Túl a leszbifilmeken Miskolcon

Míg a tíznapos fesztivál első felében a szexuális tabutémákat döntögető filmek domináltak, a második félidőre súlypont a magány, szegénység, háború vizsgálata felé tolódott, de a meleg amerikai költő, Allen Ginsberg életéről készült film a biszexuális lengyel sportoló története is belefért a második hétvégébe. A közép-európai Sundance-ként ismert miskolci Jameson CineFest, és a legendás, amerikai indie-filmfesztivál közötti párhuzam gyökere nemcsak a Robert Redford alapította fesztivál műveinek bemutatása, de a fesztivál szerepvállalása is: egy tucatnyi filmmel csak ezen a fesztiválon találkozhat a magyar közönség a forgalmazási rendszer nehézségei miatt.

A fesztivál második felében főleg a szomorúbb filmeket láthattuk: a magány témáját járja körül az első filmjével debütáló, Esőemberből ismert olasz színésznő, Valerie Golino filmje, a Miele is. A filmnek magyar vonatkozása is van, hisz a fényképezés Pohárnok Gergely munkája. Irene, a történet hősnője végstádiumban levő betegek szenvedésének vet véget, de egy nap találkozik egy idős férfival, aki nem beteg, csak úgy érzi, épp eleget élt. A találkozás hatására a Miele (méz) álnéven dolgozó fekete angyal új reménysugarat lát. A fesztivál közönsége pozitívan reagált a döcögő, sokszor tévéfilmes megoldásokkal élő filmre, és ebben vitathatatlanul szerepe van a fiatal magyar operatőr-virtuóznak is, aki csak néha feledkezik meg magáról, és csap át lírai etűdök fényképezésébe. De a téma túl nagy falatnak tűnik egy elsőfilmes alkotónak: a megérdemelt öngyilkosság kérdése nehezen keveredik a filmidő jelentős hányadában félmeztelenül vagy meztelenül szereplő Irene (Jasmine Trinca) mindennapi életének drámájával. A sokszor lapos színészi játékért, és párbeszédekért csak részben kárpótol a képek szépsége. Ám a gyermekbetegségek ellenére mindenkinek tetszett a film, sőt, volt aki meg is könnyezte a történetet.

A szintén elsőfilmes Katrin Gebbe valós eseményeken alapuló filmje, a Tore tanzt máshogy akar hatni az érzelmekre. A valóságban is létező Jesus Freaks (magyarul körülbelül “Jézus-bolondok”) csoport egy tagja, Tore egy családhoz vetődik, ahol a segítőjükből hamar a kínzásaik alanyává válik. A bántalmazások eltűrését saját isteni próbatételének tekintő fiú sokkoló történetét germán pontossággal tálalja rendező: nem fukarkodik a kínzási jelenetekkel.

A homoszexuális kapcsolatok, a kutya-altatóval végzett eutanázia mellett népszerű téma a gazdasági válság családromboló ereje is: a gazdasági helyzet, a korrupció és a mélyszegénység örvényéből kitörni próbáló hősökkel találkozunk az angol származású Sean Ellis rendezte Metro Manila-ban. A rendező harmadik egészestés filmjében azt fogalmazza meg, hogyan forgatja fel a nincstelenség a Manilába költöző jólelkű, vidéki filippinók életét.

Információink szerint négy film lesz mozikban az idei versenyprogramból, a Don Jon, a Metro Manila, a Templom a dombon és A nyár királyai. A beat-legenda és meleg amerikai költő Allen Ginsberg egyetemi éveit bemutató Öld meg kedveseidet is csak itt lehetett megnézni, főszerepben a Harry Potterként megismert Daniel Radcliff-fel. Ez a trendi, túlfényelt film a művészieskedő filmek rajongóinak tetszhet igazán, szintén a lilaködös történetvezetés kedvelőinek készült a lengyel Tiltott szerelem, amely egy átlagos lengyel sportoló útját mutatja be a titkolt biszexualitástól a felvállalt melegségig. A gyakran kínosan hosszú snittekből nem sok minden derül ki, olyan, a meleg téma szempontjából esszenciális információkat például nem közöl a rendező, hogy nagy- vagy kisvárosban játszódik a történet, és az a mindent elsöprő szerelem is kimarad, ami hősünket arra készteti, hogy kiugorjon a szekrényből. A hatvanadik perc körül mégis rájön a rendező, hogy rajta kívül más is nézi a filmet, és egy egészen izgalmas szociodráma keveredik ki a történetből. A magyar közönség hivatalos moziforgalmazásban nem láthatja a fiatal rendező remekművét, ahogyan nem jut a magyar vásznakra az Öreg halász és a tenger gondolati mélységét célzó Minden odavan (All is Lost) sem, ahol a főszerepet a korábban már említett Redford vállalta.

A péntek este slágere egyértelműan a nagytermet zsúfolásig töltő Világvége (The World's End) lett. A Haláli hullák hajnalával befutó Edward Wright közel kétórás vígjátékának hősei engednek egy lekopni nem akaró haver unszolásának, és megismételnek egy fiatalkori kocsmatúrát, de hamar rájönnek, hogy a város, ahol felnőttek nem ugyan az, mint régen volt. A Wrighttól megszokott pörgő történetmesélés, Simon Pegg és Nick Frost alakítása, és a sci-fi elemek megbocsájthatóvá teszik az angol Másnaposok mellékízt. A kínos első húsz perc után egy nézhető vígjáték kerekedik ki: osztatlan siker és hangos taps fogadta a filmet.

A játékfilmek mellett a CineFesten kiemelten fontos szerepet kaptak a dokumentumfilmek, és a dokumentumfilmes workshopok, mesterkurzusok. A CineFest szervezőknek nem titkolt célja ezzel a fikciós és dokumentumfilmes szakma közötti mágneses taszítás enyhítése, ami a játékfilmes fesztiválokon kínos mellékszerepbe kényszeríti a dokufilmeket, a dokufesztiválokról pedig száműzi a fikciós alkotásokat. Idén teret adtak az Indexvideós alkozásoknak is, két napig indexes videók sorozatából vágott dokumentumfilmeket is láthattak a nézők. Az animációs rövidfilmek szintén érdekes nemzetközi merítést hoztak: a küföldi alkotók mellett Horváth-Molnár Panna és Zomborácz Virág közös alkotással szerepelt (Dipendenza), ami a MOME hallgatóitól jól ismert látványvilágot hozta.

A nagyjátékfilmes programból hiányolhattuk az egészestés magyar filmeket (amilyen az Isteni műszak vagy a Viharsarok lenne), amelyek idén a csak premierfilmeket vetítő, külföldi A-kategóriás fesztiválok későbbi kezdete miatt maradtak ki. A Jameson CineFest B-kategóriás besorolása ugyanis rontaná a film fesztiváloztatási lehetőségeit: a nagyobb fesztiválokra már nem lehet nevezni, ha egy kisebben megtartják a bemutatót. Talán jövőre, ha már egynél több magyar film kerül mozikba.