirk kapitány legendás verekedése a hüllőemberrel.

Hogy a 4DX-élmény jó dolog-e vagy csak az ötlettelen filmstúdiók újabb parasztvakítása a még angyobb bevétel érdekében, azt a magyar nézők is könnyen eldönthetik. Az első ilyen székrázós-szagos 4DX-film itthon a 4 Oscar-díjat begyűjtő Pi élete lesz, amit március 14-től vetít a Westend, ezt követi március 21-től a Dreamworks ősemberes 3D-meséje, a Kroodék. Külföldön egyébként már készült 4DX-verzió a Die Hard 5-höz, a Hobbithoz, Az őrzők legendájához, az Alkonyat – Hajnalhasadáshoz, a Jégkorszakhoz, a Bosszúállókhoz, a bevételrekorder Avatárhoz és persze a fentebb már említett Pókember reboothoz, de arról egyelőre nincs információnk, hogy ezek mikor lesznek láthatóak a Westend mozijában.

A mocskos anyagiak

A Cinema City Westend 3-as termének 4D-sítése egy 1,1 millió eurós, azaz 335 millió forintos gigaberuházás volt, így érthető, ha a mozilánc hamar vissza akarja kapni a pénzét a mozijegyeken keresztül. Az árakat ez így befolyásolja: A 4DX-terem teljesárú jegyei hagyományos, azaz "2D-filmek" esetén 2 590 forintba kerülnek majd, 3D-film esetén viszont már 2 990 forintig kúszik fel a pénztárban elkért összeg. Hétfőtől péntekig viszont a diák, nyugdíjas, gyermek, mozgássérült és pedagógus nézők hagyományos filmre 2 340 forintért, 3D-filmre 2 740 Ft-ért válthatnak kedvezményes jegyet. A Westend 3-as terme egyébként 146 néző befogadására képes, a vászon pedig 12,5x6,5 méteres.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!