Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Feledést akarta látni a legtöbb magyar
Tom Cruise új sci-fi-jére a Feledésre voltak a legtöbben kíváncsiak Magyarországon. Eddig több mint 41 ezren látták a jövőben, a kihalt Földön játszódó filmet. A hétvége második legnézetebb filmje a G.I. Joe - Megtorlás, amire még mindig több mint 11 ezren vettek jegyet, összesen pedig már közel 55 ezren látták Magyarországon. A harmadik helyen az ősemberes animáció, a Croodék végzett közel 9 ezres nézőszámmal.
A biológiatanároknak nem ajánlott animációs filmet már 131 ezren látták, vagyis ahogy az egész világon, úgy nálunk is nagy siker lett. A hazai hétvégi top 10-be még Az óriásölő, a Támadás a Fehér Ház ellen, az Eleven testek, A burok, a Tökéletes hang és a Képszakadás fért be. A tízes lista utolsó helyén az Óz, a hatalmas végzett, ezt a filmet itthon összesen 115 ezren láttták eddig. Nekünk nem tetszett, de hat héttel a bemutató után is közel kétezren döntöttek úgy, hogy erre ülnek be a hétvégén.
Rovataink a Facebookon