A magyarok nem tudnak hibázni Karlovy Varyban

Majdnem lemaradtam Pálfi György legújabb filmjének díszbemutatójáról Karlovy Varyban. Elhatároztam ugyanis, hogy a fesztivál legnagyobb termében, legnagyobb vásznán, a díszbemutatón nézem majd meg a Szabadesést, ha már versenyprogramban van egy magyar film, akkor a lehető legjobb körülmények között szeretném látni. Karlovy Varyban ugyanis nincs olyan nagyon komoly szigorúság, mint Berlinben vagy Cannes-ban: a vetítés kezdete előtt 5 perccel bárkit beengednek a terembe, ha vannak még üres helyek, úgyhogy teljes nyugalommal érkeztem meg a Thermal Hotel nagyterme elé, és szembesültem azzal, hogy soha nem látott hosszúságú sor kígyózik a terem előtt, csütörtök este mindenki a magyar versenyfilmet akarta látni.

Így aztán a magyarok minden pofátlanságára és leleményére szükségem volt ahhoz, hogy bejussak egy olyan vetítésre, ahova az összes jegy elkelt, de a földön csak jutott nekem is egy kis szűk hely. De ez egyáltalán nem jelentett problémát, rengeteg fiatal filmrajongó nézi így a filmeket a fesztiválon, nem csoda, hogy a Hukkle és a Taxidermia rendezőjének új munkájára is ilyen sokan voltak kíváncsiak Karlovy Varyban.

Így vonult be a stáb a vörös szőnyegen a vetítésre:

És hat nagy-nagy kár lett volna, ha lemaradok a filmről: az már a kezdő képkockákból egyértelmű volt, hogy noha alacsony költségvetésből, rohamtempóban, digitális technikára készült a Szabadesés, Pálfi György bármit csinál, egyszerűen nem tud hibázni. Még akkor sem, ha a Szabadesés ugyanolyan pótcselekvés Pálfi pályáján, mint a forgatás nélkül készült Final cut vagy a Magyarország 2011-es szkeccsfilmbe készült epizódja, ami egyetlen nagy főcím volt, utalva arra, hogy támogatás híján még mindig nem tud valódi filmet készíteni. 

Pálfi ugyanis a Taxidermia óta vár a következő nagy dobására, a Toldira, a folyamatosan feltűnő különböző akadályokat, és az ebből fakadó kényszerszüneteket pedig mindenféle kísérleti filmek készítésével bekkeli ki. (Pálfi György és a Toldi helyzetéről itt interjúztunk a rendezővel). Ez a legújabb Szabadesés is szinte véletlenül, rohamtempóban készült a jeonjui fesztivál felkérésére. A Karlovy Varyban tartott sajtótájékoztatón az alkotók elmondták, 2013 novemberében kapták a felkérést a dél-koreai fesztiváltól, akik 100 ezer dollár értékben megfinanszírozták a teljes filmet, csak éppen tavaszra el kellett vele készülni. Írással, szereplőválogatással, forgatással, vágással, hangkeveréssel, fényeléssel, mindennel együtt. Így aztán egy nagyívű, karakterfejlődéses sztori helyett úgy döntöttek, inkább több kis történetet fűznek össze egy filmmé: ahogyan korábbi munkáiban is, Pálfi György a forgatókönyvet feleségével, Ruttkay Zsófia dramaturggal közösen írta.

A sajtótájékoztatón sokat beszéltek arról is, hogy az elmúlt években sokat jógáztak és tanulmányozták a csakrákat, így választották ki misztikus hetes számot, és írtak hét történetet a hét csakráról, egy hétemeletes ház hét lakójáról. Talán már ebből is látszik, hogy a Szabadesés nem olyan hagyományos szkeccsfilm, amiben az epizódok teljesen elkülönülnek, amilyen mostanában a Nekem Budapest vagy a Couch Surf volt. Itt a a konkrét történetek azért eléggé különböznek, de a mélyükön nagyon szorosan összekapcsolódnak. 

A kerettörténetben Molnár Piroska veti le magát egy hétemeletes ház tetejéről: a nézők pedig ennek a háznak egy-egy ajtaján lesnek be az ott élők életébe. Molnár Piroska és Benedek Miklós nyugdíjas házaspárja eleve nagyon erős indítás, de aztán amikor belevágunk az epizódokba, csak kapkodjuk a fejünket. (A szpojlerekre érzékenyek most ne olvassanak tovább.) Jordán Tamás dimenzióváltó jógázókkal foglalkozik, Nagy Zsolt és Hőrich Nóra Lili celofánban szexelnek, Gera Marina anyaszült meztelenül libeg végig egy kóruspróbát, Hegedűs D. Géza visszanyomja Kiss Diána Magdolnába az újszülött gyerekét, egy kisfiú retteg egy 800 kilós bikától, Parti Nóra, Trill Zsolt és Schmied Zoltán pedig egy különös édeshármas formátumban élnek. (Szpojlerzóna vége.)

Némelyik sztorira később is visszatér a film, némelyiket rögtön lezárja, de a kis történetek egyenként is nagyon erősek, szinte zsigerileg bénítanak meg, hogy a két végletet mondjam: cuki kisbabáért és 800 kilós bikáért így még nem izgultam mint a Szabadesés vetítése alatt Karlovy Varyban, nem is csodálkoztam, hogy nem mindenki bírta idegekkel a film végignézését. Nekem egyetlen rész lógott ki a filmből: a szappanoperákat parodizáló édeshármasos epizód sem mélységében, sem súlyában nem tudott kapcsolódni az apránként felépülő, félelmeket listázó lélektani szerkezethez, és lazítani sem sikerült az egyébként elég masszív tömbbé összeálló filmet. A vetítés után megkérdezettekre is nagy hatással volt a film, még ha nem is mindenki értette, hogy mi is volt ez pontosan, amit látott. 

Éppen ezért valahol egyszerre szomorú és csodálatos, hogy ez az ujjgyakorlatként, pótcselekvésként, időtöltésként készült Szabadesés milyen komoly minőséget képvisel magyar filmes viszonylatban. Nemcsak arról van szó, hogy olyan kaliberű színészek játszanak benne, mint  Benedek Miklós, Jordán Tamás vagy Hegedűs D. Géza hanem hogy olyan látványa (operatőr:Pohárnok Gergely), ritmusa (vágó: Lemhényi Réka), zenéje (Amon Tobin) van, hogy minden kiforratlansága ellenére is teljesen megérdemelten szerepel egy A-kategóriás fesztivál versenyprogramjában. Egyben tökéletes példája a magyar film összetett és ellentmondásos helyzetének is, amiben megtörténhet az, hogy olyan alkotók állnak a leállósávban, akik még ebből a kényszerszünetből is a lehető legjobbat tudják kihozni. 

A Karlovy Vary filmfesztivál díjait szombat este adják át, a Szabadesés szeptember 25-én kerül a magyar mozikba.