Termékelhelyezés kimaxolva

Amikor megjöttek az első hírek a legómoziról, semmi másra nem tudtam gondolni, mint pofátlan bevételvadászatra. Mégis kit érdekel egy film legófigurákkal, amikor a Youtube-on tényleg megcsináltak már mindent ebből? Még az előzetesek is csak egy szemforgató sóhajt voltak képesek kiváltani belőlem. Aztán jött ez a videó, és kezdett gyanús lenni, hogy lehet, valami állati jó dolog készül. Így is lett.

Azt hiszem, fölösleges belekezdeni abba, mennyire király volt gyereknek lenni és a telepi haverokkal való focizás helyett az egész nyarat a nappali sarkában tölteni egy vödör legóval. A gyerek otthon elvan magában, nem lesz piszkos ruhája, nem töri össze magát, és épít valami szépet, amit aztán csillogó szemekkel mutogat a családnak. Abszolút win-win szituáció, amikor a kölök évekig a kis saját mesevilágában élhet, amiben a háromkerekű rendőrautót egy falábú űrhajós vezeti. Ezt kellett valahogy visszaadnia A Lego kalandnak, és meglepő módon pontosan ez volt a célja a készítőknek is.

A történet Emmettről, legóváros legátlagosabb figurájáról szól. Kicsit lúzer, nincsenek barátai, de próbál optimistán állni az élethez. Aztán egy Mátrix-paródián keresztül kiderül, hogy ő a kiválasztott, aki persze nagy dolgokra hivatott. A film 90 százaléka Emmett kalandjáról szól, ahogy kikerül a steril és rémunalmas város falai közül, és megismerkedik egy csomó fura (játék)figurával, köztük Vadóccal. Róla a neve miatt mindenki azt hiszi, hogy DJ, de ez csak a magyar szinkron miatt nem esik le senkinek a nézők közül. Angolul Wyldstyle, ami tényleg úgy hangzik, mint a helyi dubstep DJ Celldömölkön. Ő mondja el neki, hogy rajta múlik a világ sorsa a gonosz Lord Biznisszel szemben. Persze Emmett borzalmasan rossz kiválasztott, de hát mutasson bárki olyan filmet, ahol a főhősnek valami menő vadidegen beíveli, hogy ő lesz az univerzum császára, aztán egy csettintésre azzá is válik.

A legjobb A Lego kalandban, hogy tudja mit akar. Elsősorban szórakoztatni és kihasználni a játékok adta komikumot egy jó adag popkulturális utalással. Egyes jeleneteket legszívesebben lelassítottam volna, hiszen annyi minden történik a háttérben, minden apróságra elképesztő részletességgel figyeltek oda. Az egész történet az építésről szól, hogyan alakítanak át a karakterek valamit a helyzetnek megfelelő tárggyá. Ez az egyik központi humorforrás, én konkrétan nagyon hangosan felröhögtem, amikor az üldözős jelenetnél a hiányzó kereket Emmett a fejével pótolta ki. Aztán elnézést kértem az ijedtségtől a kólát félrenyelő kis sráctól mellettem, nehogy aztán sírni kezdjen, és a film előtt a telefonba 10 percig üvöltöző apja az én fejemet is pont úgy tekerje le, mint Emmett a sajátját.

A film alatt feltűnt, hogy a gyerekeket elkísérő, másfél órás alvásra készülő szülők többet nevettek, mint a tátott szájjal és döbbent fejjel bámuló kicsik. Ők szerintem már a félig stop motion, félig CGI technikával létrehozott látványtól kisebb sokkot kaptak, miközben a szülők teli pofával röhögtek azokon a poénokon, amiket sokszor direkt nekik írtak.

A csúcs egyértelműen Batman, a film legnagyobb sztárja. Évek óta nem láttam ennyire vicces szuperhősparódiát. Batman itt egy nagyszájú, menőző, felvágós, sokszor kifejezetten ellenszenves figura, aki a szándékosan eltúlzott változata Nolan búskomor denevéremberének. De rajta kívül van egy rövid jelenete Han Solónak és Csubakkának is, a DC más szuperhőseinek és összekeverik Dumbledore-t Gandalffal. Még Shaquille O'Neal is feltűnik, mert hát, mi a francért ne?

Mindenképpen szót kell ejteni a látványról. Igyekeztek mindent legyártani legóból, még a víz vagy füst is a kis kockákból lett megépítve. Elképzelni sem tudom, mennyi munka lehetett ebben. Nem feltétlenül szükséges három dimenzióban nézni, de a térhatás pont jó volt arra, hogy a laikus is észrevegye: itt tényleg életre kelnek a játékok. Arról nem is beszélve, milyen szívmelengető érzés felismerni egy-egy legódarabkát a gyerekkorunkból, legyen szó a cápáról, lángnyelvről vagy egyszerű szürke kétsoros építőkockáról.

Ha a folyamatos röhögés, lenyűgöző látvány és pergő akció nem lenne már bőven elég, a készítők arra is figyeltek, hogy az egész film egy komoly morális tanulsággal végződjön, ami ugyan kissé sziruposnak tűnik így leírva, de a képernyőn semmi kellemetlen nem volt benne. A legózás lényege, hogy a gyerek (vagy akár a felnőtt) a fantáziáját használva építsen bármit, ami éppen eszébe jut. Kit érdekel Kalóz-sziget tervrajza, ha azokból az elemekből valami sokkal menőbbet tudok építeni? (Mondjuk egy mesebeli focistadiont a varázsházam hátsókertjébe.)

A kicsik ebből talán semmit sem fognak fel, de a figyelmes szülők számára tényleg tanulságos, hogy a drága pénzen vett játék nem egydimenziós termék, amit a gyerek pár nap múlva megunva hajít a sarokba. Jó, ez úgy hangzik, mintha fizettek volna a reklámért, de egy kizárólag legóból készült film esetében nincs is értelme ezen fennakadni. Termékelhelyezés kimaxolva.

Nagyon úgy néz ki, hogy 2014 egyik nagy meglepetése lehet A Lego kaland, és nem véletlenül. Csupaszív, kreatív, iszonyatosan látványos vígjáték, ami egyszerre köti le a gyerekeket és nevetteti meg a szülőket, miközben semmi mást nem tesz, csak egy jót szórakozik saját magán. Végre itt az alkalom, hogy elvidd a hiperaktív unokaöcsédet valahova, csak aztán a következő vetítésre már neked kell könyörögni neki. Egyáltalán nem lennék meglepve, ha a következő évek egyik legsikeresebb mozis franchise-ának első részét láttam volna. Pláne, hogy már el is kezdték írni a másodikat.

Index-ítélet: 9/10
IMDB: 8.4
Rotten Tomatoes: 100%

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!