Az Amerikai botrány tarolt az Aranyglóbuszon
További Cinematrix cikkek
-
Egy ültő helyünkben végigdaráltuk Stephen King kedvenc misztikus sorozatát - Kegyetlenül megdolgoztatta az agytekervényeinket Hugh Grant új vallásos thrillerje
- Az új Dűne-sorozat pont arról szól, amitől napjainkban a legjobban rettegünk
- Maradj csak szenvedő, irányítható és gyermek
- Ryan Reynolds felesége miatt újraforgatták a Deadpool & Rozsomák végét
A 71. Aranyglóbusz-gálát sajnálhatja az HBO (meg a megbízhatóan működő streamet vadászó újságíró is), hogy nem közvetítette, mert sokkal viccesebb lett, mint az elmúlt évek bármelyik gálája, és ezt még a lila napszemüvegben vigyorgó Bono sem tudta elrontani. Amy Poehler és Tina Fey nyitó monológja olyan volt, mintha egy stand-up előadást néztünk volna, a két nő tökéletes harmóniában dolgozott, és úgy szólt be pályatársainak, hogy az nem volt sértő, nem úgy, mint Ricky Gervais megjegyzései korábban.
Így kell viccesen gálát rendezni
Poehler és Fey vélhetően meg is írta a saját anyagát, ha valaki esetleg szeretne egy díjátadó gálát rendezni a közeljövőben, olyan műsorvezetőkre bízza, akik írni is tudnak, nem bánja meg. A legnagyobb röhögés a George Clooney-nak célzott poént követte: a Gravitáció arról szól, hogy George inkább ellebeg az űrben, semmint hogy másfél órát egy vele egykorú nővel töltsön egy légtérben. Amit pedig előzetesen nem nagyon hittünk volna, Poehlernek sikerült a 12 év rabszolgasággal is viccelnie, ami ebben a kényszeresen pc médiavilágban kifejezetten felüdülés volt.
A külsőségek, a vörös szőnyeg és a ruhaköltemények alapján az Oscar-gálát és az Aranyglóbuszt nem nagyon lehet megkülönböztetni egymástól, Paula Patton viszont reméljük, soha többé nem veszi fel azt a fehér ruhát, amiben úgy nézett ki, mint egy génhibás hattyú. A cenzorok viszont sokkal lassabbak voltak, mint az Oscar-gála esetében, az első 40 percben két shit (basszameg) is átment a szűrőn, pedig ezeket ki szokták szedni általában. A díjakat az érdeklődés fenntartása miatt nem csoportosították, hanem hol egy filmest, hol egy tévést adtak át – érthetően a legnagyobb díjakat (legjobb dráma, legjobb vígjáték) a végére tartogatták, hogy a nézők még véletlenül se kapcsoljanak el.
Az első díjat, a legjobb mellékszereplőnőnek járó filmes Aranyglóbuszt Jennifer Lawrence kapta az Amerikai botrányért, némiképp meglepetésre (Lupita Nyong’o a 12 év rabszolgaságért esélyesebb volt), de semmiképpen nem érdemtelenül. A színésznő a tőle megszokott, kissé szétszórt, de vicces beszédet mondta, amit igazán be sem tudott fejezni, mert mint mondta, még mindig remeg az izgalomtól. Ez, annak fényében, hogy tavaly is nyert, sőt Oscar-díjat is kapott, kissé megjátszottnak tűnt, de nem annyira, mint az a hiszti, amit Jacquline Bisset vágott le, amikor a legjobb női mellékszereplő (tévé) díját átvette – beszéde szétesett és inkoherens volt, ráadásul még káromkodott is egyet. Rajta még a hosszú beszéd miatt megszólaló zene sem segített, a legnagyobb lelki nyugalommal folytatta a zavart motyogást.
Esélyesek és sötét lovak
Az Amerikai botrányt nagyon szerették a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók, Lawrence mellett Amy Adams is kapott egy díjat a főszerepért. A legjobb női főszereplő (vígjáték) kategóriában szintén jelölt Mery Streep mosolya őszinte volt, de ő már amúgy is több díjat nyert, mint a többi nevezett együttvéve, mint ahogy azt a díjat átadó Robert Downey Jr. meg is jegyezte (28 jelölés és 8 díj eddig). A film egyébként a legjobb vígjáték-musical kategória díját is megkapta, így Oscar-jelölése (ha eddig kérdéses lett volna) mostantól szinte biztos. Az egyik legmegérdemeltebb díjat Leonardo DiCaprio kapta a Wall Street farkasa főszerepéért, amit ugye a vígjáték kategóriában jelöltek az újságírók – DiCaprio meg is jegyezte, hogy sose hitte volna, hogy komédiásként fog nyerni. Eddig kilenc alkalommal jelölték, ez volt a második díja.
Hatalmas meglepetésre Matthew McConaughey lett a legjobb drámai színész a Mielőtt meghaltam című filmért, pedig Chiwetel Ejiofort a 12 év rabszolgaságért sokkal esélyesebbnek tartották. A színész nem is rejtette véka alá csalódottságát, és olyan arcot vágott McConaughy beszéde alatt, mint az egyszeri gyerek, aki a karácsonyfa alatt X-Box helyet sapkát talált. A 12 év rabszolgaságot mellesleg hét kategóriában jelölték, de az utolsó díjig semmit nem nyert, aztán jött a legjobb dráma díja, és az újságírók nem okoztak csalódást a bukmékereknek. Azt azért tegyük hozzá, hogy a film minden egyes képkockájáról üvöltött, hogy díjesőre gyártották. A legjobb drámai színésznő díját dettó az nyerte, akit a legesélyesebbnek tartottak: Cate Blanchett a Blue Jasmine-ért, aki nagyon vicces beszédet mondott, és megkérdezte, hogy vajon a lekeverő zenét a tévénézők is hallják-e.
Mindenkinek jutott valami
A legjobb idegen nyelvű film meglepetésre nem a leszbikus csajokról szóló francia film, az Adele élete, hanem A nagy szépség című olasz film lett, ha ezt tekintjük bármiféle jelzésnek az Oscar-gálát illetően, A nagy füzetnek nehéz dolga lesz a mezőnyben. A Jégvarázs lett a legjobb animációs film, a készítők köszönőbeszéde rövid, vicces és megható volt. Érdekes, de idén fordult elő először, hogy Pixar-filmet nem neveztek a díjra. Második Aranyglóbuszát nyerte Bono és a U2, ezúttal a Mandela-film betétdaláért, a köszönőbeszédben a nemrég elhunyt dél-afrikai elnök előtt tisztelegtek meghatóan. A legjobb filmzene díját az az Alex Ebert kapta, aki Robert Redford All Is Lost című filmjéhez írt nagyszerű zenét – a filmben Redford az óceáon hánykolódik hajójával egy szál magában, így dialógus és társak hiányában a zene kiemelten fontos szerepet kapott.
A beszédeket egyébként teljesen random keverték le, nem vették figyelembe, hogy például a legjobb tévés férfi mellékszereplő díját elnyerő Jon Voight vagy a Netflix első nagy díját nyerő Robin Wright (legjobb tévés női főszereplő – dráma) a terem hátuljáról kellett hogy felrohanjon a színpadra, és nem volt idejük arra, hogy rendesen befejezzék mondandójukat, máris megszólalt a zene. Spike Jonze, aki A nő című film forgatókönyvéért kapott egy szobrot, be is szólt a zene hallatán, hogy „ne már, csak most kezdtem”.
Jared Lehto kapta a legjobb férfi mellékszereplő díját az AIDS-betegekről szóló Mielőtt meghaltam című filmért, bár mi inkább a Phillips kapitányban felfedezett Barkhad Abdinak adtuk volna a szobrot. Alfonso Cuarón lett a legjobb rendező a Gravitációért, ami visszaadta az ember hitét a 3D-ben, köszönőbeszédében megjegyezte, hogy a film azért lett olyan jó, mert vaskos akcentusa miatt a stáb nem értette, mit akar, és sokkal jobban megcsináltak mindent, mint kitalálta.
Meglepetések a tévés kategóriákban
A tévés díjak közül nehezen lehetne vitatkozni a Breaking Bad (Totál szívás) legjobb drámai sorozat kategóriában elnyert szobrával, és végre Bryan Cranston is kapott egy Aranyglóbuszt a sorozat főszereplőjének, Walter White-nak a megformálásáért – négyszer jelölték a szerepért zsinórban, de eddig mindig vesztett. Kár, hogy Tatiana Maslany teljesítményét nem díjazták az újságírók, a fiatal kanadai színésznő az Orphan Black című sci-fiben hét különböző karaktert hozott kiválóan, de nem ő, hanem Robin Wright lett a legjobb tévés drámai színésznő. Meglepetés volt Elisabeth Moss díja (legjobb női főszereplő - tévéfilm), hiszen Jessica Lange-nak állt a zászló, de az újságírók inkább a Top of the Lake című minisorozat főszereplőjét díjazták – szerintünk leginkább a Mad Men című sorozatban eltöltött évekért.
Andy Samberg élete első nevezését máris díjra váltotta a Brooklyn Nine-Nine című sorozatban alakított idióta rendőrért (legjobb férfi főszereplő - vígjáték), pedig a díjat nyugodtan oda lehetett volna adni Jason Batemannek vagy akár Michael J. Foxnak is, igaz Samberg legalább a köszönőbeszédben igazolta tehetségét, és nyomott egy másfél perces stand-upot, amiben úgy köszönte meg a díjat, hogy csak a feleségét emelte ki név szerint, mindenki más csak „az a fickó”” meg „a rendes stábtag” volt. A legjobb vígjátéksorozat is a Brooklyn Nine-Nine lett, amire ésszerű magyarázatot nem tudunk adni, bár még így is jobban jártunk, mintha a Csajok nyert volna. A vicc az egészben az, hogy a sorozat nézettsége meglehetősen alacsony (3,5 millió néző), így lehet, hogy az Aranyglóbusz sem lesz elég a megmentéséhez.
Elvitathatatlan volt viszont a Túl a csillogáson című HBO-film díja a legjobb minisorozat vagy tévéfilm kategóriában, Steven Sodebergh első tévés kalandja tehát jól sült el, most éppen a Cinemax nevű csatornának forgat egy sorozatot, reméljük, az is ilyen jó lesz. A rákbetegségből felgyógyult Michael Douglas negyedik Aranyglóbuszát nyerte a tévéfilm főszerepérét (legjobb férfi főszereplő – minisorozat vagy tévéfilm), teljes joggal, mert úgy alakította Liberace-t benne, hogy belekönnyeztünk. Köszönőbeszédében Matt Damont dicsérte, akit szintén jelöltek a díjra. Amy Poehler műsorvezetőt harmadjára jelölték a Városfejlesztési osztály című sitcom főszerepéért, és végre nyert is, amin jót röhögött, megjegyezve, hogy „soha nem szoktam nyerni, nem tudom mit kell csinálni ilyenkor”.
Az életműdíjas Woody Allen természetesen nem vette át a Cecil B. DeMille-díjat, de ezen nagyon nem lehetett meglepődni, hiszen előre közölte, hogy eddig sem járt díjátadó gálákra, és nem idén fogja elkezdeni, ha adnak neki díjat, ha nem. A következő fontos filmes esemény az Oscar-díj-jelöltek névsorának bejelentése lesz csütörtökön.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon