A nagy repülős tréfa

Almodóvar szerint legújabb filmje a Szeretők, utazók nem más, mint Spanyolország metaforája, hiszen az ország is csak köröz egy helyben, mint a filmben a repülő, de nem tud biztonságosan földet érni. Szerintünk meg a film csak egyszerűen unalmas, és bár a mester szerint tele van aktuális utalásokkal mostani világunkra, mégis olyan érzésünk van, mintha most került volna elő véletlenül egy 90-es évek feliratú dobozból. Az ember nem tud mást, mint kacagni azon a kevés valóban jó poénon, ami benne van, és film közben azon merengeni, hogy mennyire jó is volt például a Volver.

Szeretők, utazók

De említhetnénk bármelyik másik Almodóvár fimet, ez a mostani ugyanis a rendező egyik leggyengébb filmje. Érezhető rajta, hogy nagyon meg akarta ezt már csinálni, szerette volna, ha lesz egy olyan film, ami egy repülő belsejében játszódik és amiben mindenki meleg. A történet szerint a Mexikóba tartó gép hajtóműve elromlik, ezért kényszerleszállást kell végrehajtania, de addig is a levegőben köröznek, várva, míg lesz szabad kifutópálya. A gép személyzete megpróbálja saját, és az utasok figyelmét is elterelni a veszélyről, miközben mindenkinek feltárul a mélyebb énje.

A film kiinduló pontja egyébként abszolút érthető, a repülőgépes mutogatás valószínűleg mindenki fantáziáját beindítja, újra meg újra. Az ember nem tud nem arra gondolni, hogy mi lenne, ha ezek itt most táncra perdülnének. Ha így tekintünk rá, az egész film egy geg, amit Amodóvar lazításképpen összerakott. És azért még akár jó pont is járna, hogy rögtön bevállal a rendező egy olyen sztereotípiát, hogy aki légi utaskísérő és férfi, az bizonyosan csak meleg lehet, de pont tőle nem várnánk azt, hogy egy meleg férfi semmi másról ne tudjon beszélni, csak a melegségéről. Aki viszont nem meleg a filmben, az szado-mazo kéjnő, vagy aggszűz jósnő, vagy esetleg bérgyilkos, ami nem áll persze távol Almodóvar világától, de a fim mégis egyértelműen a 3 meleg utaskísérőről, a biszex pilótáról meg a másodpilótáról szól, - aki ugyan full hetero, de a végére kiderül, hogy olyan nem létezik. És ezzel most nem lőttük le a poént. Az ugyanis a film elején található.

Sokan pont azért tartják jónak ezt az Almodóvar fimet, mert visszatér a mester benne a gyökerekhez és kezdeti témáihoz. De akit már elkényeztettek Almodóvar újabb, társadalmi drámái és összetett, sokrétű szereplői, az valószínűleg kevésbé fog önfeledten szórakozni a filmen, a – bevállalós fingós, dugós, drogos poénok ellenére. A drámai vonalat a filmben a két nem meleg férfi szereplő vinné, az ő történetük sincs azonban nagyon kibontva. Amikor az ember már éppen elérzékenyülne a sorsukon, a rendező le is zárja a témát, nehogy túl sok drámaiság kerüljön egy vígjátékba. Ami szintén arra utal, hogy Almodóvar elhatározta, hogy vígjátékot rendez, és kész. Kellemes, szórakoztató film ez a maga nemében, de aki szereti Almodóvar bonyolult lelkű női szereplőit, drámai dalbetéteit és merengéseit, az most egy kicsit csalódni fog. És a rendező Penélope Cruz személyében még tréfát is űz velünk. Almodóvar ebben a filmjében semmi újat nem mond, kicsit olyan, mint egy régi barát, aki sokadszorra meséli el ugyanazt a sztorit. De mivel régi barát, éppen ezért ezt megbocsátjuk neki.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!