Áldás vagy büntetés a Noé?

Darren Aronofsky filmje már a bemutatása előtt is indulatokat kavart, így nem csoda, hogy a Noé az  Index szerkesztőségét is annyira megosztotta, hogy két, egymásnak teljesen ellentmondó kritikát tudtunk írni róla: egyikünk minden kockáját imádta, a másik pedig özönvízszerű pusztításként élte meg ezt a 138 percet. Duplakrita. 

Noé 2.0

Annak a generációnak elvinni a Bibliát, amelyik reggeltől estig a neten lóg, Facebookon kommunikál, Tumbleren önkifejez és Spotifyon hallgat zenét, olvasni meg csak rövidet, frappánsat, gyorsat hajlandó, iszonyú nehéz. Leginkább egy viccesmacskás animgif-sorozattal lehetne megfogni a 17-25 év közötti mozinézőket, max tíz percben, hülye zenével. Na, a Noé, Darren Aronofsky 138 perces vizuális orgiája nem ilyen. Vannak viszont benne olyan elemek, amiken a vallásos (és most mindegy, hogy keresztény, zsidó vagy muszlim  az ember) nézők felháborodnak majd, de ennek ellenére a Noé az a film lehet, ami a közönséghez közelebb viheti a nagyszabású bibliai filmeket. 

Noé bárkájának történetét filmre vinni embert próbáló feladat, hiszen meglehetősen rövid és statikus történetről van szó: mindössze három oldal a Teremtés Könyvében, van nyolc szereplője és slussz, az Isten szavát meghalló Noé bárkát épít, amire felhajt minden állatból egy párt, majd magára és családjára zárja az ajtót és várja az özönvizet. Ebből kétórás  filmet forgatni nem nagyon lehet úgy, hogy nem teszünk hozzá valamit, nem alakítunk át pár történetszálat és mozgatunk meg néhány szereplőt. 

Ja, és kellenek hozzá bazinagy, kőből készült Transzformerek is.

Aronofsky Noéja, pontosabban az a világ, amiben játszódik, a legkétségeejtőbb, legüresebb kősivatag, amit el tudunk képzelni, nem terem semmi, minden sivár és lepusztult, ember embernek farkasa és a természet kizsákmányolója, itt élni tiszta nyomorúság, hacsak nem Noénak hívnak és Ádám egyenes ági leszármazottja vagy, aki mindenben és mindig a Teremtő szavát követi. Éppen ezért nincs oka kételkedni abban, hogy neki márpedig egy embertelenül nagy bárkát kell építenie, hiszen álmot látott, erőszakosat, amiben az ár minden élőt elmosott.  

Már itt, az első negyedóra végén nyilvánvaló, hogy a Charlton Heston szandáljával és gondosan fésült szakállával azonosítható bibliai filmektől olyan messze vagyunk, mint a Hacktion a példaképének tekintett 24 című tévésorozattól. Russel Crowe Noéja egy kemény ember, aki gondolkodás nélkül öl, ha úgy hozza a sors, és a Teremtő akaratát tüzen-vizen átviszi, ha beledöglik is. Istennek viszont soha nem szólítja a legfelsőbb hatalmat, ami nem mellesleg az egyik legnagyobb kifogása volt a direkt vallásos nézőkből álló tesztközönségnek, pedig nyilvánvaló, hogy Aronofsky a teremtés-pusztítás-teremtés körforgásra kihegyezettt filmjében nem véletlenül nem istenezett. 

A film nagy részében a klasszikus történet mellé szépen kapjuk a zöldpropagandát (ne pusztítsd a környezeted, mert megszívod), és némi vegán demagógiát is, állatot enni rossz, értem? Bogyót kell enni és magvakat, az állat szent, értem? Alapesetben zavaró, ha a nézőt  ennyire hülyének nézik, de ebben a filmben nem, mert a történet, Noé iszonyú belső vívódása, makacs küzdelme a Teremtő akaratának megvalósításáért és a bárka kétségkívül látványos megépítése elfeledteti velünk a Népszavakalapáccsal adagolt ideológiát. 

És akkor a kőből készült Transzformerekről még nem is beszéltünk.

Ez a Noé ugyanis nem az az egyenes és kikezdhetetlen ember, akinek a Biblia ábrázolja, kínozza a bűntudat amiatt, hogy minden embert, gyereket és nőt is hátrahagyott, bár a véráldozatól szóló látomása kicsit erősíthette benne az érzést, hogy a Teremtő jó úton jár. Család versus hit, ember versus Teremtő, mi a fontosabb, kinek, minek kell érvényesülnie, hogy nem bukja el a küldetést, hogyan felelhet meg annak a hatalomnak, ami ezt az istentelen terhet a vállára tette - és ezt Russell Crowe úgy játssza el, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, semmi manír, semmi idegesítő színpadiasság nincs benne, amitől például A nyomorultak alatt rosszul lett az ember. 

A feleségét alakító Jennifer Connellyvel Crowe már az Egy csodálatos elme című filmben jól összeszokott, így itt is jól működik a kettősük, és Emma Watson, aki Noé egyik fiának feleségét alakítja is jó, és persze Sir Anthony Hopkins is odateszi magát Matuzsálem szerepében, de a többi színész, a gyerekeket alakító Logan Lerman (Hám), Douglas Booth (Sém) és Leo McHugh Carroll (Jáfet) vagy a filmbe a Biblia egy másik részéből átemelt főgonosz, Tubalkáin (Ray Winstone) csak másodosztályú, tátott szájjal néző színiiskolásnak tűnik. 

A film 3D-s bemutatása viszont a bukott angyalokból kőóriásokká lett Őrzőkkel együtt tényleg a parasztvakítás és a tökfelesleges marhaság szélét súrolja, egy látomás és a paradicsombéli kígyó ábrázolásán kívül a plusz dimenzió semmit nem tesz hozzá a történethez. A kővé vált, és egy szempillantás alatt scifi-kből ismert külsejű bazinagy kőóriásokká átváltozó angyalok meg persze csak azért kellettek a filmbe, hogy a bárka indulása előtti csatajelenetnek legyen értelme - Noé egymaga csak nem szállhatott szembe a támadó sereggel - nem mintha nem viseltük volna el a filmet enélkül is.

A Noé nagyon megosztó film, lehet utálni és lehet értékelni azt, hogy Aronofsky nem csipkés kesztyűben nyúlt egy szent tehénhez és forgatott egy óvatoskodó, giccses, szandálos filmet, hanem teljesen átformálta, a modern közönség ízlésére átformálta azt, és még így is tudott olyat mondani vele, amin a vége főcím után jó sokáig rágódhatott az ember. (sixx, 10/7)

Szászszor is inkább a Képes Biblia!

Nálam nagyobb Aronofsky-rajongó tényleg nincsen, én még arról is mindenkit meg tudok győzni, hogy A forrás, a legalulértékeltebb rendezése is egy igazi, meg-nem-értett remekmű, amit mindenkinek látnia kell. Így a Noé vetítése előtt is égtek a lelkemben a kis rőzsedalok, győzködtem a szkeptikus ismerőseimet, hogy igen, bár bibliai a téma, de ez most tényleg nagyon-nagyon jó film lesz. Persze, parasztvakító három dében, mert úgy lehet kimaxolni a bevételeket, de ez Aronofsky, ő csinálta a Pít, A pankrátort és a Fekete hattyút, érted! És különben is, az emberiség tényleg megérett a pusztulásra, a múltkor a konyhaablakból láttam, hogy a házunk előtti szökőkút köré ültetett árvácskákból egy nő kiásott két tövet majd elsétált vele, a Noé vetítése után hazafelé menet pedig három prosztó férfi dohányzott a villamoson. Jöjjön az az özönvíz, ennél aktuálisabb téma tényleg nincs! 

És pont azért, mert ennyire drukkoltam neki, az elején még valamennyire tetszett is ez a Biblia vs Transformers-koncepció, hogy a Földön egyetlen tiszta emberként élő Noét és családját kőrobotszerű kőangyalok védelmezik és segítik a gigantikus bárka építésében. A több mint két órára duzzasztott történetben azonban körülbelül ez volt az egyetlen olyan újítás, ami valamennyire tetszett, de ezt is inkább a kezdeti lelkesedésemnek tudom be. De aztán ahogy ment tovább a film, úgy szomorodtam el, sőt a végére a keresztényi szeretettel teljesen ellentétes érzelmekkel telt meg a szívem. Nagy csalódás volt a Noé, nem is tudom, hol kezdjem a borzalmak felsorolását.

Rettenetes színészek!!!

A részegen tántorgó Russell Crowe láttán konkrétan felröhögtem, a bogyó után matató Anthony Hopkins is szörnyen kínos volt, a felváltva bőgő Emma Watsont és Jennifer Connellyt is rossz nézni. De a film legpocsékabb alakítását egészen biztosan a Séthet alakító Douglas Booth nyújta egyféle ostoba arcával, bár a végére nagyon erősen feljön Jéfet, azaz a bambaképű Leo McHugh Carroll. Az Egy különc srác feljegyzései című filmben imádtam Logan Lermant, de nagy kerek szemein kívül ő sem nagyon tud mit felmutatni a filmben. A szinkronról nem is beszélve, de ebbe már bele sem megyek. 

Borzalmas történet!!!

Én azt értem, hogy a három hasábnyi bibliai történetet fel kellett duzzasztani valami értelmezhető kalandfilmmé, úgyhogy szükségszerűen raktak bele a Bibliában nem szereplő kiegészítéseket, és változtattak itt-ott, hogy legyen izgalom azontúl, hogy elkészül a bárka és bemennek, majd megfeneklenek és kijönnek. De ha már kitalálták, hogy Hám nemzetségének kiátkozására felépítenek egy teljesen új storyline-t, akkor a befejezésben ne csapjon már a film a homlokára, hogy bassszus, Noé részegségét kihagytuk, gyorsan vegyünk fel egy olyan jelenetet, amikor Hám meglátja Noé meztelenségét. Ilyen értelemben a Noé még azt a feladatát sem látja el, hogy közérhető formában, egyfajta Képes Bibliaként, 2014-re fordítsa le az emberiség, vagy ha úgy tetszik, a zsidó-keresztény kultúránk alaptörténetét. Egyetlen kivételtől eltekintve: a film közepén összefoglalták egy pár perces jelenetben a Teremtés hét napját, némi darwini evolúcióval megspékelve, ez a részlet biztos nagyon népszerű lesz majd a Youtube-on. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem átélhető Noé dilemmája, tételmondatokban beszél összefüggéstelen dolgokat, amire a környezete droidként reagál - ezek sajnos mind-mind forgatókönyvbeli, karakterábrázolási hibák. A filmben fura ruhában öltözött emberek folytatnak patetikus műbeszélgetéseket, ha valamivel el lehet ijeszteni az özönvíz pusztítására megérett embereket a biblikus történetektől, akkor az pont ez a film. 

Vegán propaganda!!!

Én tényleg nem eszem húst, tehát nem a vegetarianizmust fogom számonkérni Aronofskyn, de azért némiképp furcsa az a megoldás egy 2014-es, tömegszórakoztatásra szánt filmben, hogy amikor az egyik szereplő húst kezd enni, a másik elszörnyülködve ráripakodik, hogy az állatok szentek, és nem szabad őket megenni. És amikor két perccel később ugyanebben a filmben teljes természetességgel akarnak két újszülött csecsemőt hideg vérrel lemészárolni ugyanennek a vallásnak a nevében, akkor a film elvesztett engem. Itt megint visszatérünk a forgatókönyvi hibákra: az eredeti történetben teljesen tiszta volt, hogy Noé lesz az új, megtisztult emberiség atyja, míg a filmváltozatban az öngyilkos merénylő szellemi szintjén lévő főhős számára elfogadható és tiszteletben tartandó döntés a Teremtő részéről, hogy igen, velünk ér véget az emberiség, nekünk csak annyi kulimunkánk volt, hogy megmentettünk egy csomó lepkét és madarat a haláltól. Noé egy percre sem inog meg hitében, az ellentmondó jeleket (a gyermekáldás hírére marad abba az esőzés) teljesen félreértelmezi, de az elvakult, véráldozatra kész bigott ember drámai tusája helyett a film egészen röhejes megoldásokkal oldja fel a konfliktusokat.

Tényleg nem tudom mit vétettem, hogy ezt a förmedvényt küldte rám büntetésként Aronofsky. (libor, 10/1)