Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNémetországban mutatják be először a Sziget-filmet
Elindult a wiesbadeni goEast filmfesztivál, ahol kifejezetten közép- és kelet-európai alkotásokat mutatnak be, köztük Kerékgyártó Yvonne első nagyjátékfilmjét, a Free Entryt. Ez az a film, amit nagy részben a Szigeten forgattak, az alkotók pedig az interneten kérték el a dél-afrikai Die Antwoord rapcsapat egyik számát a filmbe.
A rendezvényen az idén elhunyt Jancsó Miklósra is megemlékeznek a Csend és kiáltás című filmjévél illetve levetítik Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című magyar-német koprodukcióban készült dokumentumfilmjét, ami a romagyilkosságok tárgyalásait dolgozza fel.
Rovataink a Facebookon