A zsidóknak büdösek a majmok

2014.08.05. 14:11 Módosítva: 2014.08.05. 16:11

Figyelem: cikkünk a világot érthetetlenül komolyan vevők megzavarására alkalmas állításokat tartalmaz. Az összeesküvés-elméleti napra készült többi cikkünket itt találja. (Ezt a közleményt felsőbb erők utasítására, utólag illesztettük ide.)

A legnagyobb magyar mozihálózat nem mutatta be az idei nyár egyik legnagyobb kasszasikerének ígérkező, A majmok bolygója – Forradalom című filmet. Eddig a hír, amit egy vállrándítással el is intézhetnénk, ugye, hiszen ennél sokkal fontosabb dolgok is történnek a világban, de ha egy kicsit is megkapirgáljuk a felszínt, máris érdekes dolgok derülnek ki. Például az, hogy úgy tűnik, a majmok igencsak a zsidóknak voltak büdösek.

Történetünk 1929-ben kezdődik, Haifában. Moshe Greidinger ekkor kezdte el építeni első moziját, amit 1931-ben nyitott meg, a helyi arab, zsidó és keresztény lakosság legnagyobb örömére. Moshe persze nem puszta szívjóságból építette a mozit – a városvezetésben ülő haverjait megkenve elérte, hogy senki más ne kapjon ilyen engedélyt, így egycsapásra egyeduralkodó lett ezen a kis piacon. A Majmok iránti gyűlölete legendás hírű volt: a pofátlan emlősök a mozi előcsarnokában felállított, főleg szárított fügét áruló bódékból rendszeresen lopták az árut, és a raktárkészletet ürülékükkel piszkították össze. Amikor Moshe az Egy nemzet születése című film kissé megkésett premierjén 1933. január 14-én a leghátsó, neki és családjának fenntartott sorban ülve a papírzacskóból

egy darab majomszart húzott elő a várt csemege helyett,

örök bosszút esküdött a majmok ellen.

1958-ban Greidingerék már annyi pénzt kerestek az 1800 férőhelyes haifai moziból, hogy Tel-Avivban megvették a Chen mozit, majd 1967-ben beszálltak a filmforgalmazási bizniszbe is, a Forum Films nevű cégükön keresztül. Első multiplex-mozijuk Tel-Avivban nyílt meg, a Dizengoff Center nevű plázában. 1997-ben, a zsidó kolonizálás egyik első újkori hullámában a Greidinger-család Budapestre érkezett, és megalapították a Cinema City Kft-t, amin keresztül rátelepedtek az akkor reneszánszát élő plázaépítésre,

és az ország szinte minden nagyobb városába betették a sábeszdeklit.

Budapesti központjukból vezényelték le a kelet-európai terjeszkedést: Lengyelországban 1999-ben nyílt meg első mozijuk, 2005-re már 12 volt belőle. Szintén 1999-ben törtek be a cseh piacra, amikor megvették az egyetlen prágai multiplexet. Hamarosan Románia, Bulgária és Szlovénia következett, 2006-ban pedig a kapitalisták Szent Kelyhe, a tőzsdei bevezetés. Moshe unokája, a mozibirodalmat ma irányító Moshe Greidinger III 2011-ben ismét elégedetten dörzsölgethette a kezét: felvásárolták a Palace Cinemas nevű céget, és a magyar piacon egyeduralkodóvá váltak, Győrtől Nyíregyházáig ők határozták meg a magyar mozilátogatók ízlését.

Amikor 2011-ben a Fox bejelentette, hogy elkészíti a Majmok bolygója-reboot folytatását, a Greidinger családban válságstábot hívtak össze. A klán alapítójának majomgyűlöletében ugyan a mai generáció nem feltétlenül osztozott (bár Moshe III fiát állítólag a haifai állatparkban több pávián dobálta meg ürülékkel hatodik születésnapján), de abban egyetértettek, hogy ha nem muszáj, a vállalkozás alapítójának tiszteletére (akinek képe a Cinema City igazgatói tárgyalójának a falán lóg a mai napig – a fotó id. Moshe Greidingert több független forrás szerint is majomkoponyákból emelt trónon ábrázolja) ha nem muszáj, nem mutatják be a filmet.

“A pénz nem minden!”

mondta Moshe III a titkos megbeszélésen, aminek jegyzőkönyvét emiatt a kijelentés miatt kellett megsemmisíteni. 

A Fox mindeközben szépen haladt a film előkészítésével, és az egyik főszerepre leigazolták Gary Oldmant. Mindez persze lehetett volna véletlen is, de ha figyelembe vesszük, hogy a szerepre először Mel Gibsont szerették volna megnyerni, a későbbi események fényében látható, hogy mindez a hollywoodi zsidóellenes (és minden bizonnyal majombarát) kisebbség műve volt. Oldman ugyanis a Playboy 2014 júniusi számában kijelentette, hogy Mel Gibson egy zsidók irányította városban (Hollywood) szidalmazta a zsidókat 2006-ban, azaz harapott bele az őt etető kézbe, és ez nagy baklövés volt ám, mert pária lett belőle. 

Együtt érzek Mellel, kitaszított lett, úgy kezelik, mint egy leprást.

Június 23-én este fél 11-kor Moshe már pizsamában ült az ágya szélén, amikor megszólalt a telefonja. Ari hívta, a Cinema City sajtófőnöke, aki izgatott hangon számolt be neki a történésekről: a szemétparasztmajmokról szóló film egyik sztárja, Oldman, az antiszemita Mel Gibsont védte egy interjúban, ráadásul elküldte a picsába Hollywoodot, a zsidókat, Bill Mahert és Jon Stewartot is (a két talkshow-műsorvezető köztudomásúlag az izraeli államtól kapja a fizetését, hogy a cionista propagandát terjesszék az amerikai tévében),  itt a nagyszerű indok arra, hogy megtagadjuk a film forgalmazását!

Moshe nem késlekedett. Összehívta az igazgatótanácsot, és eléjük tárta a bizonyítékokat: Oldman az antiszemita Gibsonnal vállal nyílt közösséget, a filmjeit így bojkottálni kell legalább pár piacon. És mi lesz a bevételkieséssel, kérdezte a pénzügyi igazgató, érezhető aggodalommal a hangjában. Azt hogyan pótoljuk? Tíz forintot emelünk a popcorn és a kóla árán, javasolta Moshe IV, az igazgatótanács legfiatalabb, gyerekkorában majomszarral megdobált tagja. A javaslatot elfogadták. A Cinema City másnap tájékoztatta az Intercomot, hogy

  • a Majmok bolygóját csak akkor hajlandók bemutatni, ha a várható magasabb bevétel miatt nem a szokásos, 500 eurós vászondíjat fizetik, hanem 948-at (Izrael állam megalapításának éve, mínusz ezer!),
  • a plakátokról leretusálják Gary Oldmant,
  • meg az összes majmot.

A terv bejött, az Intercom képtelen volt teljesíteni a feltételeket, így bejelentették, hogy a filmet nem mutatják be a Cinema City 176 termében. Moshe III elégedetten dörzsölte tenyerét, végre bosszút állhatott a majmokon a füge helyett kis híján majomszart majszoló nagyapja miatt, és beinthetett a hollywoodi antiszemita kisebbségnek is. Helyre állt a világ rendje.

A majmok nem is büdösek!

A botswanai Chobe Nemzeti Park közleménye:

Tisztelt Index.hu, kedves mozirajongók!

Érdeklődéssel, egyben megdöbbenéssel olvastuk mai cikküket, miszerint A majmok bolygója – Forradalom című nagyköltségvetésű hollywoodi filmet azért nem forgalmazná a Cinema City Magyarország, mert a cég tulajdonosai/vezetői –akik között történetesen zsidó származású személyek is vannak – családi hagyomány miatt ódzkodnak az emberszabásúaktól.

Biztos forrásból tudjuk, hogy ebből egyetlen szó sem igaz!

Nemzeti parkunk büszke rá, hogy zsidó származású állatbarátokat is nagyvonalú támogatói között tudhat. Teljesen véletlen, de tény, hogy egyikőjük épp nemrég mesélte: a Cinema City tulajdonosai – a Greidinger-család – mindig is híres volt az emberek és az állatok békés egymás mellett élése, a különböző emlős fajok közötti tolerancia támogatásáról, és személyes vagyonukból sokat áldoznak a kölcsönös tiszteletet elősegítő programokra.

Ha a mozilánc tulajdonosai egy film be nem mutatása mellett döntöttek, annak egészen biztosan üzleti, és nem személyes okai vannak!

Konteó-nap az Indexen