Az Aura a szegény ember Spielberg-filmje

Idáig tartott a magyar filmek 2014-es diadalútja. A Megdönteni Hajnal Tímeát és A berni követ után nem sikerült tripláznom: az első magyar ifjúsági sci-finek beharangozott Aura egy nyomokban humort is tartalmazó, de sajnos fájdalmasan lassú és szépelgő tisztelgés Spielberg korai mesterművei, a Harmadik típusú találkozások és az E.T. előtt.

Ufók, autólopás, csőrözés a kocsi hátsó ülésen, titokzatos ketyere a csomagtartóban, fura kövek, megfejtésre váró rejtély, rockzene mindhalálig. Csupa olyan dolog ez, ami azonnal lázba hoz egy pattanásos kamaszt, és Hollywoodban is évtizedek óta készülnek filmek ebben a témában, gondoljunk csak az E.T.-re, a Kincsvadászokra, a Hókusz pókuszra vagy az ezek előtt tisztelgő Super 8-ra.

Na valami ilyesmi akart lenni Bernáth Zsolt Aurája is. Egy kicsi, savanyú, de szerethető, hazai gyártású Harmadik típusú találkozások. Ami ötlet szinten nem rossz, hiszen legutóbb pont a Hajnal Tímea és A berni követ mutatták meg, hogy lehet itthon is amerikai zsánerekben gondolkodni és olyan magyar vígjátékot vagy akciófilmet forgatni, ami néhány helyszín- és névcserével máshol is ugyanígy lejátszódhatna.

Az Aura akár jó is lehetne. Négy tipikus középiskolás, a suli tahó élsportolója, a jóképű lúzer, a jewfrós gyógyegér és a szűzlány különös múlttal lerobban egy kocsival a világ végén, egy fura túlvilági izé pedig erőteret von köréjük. Az idegen létformával való társalgás alatt az amúgy haragban lévő négy szereplő nemcsak az univerzumokon átívelő Nagy Titkokhoz, de egymáshoz is közel kerül, a néző pedig felváltva izgul, röhög... és ásítozik.

Mert hiába alig másfél órás a játékidő, sokszor úgy tűnik, nem is sci-fit nézünk, hanem egy végtelenített Sátántangót. Ahol a szereplők csak bámulnak bele a messzeségbe, érfelvágós, szomorú zene nyekereg a háttérben, és közben az ég világon semmi, de tényleg semmi sem történik. Mert ha csak magamból indulok ki, biztosan sokkal többet kapkodva és káromkodva állok neki megfejteni az űrlények titkát, és nem egy autista kémiatanár stílusában mondok altatót a többieknek. Az Aura főhősei viszont ugyanolyan unalmasan matekozzák ki a megoldásokat, mint ahogy azt az Űrgammák tinijei tették a '90-es évek legkegyetlenebb, politikai mutyitól sem mentes ifjúsági sci-fi sorozatában.

És ez azért bosszantó, mert ha nincs ennyire döcögős eleje, unalmas közepe és arckaparósan nyálas vége az Aurának, akkor akár jó film is lehetett volna. A négy szereplő jól hozza a hollywoodi filmekből jól ismert, pattanásos kamaszokat, a szexista és geek poénok is ütnek ("Merkúr? Az a kedvenc bolygóm!").

A suli rémét alakító Szénás Kristóf és a rocker gyógyegér Ungvár Ádám persze már a rendező előző filmjében, a Sherlock Holmes nevében-ben is tűrhetőek voltak, ráadásul egy kikacsintós Sherlock-viccet is elsütnek a dunaújvárosi rajongóiknak. De mivel a másik két szereplő, Kapócs Panka és Dubai Péter közel sem ennyire jók, viszont a történet az ő szerelmi szálukra fókuszál, a film egyszerűen szétesik a jeleneteikben, és nincs az a pulzáló űrbuborék, ami megmenti a filmet az unalomtól. Az Aura biztosan nem lesz az év sci-fije, de 2014 legjobb ifjúsági filmje sem. 

Port.hu: 4,1/10
Index-ítélet: 4/10