Lángokban a Fehér Ház
Nem spórol sem a humorral, sem az akcióval a White House Down legújabb előzetese. A Fehér Ház romokban áll, és nemcsak egy-egy gránátvető dördül el, hanem néhány kifejezetten jó poén is. A GeekTryant szerint a rendező, Roland Emmerich szokás szerint kiszemelt egy terepet (most éppen a Fehér Házat), amit szívesen megsemmisítene, majd köré szőtt egy történetet.
Nem a világ legértékesebb alkotása lesz ez sem, és nem is a legjobb történetek egyike, de a látványos, CGI-ban gazdag akciófilm biztosan nézők ezreit vonzza majd a mozikba. Ha kritikailag talán nem is, kereskedelmileg mindenképp jó befektetésnek tűnik a White House Down, Emmerich tudja, hogyan lehet az ilyen katasztrófafilmekből pénzt csinálni.
A történet szerint egy John Cale nevű rendőr (Channing Tatum) egyszerre küzd kislánya kimenekítéséért, valamint James Sawyer elnök (Jamie Foxx) védelméért . Cale épp egy kis körútra viszi gyermekét a kongresszus székházába, amikor egy erősen felfegyverzett félkatonai csoportosulás megszállja azt. Ebben a nem túl bonyolult cselekményben bontakozik ki a film, ami során Cale-nek nemcsak a kislányát és az elnököt, hanem egyúttal a saját hazáját is meg kell mentenie.
A White House Down június 28-án kerül a mozikba. Ez lesz az idei év második olyan filmje, amiben a Fehér Ház forog végveszélyben, az elsőben Gerald Butler mentette meg a világot észak-koreai fegyveresektől.
Rovataink a Facebookon