Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNagyot kaszált az Éhezők viadala 2
Beváltotta a reményeket az Éhezők viadala folytatása, a Futótűz. Amerikában és a világ nagy részén, nálunk is, csütörtökön mutatták be a filmet. A nyitóhétvégén 150 millió dolláros bevételt jósoltak neki Amerikában és 300 milliót világszerte. Annak idején az első rész felülmúlta a várakozásokat, és tavaly márciusban 155 millió dollárt termelt az első hétvégén Amerikában. (Kritikánkat itt olvashatják róla.)
A folytatás megfelelt a várakozásoknak, kicsit még túl is szárnyalta őket. Amerikában 161, világszerte pedig 307 millió dollárt hozott az első hétvégén. Ezzel a tizenkettedik legjobb nyitóhétvégét produkálta világszerte és egyben minden idők legjobb novemberi nyitását Amerikában. A rekorder még mindig a Harry Potter-sorozat második része, ez a film tudta a legjobb nyitóhétvégét produkálni a világon 381 millió dolláros bevétellel.
Kritikánkat az Éhezők viadala második részéről itt találják, itt pedig egy interjút olvashatnak Török Attilával, aki dolgozott a filmben. Többek között ő készítette a halálos ködöt, ami elől a főhősök menekülnek az arénában.
Rovataink a Facebookon